A pánikbetegség leginkább a nőket sújtja
Hazai vizsgálatok azt mutatják, hogy háromszor annyi nő szenved pánikbetegségben, mint férfi, bármely életszakaszt tekintve. Ez az adat azonban kizárólag a diagnosztizált betegeket jelenti, azt azonban, hogy hányan élnek téves diagnózissal, esetleg orvosi segítséget sem kérve, nem tudjuk.
Ez azért fontos, mert egy döntően férfi dominanciájú közösségben a lelki panaszokkal küzdő nőre a mai napig a „hisztis, nem tudja, mit csináljon jó dolgában” vélekedés érvényes. A gyermekpszichológusok szerint a lányokban lényegesen nagyobb a megfelelési kényszer, az elvárások felé hajlás és ez megmarad felnőttkorban is, mely átlagosnál kicsit is erősebb stresszben szorongássá fajulhat. A folyamatos szorongás pedig a pánik attak kiváltó oka lehet. A pánik szindróma kialakulása általában a húszas éveinkre jellemző és szoros összefüggést mutat a premenstruális állapottal, valamint a „normál” krízis helyzetekkel is. (szakítás, házasság, válás) Könnyebbség, hogy a terhesség és szoptatás időszakában nem jellemző a rohamok jelentkezése, ám a hormonok rendeződése után újult erővel térhet vissza.
A betegség pontos biológiai mechanizmusáról egyelőre csak elméletek vannak, az viszont bizonyított, hogy szorongásoldókkal és antidepresszánsokkal jól karbantarthatóak a tünetek.
A viselkedés-terápiával foglalkozó szakemberek szerint a pánikzavar tanult folyamat, ezért a megoldás a „letanulásban” (deszenzitizáció) van. A beteg, pszichológus vezető segítségével leszoktatja, magát arról, hogy a pánikveszélyesnek ítélt helyzetekben újra és újra rátörjön a szorongás. Ebben segítség még a légzéskontroll, vagy tudatos légzés, mely szintén tanulható és a hiperventillációt segít kivédeni, de valójában ez nem más, mint az ún. jógalégzés, amit bárki elsajátíthat egy bioboltban beszerzett papírfedelű kötetből.
A legmélyrehatóbban a pszichoterapeuták foglalkoznak a pánik szindrómával, s a lényegesen több nőbeteg felkeltette az igényt, hogy a szakemberek megkeressék és megértsék azokat a sajátosságokat, amelyeket a női lét ad hozzá a lelki zavarokhoz, ezen belül is a pánikbetegséghez. Úgy tartják, hogy ez a „jó kislányok” betegsége. Azoké, akik nem ismernek és ezért használni sem tudnak más női szerepet, mint az elfogadó, befogadó, engedelmes, támogató klasszikus mintát. Jó esetben, egymást követő életszakaszainkban, nagy kelléktárral, helyzetnek megfelelően váltogathatjuk szerepeinket. Azonban ha a tanulási folyamat valahol elakadt, ezért nincs, esetleg használhatatlan mintánk van a különböző élethelyzetekre, a krízisek feloldására, akkor baj van. A bő szerepválaszték ugyanis a lelki, érzelmi biztonság alapja, s a biztonság elvesztésére stresszel, hiányának állandósulására szorongással reagálunk. „A tünet, a pánikroham magába sűríti mindazt, amitől egy önállóságtól rettegő ember megijedhet. És a tünet egyben kitűnő eszköz a külvilágtól való visszahúzódásra.” Érdekes megfigyelés, hogy gyakran a pánikszindrómás nő társa az, aki tudattalanul fenntartja a tüneteket annak érdekében, hogy saját óvó, védelmező, „erős férfi” tradicionális szerepét működtetni tudja, és ez által saját személyiségének hiányait elrejtse. Általában elmondható, hogy segítő, együttműködő családi háttér nélkül lényegesen nehezebb személyiségünk átszínezése, hiszen egy nő klasszikusan, emberi kapcsolatain keresztül, azok segítségével alakítja ki saját autonómiáját.
Ha valaki elsősorban a lakásán kívül, moziban tömegközlekedési eszközön szerezte ilyen irányú élményeit, a pánikbetegség mellett agorafóbiássá is válhat, azaz bármilyen nyilvános helyen, ahonnan nehéz menekülni, rátörhet a súlyos szorongás. Elkerülő magatartása miatt beszűkül az élettere, ami depresszióhoz vezethet. Ez már három betegség. De a kezeletlen pánikbetegek egy idő után halmozni kezdik a szervi és más pszichés betegségeket. Fixálódhat a roham alatti magas vérnyomás és a szívnek sem használ, a gyakori abnormális stressz. Roham alatt, vagy közvetlenül utána jól jön két feles, de míg az orvos által rendelt szorongásoldókról viszonylag könnyű leszokni, a napi beállt alkohol mennyiségről nem.
Általában elmondható, hogy a nem kezelt pánikbetegek előbb utóbb depresszióssá és/vagy alkoholistákká válnak.
| Bár a WHO adatai szerint a felnőtt lakosság mintegy 30% legalább egyszer átéli a tárgytalan rettegés érzését, pánikbetegségről, vagy pánikzavarról abban az esetben beszélhetünk, ha egy hónapon belül négyszer jelentkezik valakinél a pánikroham, esetleg attak nélkül egy hónapon át szorong az újabb roham kialakulásától. Akinek még nem volt része ebben az élményben, képzelje el, hogy mondjuk tömegközlekedik, ahogyan máskor, nézelődik, olvas és minden átmenet nélkül egyszer csak összeszorul a torka, szíve majd’ kiugrik a helyéről, kiveri a víz és teljesen biztos benne, hogy itt fog meghalni idegenek közt, magányosan. E tüneteken kívül választható még a hányinger, gyomorgörcs, szédülés, a megőrüléstől való félelem stb. A roham mintegy tíz perc alatt kulminálódik, majd újabb tíz, tizenöt perc alatt lecseng, soha nem felejthető emléket hagyva maga után. A pánikszindróma 1980 óta elfogadott diagnózis, a szorongásos betegségek egyik fő képviselője. Magyarországon a körzeti orvosok sokáig hipochondernek titulálták a hozzájuk forduló betegeket, míg végül a pszichiáterek elérték, hogy az alapellátásban résztvevők is elismerjék a pánikzavar tüneteit. |
