hirdetés

 

A túlsúly instabillá teheti a nők szívét

Minél kövérebb egy fiatal nő, annál nagyobb az esélye, hogy egyszerre csak össze-vissza verjen a szíve – írja egy dán kutatásra hivatkozva az MTI.

A leggyakoribb szívritmuszavar a pitvarremegés, a fibrilláció, amikor a szív felső része, a pitvar, ritmusos összehúzódás helyett szabálytalanul remegni kezd. Ez idős korban fordul elő mind gyakrabban, ám Denith Karasoy és munkatársai Koppenhágában azt észlelték, hogy a szabálytalan szívműködés a túlsúlyt cipelő, fiatal nők körében is mind gyakoribb. A szív működésének ezt a rendellenességét a beteg sokszor nem is érzi, de a későbbi szövődmények már életveszélyesek, ezért igen fontos, hogy ez mielőbb kiderüljön.

A vizsgálatban, amelyet az Európai Kardiológusok Társaságának müncheni kongresszusán ismertettek, a kutatók a dán betegnyilvántartásból kiemelték annak a 271 203 asszonynak az adatait, aki 2004 és 2009 között szülte első gyermekét. Ezeknek egészségét átlag csaknem öt éven át követték, így EKG-t is végeztek. A munkacsoport arra volt kíváncsi, hogy pitvarremegés hány esetben fordult elő az átlag harminc esztendős nők csoportjában, és ez milyen mértékben függött össze a nők testsúlyával.

A ritmuszavar a sovány és normál testsúlyúak esetében igen ritka esemény volt. A súlytöbblet viszont veszélyesnek bizonyult. A karcsú nőkhöz képest a kövérek között a pitvarfibrilláció kétszer gyakrabban fordult elő, az igen kövérek, a 35-ös testtömeg indexű nők csoportjában a ritmuszavart három és félszer sűrűbben észlelték. A kutatók az ugyanolyan kor, dohányzó vagy nemdohányzó és egyéb kockázati tényezők szempontjából azonos nők szívműködését hasonlították össze.

Az előadás utáni vitában összecsaptak a vélemények arról, hogy mi magyarázza az elhízás ilyen szívhatását, már fiatal korban. A legmeggyőzőbb vélemény az volt, hogy a kövérség kitágítja a szívpitvart, és ez hajlamosít a pitvarremegésre. Abban viszont minden szívgyógyász egyetértett, hogy az elhízás sem a nők és sem a férfiak esetében nem tesz jót az egészségnek.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...