Tudomány
A koplalás meghosszabbítja az életet
Az első enzim
Andrea C. Carrano, a Nature online kiadásában megjelent cikk első szerzője eredetileg nem az étrendi megszorítás és az élettartam meghosszabbodása közti molekuláris kapcsolatot akarta kideríteni. Egyszerűen a WWP-1 nevű enzim emlősökben játszott szerepét vizsgálta. Annyit tudott csupán, hogy a WWP-1 egy úgynevezett ubiquitin-ligáz, amelyből az emlőssejtek három másolatot is tartalmaznak, s ez megnehezíti funkciójának a vizsgálatát. Az ubiquitin-ligázok az úgynevezett ubiquitin-konjugáló enzimekkel dolgoznak együtt: ubiquitinmolekula-láncokat erősítenek más proteinekre. Ez az ubiquinációnak nevezett folyamat megsemmisítésre jelöli ki a protein szubsztrátokat, de szabályozó jelként is szolgálhat.
Mivel a Caenorhabditis elegans fonálféregben – az emlősökkel ellentétben – a WWP-1 enzimnek csak egy másolata található, amit könnyebb vizsgálni, ezért Carrano társult a Salk Intézet Molekuláris és Sejtbiológiai Laboratóriumában dolgozó Andrew Dillinnel, aki a C. elegans öregedését és élettartamát tanulmányozta. Már a kezdeti kísérletekből kiderült, hogy a WWP-1 gént nem tartalmazó férgek – noha látszólag normálisak – sokkal érzékenyebbek a stresszhatásokra. Ez pedig arra utal, hogy a WWP-1 szerepet játszhat az öregedési folyamatban, mivel a stressztűrő képességet befolyásoló mutációk igen gyakran összefüggésben állnak az élettartammal.
Az eredmények alapján Carrano következő kísérleteiben a WWP-1-nek az élettartam szabályozásában betöltött potenciális szerepére koncentrált. Amikor genetikailag úgy módosította a férgeket, hogy a WWP-1 kifejeződése fokozottabb legyen a normálisnál, akkor átlagosan 20 százalékkal növekedett az egyébként jól táplált férgek élettartama.
A második enzim
Amikor egy mások által készített tanulmányban a kutatók arról számoltak be, hogy az UBC-18 nevű enzim kölcsönhatásba lép a WWP-1-gyel, Carrano arra gondolt, hátha ez az enzim is szerepet játszik az étrendi korlátozás kiváltotta élettartam-növekedésben. Kiderült, hogy az UBC-18 túlzott kifejeződése önmagában nem vezet az élettartam meghosszabbodásához, de hiánya esetén az élelemmegvonásnak sincs ilyen hatása. A kedvező hatáshoz mindkét enzim jelenlétére szükség van.
A két enzim fölfedezése tehát közelebb vitte a kutatókat az élettartamot meghosszabbító folyamatot bekapcsoló receptorhoz. Ha a kutatóknak sikerülne meghatározniuk magát a receptort, akkor az lehetővé tenné számukra olyan gyógyszerek kifejlesztését, amelyek utánoznák a jelzést, és így új eljárásokhoz juthatnánk az életkorral kapcsolatos betegségek kezeléséhez. Ily módon lehetséges lenne kiaknázni a kalóriabevitel korlátozása nyújtotta egészségügyi előnyöket anélkül, hogy ténylegesen alkalmazni kellene a betarthatatlanul szigorú étrendi megszorításokat.
Forrás: Pesthy Gábor, [origo]