A gyomor "felfedezése"
Beaumont kutatásai világosan megmutatták, hogy az emésztés elsősorban kémiai folyamat, nem pedig izommunka, derül ki az Index ajánlójából.
1822. június 6-án kisebb tragédia történt: egy figyelmetlen vevő csőre töltött muskétája elsült, és a közvetlen közelről telibe trafált egy másik vásárlót.
Az áldozatot, bizonyos Alexis Bidagan St. Martint a gyomrán érte a lövés, a lövedék konkrétan ki is lyukasztotta az emésztőszervet, mielőtt távozott St. Martin testéből. Ez a 19. század elején egy eldugott prémvadászfaluban nagyjából a halálos ítélettel volt egyenértékű, de azért a boltos gyorsan elszalajtott a közeli Fort Mackinac orvosáért, William Beaumontért. Beaumont nem fűzött sok reményt az alig húszéves St. Martinhoz. A meglőtt férfiban 17 napig nem maradt meg az étel, mert egyszerűen kipréselődött a testén keletkezett lyukon, de aztán a meglőtt gyomor elkezdett gyógyulni és újra működni. A fiatalember lassan felépült, még ha nem is teljesen: a bőrön, illetve a gyomron keletkezett sebszélek összenőttek egymással, gyomorsipoly keletkezett.
Az orvos szárnyai alá vette St. Martint: kísérletezett a gyomrával. A furcsa és orvosetikailag erősen kérdéses orvos–beteg-kapcsolat 1832-ben ért végleg véget, bár megbeszélték ugyan, hogy folytatják majd a közös munkát, de erre végül nem került sor. Ahogy arra sem, hogy az orvos bevarrja a lyukat St. Martin gyomrán – ezt ugyanis korábban megígérte.
William Beaumont 238 kísérletét egy 1838-ban publikált könyvben összegezte, ami rengeteg fontos tapasztalatot írt le egy olyan korban, amikor az emberi emésztőrendszer felépítését már pontosan ismerték, de a működését még nem. Beaumont kutatásai világosan megmutatták, hogy az emésztés elsősorban kémiai folyamat, nem pedig izommunka, és értékes adatokkal szolgáltak egyes ételfélék emészthetőségi tulajdonságairól (például a kávé és az alkohol hatásáról).
