hirdetés
2025. május. 31., szombat - Angéla, Petronella.
hirdetés

 

A kakaó flavonoidjai fokozhatják az agy oxigénellátását

A kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezzel javítják a kognitív teljesítményt egy amerikai kutatás szerint.

Jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak, derült ki az Illinois-i Egyetem honlapján megjelent kutatásból. A kutatók olyan felnőtteket kértek fel, akik nem dohányoztak, nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségükről.

A 18 résztvevőt két szakaszban tesztelték, az egyik előtt flavonoidokban gazdag, a másik előtt feldolgozott, nagyon kevés flavonoidot tartalmazó kakaót kaptak. Se a résztvevők, se a kutatók nem tudták, mikor melyik kakaót fogyasztották. Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők öt százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra. A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg, mondta el Gabriele Gratton, az egyetem professzora.

Funkcionális közeli infravörös spektroszkópia (NIR-spektroszkópia) eljárással megmérték a homlokkéreg oxigénellátottságát. Ez az agyi terület kulcsszerepet játszik a tervezésben, a viselkedés szabályozásában és a döntéshozatalban is. A kutatók emellett bonyolult feladatok elé állították a résztvevőket, ahol időnként ellentmondásos vagy egymással versengő utasítások között kellett eligazodniuk.

A résztvevők többségének agyában gyorsabb és erősebb oxigénszállítást mértek, ha kakaóflavonoidokat, mintha semmit, vagy kevés flavonoidot tartalmazó kakaót fogyasztottak. A flavonoidos kakaó fogyasztása után jobban teljesítettek a kognitív tesztek többségén is: 11 százalékkal gyorsabban oldották meg a komplex problémákat ahhoz képest, amikor nem, vagy kevés flavonoidot fogyasztottak. A könnyebb feladatoknál azonban nem volt mérhető különbség.

Ez arra utal, hogy a flavonoidok a nagyobb kihívást jelentő problémák esetén segíthetnek, mondta Catarina Rendeiro, a Birminghami Egyetem táplálkozáskutatója. A résztvevők szervezete nem egyformán reagált a kakaóflavonoidokra. A legtöbbnek segített, de volt egy kis csoport, amelynek nem, tette hozzá.

A 18 fős csoportból négynél nem mutatkozott különbség, ha flavonoidok után végezték el az oxigénellátási tesztet és a bonyolult feladatokat.

Mivel ők voltak azok, akik már a legelső, flavonoidok nélküli vizsgálatokban is a legjobb eredményeket mutatták, ez azt jelentheti, hogy akik már eleve fittek, azoknál nincs sok lehetőség a javulásra, magyarázta Rendeiro.

A Scientific Reportsban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmények arra utalnak, hogy a kakakóflavonoidok fogyasztása után javuló vérellátás összefügg a kognitív működés javulásával.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...