hirdetés

 

Hallgatózó vírusok

Két éve tudjuk, hogy a vírusok képesek egymással kommunikálni, most a Princeton University kutatói azt fedezték fel, hogy egyes fágok hallgatózni is képesek: a baktériumok egymás közti kommunikációját érzékelve döntik el, megölik-e őket, közli az OTSZ Online.

A toxintermelésben és a biofilm-formálásban alapvető szerepet játszó, baktériumok közötti kommunikációt – quorum sensing/lokális denzitásérzékelés – 1970-ben ismerték fel, és azóta is forradalmi koncepciónak számít (a vírusok közötti kommunikációt pedig a közelmúltban, 2017-ben fedezték fel). A quorum sensing lehetőségeit feltáró egyik kutató most újabb sokkoló közlést tett: az újdonságról beszámoló The Atlantic-cikkben Ed Yong azt írja: a baktériumok egymás közti kommunikációját egyes vírusok képesek kihallgatni. A még élőnek is alig számító vírusok megértik a baktériumok molekuláris üzeneteit, és viselkedésüket aszerint módosítják.

A Cell című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy, a Vibrio cholerae-t fertőző fág rendelkezik quorum sensing-receptorral, és annak segítségével dönti el, hogy szaporodik és megöli a baktériumot, vagy visszahúzódik és várakozó állapotba kerül. Most Silpe és Bassler felfedezte: a kolerabaktérium egy fágja genetikai anyagában hordozza a bakteriális quorum sensing hírvivőjének receptorgénjét, és az így megszerzett információ alapján a fág csak akkor fertőzi és öli meg a kolerabaktériumokat, ha azokból kellő számú van ahhoz, hogy a baktériumsejtekből kiszabaduló vírusok további baktériumokat találjanak.

Mindez a fágterápia egy új stratégiáját vetíti előre: az elmúlt évtizedekben a humán gyógyászatban is próbálkoznak azzal, hogy az antibiotikumoknak egyre inkább ellenálló baktériumokat fágokkal pusztítsák el, azonban – mivel a fágok egyébként nagyon válogatósak: csak speciális gazdabaktériumaikat fertőzik – eddig minden kezelendő bakteriális fertőzéshez saját speciális fágot kellett keresni. A promiszkuus VP882 révén alternatív stratégia építhető fel: a fág képes megfertőzni sokféle baktériumfajt, és azokat  meg is fogja ölni, amelyek kommunikációjának felismerésére a génmérnökök képessé tették.

A teljes információ

(forrás: otszonline.hu )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...