hirdetés

 

A fiúk jobban öregítik az anyjukat

A sok fiúgyermek világra hozatala káros hatással lehet az anya egészségére - derült ki egy új finn tanulmányból.

A kutatók Finnországból származó, több évszázadot átfogó demográfiai adatok elemzésével mutatták ki, hogy a sok fiúgyermek világra hozatala megrövidítette az anyák szülés utáni életét. Korábban is voltak már olyan tanulmányok, amelyek azt sugallták, hogy a fiúgyermekek megterhelik az anyák egészségét, mert általában nagyobb súllyal jönnek a világra, és több fizikai stressznek teszik ki az anyák testét. Emellett növelik anyjuk tesztoszteronszintjét, ami öregíti az immunrendszert, gyengítve annak védelmi képességét, születésüket követően pedig több gondoskodásra van szükségük.

A lányok viszont meghosszabbítják anyjuk életét azáltal, hogy segítenek az élelem beszerzésében és fiatalabb testvéreik nevelésében, legalábbis a vizsgált hagyományos társadalmakban - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A modernkori társadalmakban időről időre változó tényezők - például az egészségügyi ellátás minősége, a családi jövedelem nagysága – hatásának minimalizálása érdekében a szakemberek a 17-20. század között születettek egy részének adatait dolgozták fel tanulmányukban. A 11 166 nőre és 6 360 férfira kiterjedő vizsgálatban a szülők poszt-reprodukciós élettartamát, illetve az utódok számát, nemét és túlélési adatait vonták elemzés alá.

"Az eredményeink azt mutatják, hogy a fiúgyermekek világra hozatala megrövidítette a finn anyák szülést követő élettartamát, igaz, ez az összefüggés az anyák korának előrehaladtával elhalványult - húzta alá a finnországi Turkui Egyetem munkatársaként dolgozó Samuli Helle. - Mindez alátámasztja azt az elméletünket, hogy a fiúgyermekek nevelése energiaigényesebb feladat, mint a lányoké."

A Biology Letters című folyóiratban közölt eredmények szerint a lánygyermekek száma nem befolyásolta az anya élettartamát. A szakemberek szerint a sok fiúgyermek szülésének káros hatása valószínűleg a női hormonokhoz köthető.

A kutatók a férfiak esetében nem figyeltek meg hasonló összefüggést, ami összhangban van azzal, hogy a férfiak kevesebb közvetlen energiát fektetnek a szaporodásba, mint a nők. A lány- és a fiúgyermekek túlélési esélyeit sem tudták kapcsolatba hozni a szülők élettartamával.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...