Dr. Kern Dávid cikkei

Herpesz a szemben

Az egyik ulmi klinika szemészeti ambulanciáján egy 44 éves asszony jelentkezett. Erősen könnyezett – ezt akut szemfájdalma és idegentest-érzése váltotta ki. Vizsgálata vérbő kötőhártyát, szaruhártya-ödémát és majdnem az egész szaruhártyájára kiterjedő, szétágazó epithelialis károsodást mutatott ki. A diagnózis: szaruhártyaherpesz okozta keratitis dendritica. Hans-Walter Roth, az ulmi szemészeti klinika munkatársa azt hangsúlyozta az eset bemutatásakor, hogy a szaruhártyaherpesz kifejezetten hajlamos a kiújulásra. Valamilyen idegen test – például a kontaktlencse – kedvezhet a vírusfertőzés fellángolásának. Ennek kockázatáról minden esetben tájékoztatni kell a pácienst, ha az kontaktlencsét szeretne viselni. Emellett a lelkére kell kötni, hogy ha probléma lép fel, azonnal távolítsa el a szeméből a lencsét és keresse fel a szemorvost. Herpesz esetén antivirális terápiát kell alkalmazni és a pácienst legkevesebb három hétre eltiltani a kontaktlencse viselésétől.

Lovasterapeuta-találkozó

Budapesten rendezték meg június 11. és 14. között a Nemzetközi Lovasterápia Szövetség XI. Konferenciáját. A világ 41 országából ezer gyógypedagógus, gyógytornász, ortopéd szakorvos, rehabilitációs szakember, pszichológus, pszichiáter, neurológus és lovas szakértő gyűlt össze, hogy megvitassák a hippoterápia legújabb eredményeit.

A lovasterápia összetett fogalom. A speciálisan képzett ló sokféleképpen segítheti a beteg embert: a gyógyítás, a rehabilitáció, a képességfejlesztés, a fogyatékkal élők lelki támogatása, sporttevékenysége mind ide tartozik. Ami a közös bennük: a ló járása közben a lovas az emberi járás során keletkezőkhöz hasonló mozgásimpulzusokat kap – a medencére, csípőre, gerincre ható erők terápiás hatásúak. A gyógymódnak három alfaját különböztetik meg: a szűkebb értelemben vett hippoterápiát, a gyógypedagógiai lovaglást és a parasportot. Ezek közül a legszélesebb körben az elsőt gyakorolják.

A hippoterápia lényegében neurofiziológiai hatásmechanizmusú fizioterápia, amely a ló és a valamilyen szempontból korlátozott ember mozgásának a kölcsönhatása révén hat. A lépésben haladó ló hátának a lovas medencéjére átvitt mozgása olyan ingert jelent, amely a beteget folyamatos alkalmazkodásra készteti, ezáltal stimulálja és összehangolja az egészséges mozgáshoz szükséges idegrendszeri, érzékszervi és izomműködéseket. Dr. Carl Klüwer professzor, a Nemzetközi Lovasterápia Egyesület (NLE) alapító elnöke elmondta, hogy a hippoterápia egyre több betegség gyógyítására és rehabilitációjára bizonyul alkalmasnak. Az indikációk között szerepelnek egyes neurológiai betegségek – például cerebralis paresis, sclerosis multiplex –, valamint a legkülönbözőbb ortopédiai elváltozások, gerincbetegségek, tartászavarok.

Nem csak rákos beteg kaphat opiátot!

Nem daganatos betegségekben ritkán alkalmazunk kábító fájdalomcsillapítókat. Pedig ha a fájdalom tartós és enyhébb szerekre nem múlik, bizonyítottan hatékonyak, alkalmazásukra pedig hazánkban is lehetőség van. A függővé válók aránya modern szerekkel már az egy ezreléket sem éri el – kétségtelen azonban, hogy drága „mulatságról” van szó.

A krónikus fájdalommal foglalkozó közlemények többségében megemlítik, hogy a fájdalom csillapítása sokszor nem kellő mértékű. Számos beteg ezért orvostól orvosig járva keresi az enyhülést. Egyesek szerint ez is hozzájárul, hogy mind többen fordulnak az alternatív megoldásokhoz. A krónikus fájdalom világszerte nagy probléma: a WHO 1998-as, öt kontinenst érintő, közel 26 000 betegre terjedő felmérése szerint (JAMA 1998; 280:147–51) a megkérdezettek 22 százaléka szenvedett egy éven belül tartós – nem daganatos betegség miatti – fájdalomtól.

Sok reumatológiai betegséget kísér nem szteroid gyulladásgátlóval vagy gyenge opiáttal (például codeinnel, tramadollal) nehezen vagy egyáltalán nem csillapítható fájdalom. Ilyen például a rheumatoid arthritis, az ischias szindróma, az arthrosis vagy az osteoporoticus csigolyatörés miatti krónikus fájdalom. Ezek sokszor a maximális dózisú hagyományos fájdalomcsillapító kezelés ellenére is elviselhetetlen fájdalommal járnak. Bár a leghathatósabb analgetikumok az opiátok, a British Medical Journal egyik közleménye szerint optimális alkalmazásukat még mindig előítélet és tudáshiány hátráltatja (BMJ 2001; 322:1154–63). Míg a daganatos betegségek okozta krónikus fájdalom csillapításában régóta elfogadott az alkalmazásuk, más krónikus, súlyos fájdalommal járó állapotokban meglepően ritkán használják ezt a gyógyszercsoportot. Pedig hazánkban is van rá mód: például az 1996 óta forgalomban lévő fentanyl tapasz törzskönyvében a javallatok között 2000. november 6. óta szerepel a „krónikus, csillapíthatatlan, kábító fájdalomcsillapítót igénylő fájdalom”.

Daganatos betegséget kísérő fáradtság

A tartós kimerültségről sok daganatos beteg nyilatkozik úgy, hogy az még a fájdalomnál is jobban ronthatja életminőségüket. A diagnosztizálást nehezíti, hogy a betegek erről vagy be sem számolnak, vagy ha igen, mindegyikük másként. Tudniuk kell azonban, hogy sok esetben lehetőség nyílik az oki terápiára. A The Oncologist elmúlt években megjelent közleményeiből az derül ki, hogy a daganatos betegségben szenvedők mintegy háromnegyedénél alakul ki krónikus fáradtság. Jól mutatja a probléma jelentőségét, hogy a szakfolyóirat utóbbi évfolyamaiban egyre több ilyen témájú közleményt találunk. A fájdalom mellett a krónikus fáradtság is régóta ismert, sőt, sokak által természetesnek tartott velejárója a daganatos betegségeknek. A betegek úgy érzik, nem tudják kipihenni magukat, energiahiányról, figyelemzavarról, néha végtaggyengeségről számolnak be.

Az érintettek nem tudják igényeiknek megfelelően ellátni mindennapi tevékenységüket, ezt pedig kedélyállapotuk is megsínyli. Sok daganatos beteg az életminőségét legnagyobb mértékben rontó körülménynek éppen a kimerültséget tartja. A tünet mögött kétségtelenül soktényezős háttér áll – a kutatók többsége úgy véli, mindez a rosszindulatú betegségnek, illetve a betegség műtéti, citosztatikus és sugárkezelése által indukált számos kórfolyamatnak a folyománya. A daganat növekedése, a láz, a műtét okozta sérülés, az immunrendszer aktivitása, a citokinek és az antitestek termelődésének következtében növekszik a szervezet energiaszükséglete, a tápanyagellátás viszont az étvágytalanság, az anaemia és a hipoxia miatt csökken, és az ATP-termelés is visszaszorul.

Oltással a szuvasodás ellen

Hamarosan klinikai fázisba jut egy sor olyan terápiás módszer, amelyek a szakkönyvek lapjaira száműzhetik a fogszuvasodás problémáját. A kutatók antitestekkel, antigénekkel és genetikai módosítással veszik fel a küzdelmet a fogakat rontó baktériumokkal.

A fogfájás és a fogtömés nemsokára a múlté – állítják a fogszuvasodás elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgozó szakemberek. A fogzománcot rontó, a speciális mikrokörnyezethez messzemenően alkalmazkodott Streptococcus mutans poliszacharidból álló ragadós burkot termel, ezzel rögzül a fogak felszínéhez. A poliszacharidba ágyazódott baktériumok alkotják a foglepedéket – ennek eltávolítása érdekében javasolják a fogorvosok a napi kétszeri fogmosást. Erőfeszítéseiket azonban csak mérsékelt siker koronázza, hiszen a lakosság túlnyomó többségének fogai továbbra sem egészségesek. Évek óta több kutatócsoport dolgozik azon, hogy gyökeresen változtasson ezen a helyzeten.

A bostoni Forsyth Institute szakemberei olyan vakcinát fejlesztenek ki, amelynek segítségével megakadályozható a baktériumot a fogfelszínhez rögzítő poliszacharidot termelő glikozil-transzferáz enzim működése. Az oltóanyag (antigén) orális bevételét követően a vizsgált felnőtt alanyok nyálában megjelentek az enzim elleni antitestek, a kutatók azonban abban reménykednek, hogy a jövőben lehetővé válik a vakcina alkalmazása 18 hónapos és 3 éves kor közötti gyermekeknél is, ugyanis véleményük szerint ilyenkor várható az immunizációtól a legnagyobb siker. Más megközelítést választottak a londoni Guy’s Hospital munkatársai. Ők tisztított antitestekkel közvetlenül a S. mutans elpusztítását célozták meg.

Az antidepresszívum elhagyása

Az antidepresszívummal kezelt betegek kétharmada idő előtt abbahagyja gyógyszereinek szedését. Mit tehet az orvos a betegek jobb együttműködése érdekében? Egy új amerikai vizsgálat eredményei rávilágítanak a családi támogatás, valamint az orvos-beteg kapcsolat jelentőségére.

A depressziós betegek kezelésére vonatkozó irányelvek abban megegyeznek, hogy a gyógyszeres kezelést a depresszió tüneteinek megszűnte után még 4–9 hónapig folytatni kell. A gyakorlat azonban egészen más: a gyógyszer fajtájától és a vizsgált populációtól függően a betegek jelentős része – ez az arány elérheti a kétharmadot is – három hónap elteltével már nem szedi a gyógyszerét.

Egy egyesült államokbeli vizsgálatban 401 szelektív szerotonin-visszavétel-gátlóval (SSRI) kezelt beteg és az őket kezelő 137 orvos kapcsolatát tesztelték. A rosszabb együttműködéssel összefüggő tényezőket táblázatban soroltuk fel. A betegeket szinte kizárólag SSRI-vel kezelték. Az orvosok és a betegek figyelemre méltó különbséggel emlékeztek vissza a kezelés várható időtartamáról nyújtott tájékoztatásra. Míg az orvosok 72 százaléka állította, informálta betegét arról, hogy a kezelés 6 hónapnál hosszabb ideig tart, erre a betegeknek csak a 34 százaléka emlékezett. Az egyik oka ennek az lehet, hogy a betegek általában rosszul jegyzik meg az orvostól kapott információkat. Ez nyilvánvalóan kiküszöbölhető, ha az orvos a későbbiek során megismétli a tájékoztatást.

A refluxbetegség gyógyszerei

A protonpumpagátlók valószínűleg véglegesen elfoglalták a vezető helyet a gastrooesophagealis refluxbetegség (GORB) kezelésének eszközei között: hatásosabbak a H2-receptor-gátlóknál, a műtéti megoldásnál pedig jóval biztonságosabbak. Ám alkalmazásuk indikációiról, adagolásukról és a többi terápiás lehetőség helyéről még nincsen teljes egyetértés.

A refluxbetegség oki terápiája a gyomortartalom regurgitációját megszüntető műtét (nyitott vagy endoszkópos fundoplikáció). A beavatkozás az esetek 90 százalékában sikeres: a tünetek megszűnnek és a nyelőcső pH-ja normalizálódik. Az operáltak egyharmadánál azonban nemkívánatos hatásokkal, például korai teltségérzéssel kell számolnunk. Nem elhanyagolható a fundoplicatio 0,1–0,3 százalékos mortalitása sem. A műtét relatív kontraindikációi közé tartozik az idős kor, a nyelőcső-perisztaltika gyengesége (ilyenkor a műtét után dysphagia léphet fel) és az emésztőrendszer egyéb motoros zavarai.

Az életmódbeli változtatások terápiás hasznáról számos vélemény hangzik el. Egyes szakértők szerint a GORB kezelésének első lépése a dohányzás abbahagyása, az alkohol- és kávéfogyasztás csökkentése, a túlsúly leadása, valamint az ágy fejvégének megemelése. Mások szerint ezekkel az intézkedésekkel kevés beteget lehet tünetmentessé tenni. A véleménykülönbség hátterében az állhat, hogy az életmód-változtatás – bár döntő szerepet játszik a recidívák megelőzésében – nem teszi feleslegessé a gyógyszeres vagy műtéti kezelést.

A fehérjeépítés zavarai

Ha idős betegek testileg és szellemileg leépülnek, étvágytalanságra és gyakori fertőzésekre panaszkodnak, érdemes alaposabban megvizsgálni táplálkozási szokásaikat, mert az „időskori leépülés” gyakran cinkhiány következménye.

A cinktartalmú enzimek a fehérjeszintézis valamennyi folyamatában szerepet játszanak. Cinkhiány esetén a fehérjépítés zavara következtében lassul a betegségek utáni felépülés, romlik a sebgyógyulás és az immunvédekezés, tartós fáradtságérzés, étvágytalanság és húsundor alakulhat ki. Előfordulhat fogyás, ekcéma vagy fekély a száj körül, de anaemia, depresszió, ingerültség, apátia is. Az okok között az első helyen a hús és az egyéb, nagy fehérjetartalmú táplálék hiánya szerepel. Mivel az idősek általában kevesebbet esznek, a cinkhiány elsősorban rájuk jellemző. Az átlagos cinkfogyasztás napi 15-ről idős korra 10 milligrammra mérséklődik, ráadásul az életkorral csökken a nyomelem felszívódási aránya is. Az is főként az idősek helyzetét súlyosbítja, hogy magány, depresszió és más krónikus betegségek esetén nagyobb mennyiségben szabadulnak fel katabolikus hatású citokinek, amelyek hatása növeli a szervezet cinkigényét. Annak is több cinkre van szüksége, aki bizonyos gyógyszereket, például kortikoszteroidokat, citosztatikumokat, ösztrogénszármazékokat vagy ACE-gátlót szed.