hirdetés

 

A szervezet is lehet a beültetett eszközök akkumulátora

Állatkísérletek nyújtanak reményt arra, hogy a jövőben a mainál hosszabb ideig ne kelljen cserélni a szervezetbe ültetett orvosi eszközök akkumulátorait, jelzi a hvg.hu.

A lap szerint kínai kutatók újdonsága a puha, rugalmas akkumulátor, amely a vér oxigénjét használja áramtermelésre, és így a sokszorosára növelheti az implantátumok élettartamát. A Tianjin Műszaki Egyetem kutatói anódként nátrium alapú ötvözetet használtak. A nátrium már ma is szerves része az emberi táplálkozásnak és a szervezetnek, kulcsszerepet játszik az idegek, a testnedvek és az izmok karbantartásában. Szeparátornak nanopórusos aranyat (NPG) választottak, egy olyan anyagot, amelynek a pórusai ezerszer kisebbek, mint az emberi hajszál szélessége. Az NPG-t már számos biológiai alkalmazásban használják biológiai kompatibilitása és nagy stabilitása miatt.

Miután elkészítették új akkumulátorukat, az elrendezést lágy, porózus polimerbe burkolták. Ilyen anyagot korábban mesterséges erekben is alkalmaztak, ezzel védték az elektronikát a testnedvektől. Az elektródák kémiai reakciókba léptek a szervezetben lévő oxigénnel, így termeltek elektromosságot. Ezután sebészeti úton patkányok hátának bőre alá ültették az akkumulátort, és mérték az elektromos teljesítményt. Az akku 1,3 V és 1,4 V közötti stabil feszültséget tudott előállítani. Ekkora feszültség persze még nem elegendő az orvosi eszközök táplálásához (egy pacemaker például 2–5 Voltot igényel), azonban így már bizonyítani tudták, hogy a belső oxigén képes stabil energiabevitelt biztosítani az akkumulátorokhoz.

A kutatók vizsgálták a gyulladásos reakciókat, az anyagcsere-változásokat és az akkumulátor körüli szöveti regenerációt is, és semmilyen aggasztó jelenséget nem tapasztaltak, közli a lap.

 

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...