hirdetés

 

A hormonpótlás nem mindig növeli az emlőrák kockázatát

Azoknál a nőknél, akik később kezdik el a hormonpótlást a menopauza után, kisebb lesz az emlőrákrizikó növekedése.

Nyolc évvel ezelőtt az Oxfordi Egyetem egyik vizsgálata, amely az 1,3 millió önkéntest bevonó Million Women tanulmány adatain alapult, kimutatta, hogy a kombinált hormonpótlás (ösztrogén és progeszteron) megduplázta az emlőrák kockázatát, míg a csak ösztrogént tartalmazó kezelés 30 százalékkal növelte a rizikót.

Akik később kezdik el a hormonpótlást, kisebb lesz az emlőrák rizikójaMost Valeria Beral professzor, ugyanaz az oxfordi epidemiológus, aki a 2003-as vizsgálatot vezette, azt fedezte fel, hogy az emlőrák kockázata jelentősen függ attól, hogy a nők mikor kezdik el a menopauza után a hormonpótlást.

Azoknál a nőknél, akik legalább öt évet vártak a hormonpótlással, a kombinált kezelés nem 100, hanem "csak" 53 százalékkal növelte meg az emlőrák rizikóját. Azoknál pedig, akik csak ösztrogénpótlást kaptak – szintén legalább öt évvel a menopauza után –, az emlőrák kockázata egyáltalán nem lett magasabb. Azaz, bizonyos körülmények között elhanyagolható a hormonpótlás emlőrák kockázatot növelő hatása.

A MedicalOnline néhány napja számolt be arról a tanulmányról, amely szerint azoknál a nőknél, akik hőhullámokat és a menopauza egyéb tüneteit élték át, 50 százalékkal kisebb az emlőrák leggyakoribb formájának kockázata, mint az ilyen jelenséget nem tapasztaló nőknél. 

a kapcsolatot azzal magyarázzák, hogy – mint az ismert – a női nemi hormonok, az ösztrogén és progeszteron fontos szerepet játszanak a legtöbb emlőrák kialakulásában, és a menopauzát kísérő tünetek éppen abból adódnak, hogy lecsökken ezeknek a hormonoknak a szintje a petefészek működésének lanyhulása miatt.

A teljes cikket itt olvashatja.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...