LÓRÁNTH IDA cikkei

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének önkéntes orvosai több mint tíz éve rendszeresen járnak Romániába, ahol alkalmanként több ezer gyermeket szűrnek, ha kell, kezelnek, illetve segítik kórházba juttatásukat. Az ottani egészségügyi dolgozóknak szakmai továbbképző, a lakosságnak felvilágosító előadásokat tartanak. 1992-ben voltunk először orvosainkkal Erdélyben – emlékezik vissza a kezdetekre Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke. Akkoriban elsősorban az – azóta többségében már bezárt – árvaházakban élő gyermekeket kerestük fel. Ma már nemcsak gyógyítunk, de szurünk és igyekszünk minél többet foglalkozni a felvilágosítással is. Évente kétszer küldenek orvosokat Romániába, olyan falvakba is, ahol egyáltalán nincs orvosi ellátás. Azokat a gyerekeket, akiknél a szurővizsgálatok valamilyen egészségügyi problémát jeleznek, eljuttatják egy helyi kórházba. Ha a kivizsgáláshoz vagy a gyógyításhoz nincsenek meg a feltételek, a szolgálat intézi a kis betegek magyarországi gyógykezeltetését. A szolgálatnak mintegy félszáz önkéntes magyar orvos segít rendszeresen. A legtöbben saját szabadságuk terhére utaznak, néhányuk távollétét az őket foglalkoztató hazai intézmény szakmai továbbképzésnek tekinti.

2006 a hallás éve

A hallás éve jó alkalmat kínál arra is, hogy minél többen értesüljenek azokról a problémákról, amelyekkel a siketeknek és nagyothallóknak naponta meg kell küzdeniük. Például azzal, hogy mivel ez a fogyatékosság nem látható, a társadalom ép tagjai sokszor türelmetlenül, sőt agresszíven fordulnak az érintettek felé. Különösen, hogy a beszédképtelenséget, illetve a nehézkes beszédet a kívülállók gyakran társítják az értelmi fogyatékossággal – emiatt pedig a siket vagy nagyothalló is inkább titkolni igyekszik állapotát. A siket ember az örök csend világában él, ezért gyakran magányossá válik, mégsem a csend okoz számára nehézséget, hanem a kommunikáció és az információfelvétel.

A regionális tolmácsközpontok munkáját ma még nem sokan ismerik, az érintetteknek kevés az információjuk. Nincs elég megfelelően képzett tolmács, és közülük is kevesen dolgoznak a hálózatban. Az elnök becslése szerint legalább kétszázan lehetnek a megfelelő szakmai képesítéssel rendelkezők, ám mindössze tucatnyian állnak a hálózat rendelkezésére.
Sok európai országban a hallássérültek már tanuláshoz, továbbképzéshez, illetve munkájuk végzéséhez is kérhetik és kérik is a tolmácsszolgálat segítségét. Nálunk, éppen a tolmácshiány miatt minderre kevés a lehetőség. A rászorulók általában csupán hivatalos ügyeik intézéséhez veszik igénybe a szolgáltatást.
Akadálymentesen(?)
Bár a jelenleg is érvényben lévő Fogyatékosügyi Program rögzíti a halláskárosultak információhoz jutásának jogát, konkrétumokat nem tartalmaz. Pedig a hallássérültek mindennapi életvitelének megkönnyítéséhez esélyegyenlőségükhöz számos problémát kellene megoldani. Kósa Ádám szerint a jelnyelvi tolmácsolás lehetőségének megteremtésén és hálózatának fejlesztésén kívül az állam eddig nem sokat tett. A SINOSZ elsősorban azért harcol, hogy a hallássérültek számára is akadálymentesítsék a közintézményeket. Az ügyfélszolgálatokat lássák el úgynevezett indukciós hurkokkal, amelyek a nagyothallóknak lehetőséget adnak a beszéd jobb megértésére, továbbá minden hivatalos ügyintézésnél igénybe vehessék a jelnyelvi tolmácsokat. Azt is el szeretnék érni, hogy általános legyen a televíziós műsorok feliratoztatása. Ez ugyan alapvetően állami feladat, mégis a SINOSZ volt kénytelen lobbizni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, illetve az ORTTnél, hogy rábírja az érintetteket: szánjanak bizonyos összeget erre a célra.
Teljes értékű emberek
Szerencsére egyre több szervezet dolgozik azon, hogy segítse a siketeket és nagyothallókat. A Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) például azt a célt tűzte ki maga elé, hogy leküzdje a hallók és a hallásukban sérült emberek közti szakadékot. Fel kívánja hívni az ép emberek figyelmét arra, hogy sorstársaik szellemileg teljes értékű, képzett emberek. Saját szakmájukban kiemelkedő teljesítményekre lennének képesek, de hallásuk hiányában nem tudnak maradéktalanul beilleszkedni a társadalomba. Komoly falakba ütköznek a munkavállalás színterein is. Képtelenek versenybe szállni a hallókkal, mert esélyt sem kapnak rá, hogy bebizonyítsák, ők is képesek a feladatokat azonos minőségben ellátni. Ezért a HARKE főként olyan, gyakorlatias megoldásokat szorgalmaz, mint a különféle kommunikációs tanfolyamok vagy a jogsegélyszolgálat. Jövőbeni terveik között szerepel azonban a hallássérült felnőttek foglalkoztatásának bővítése és a hallássérültek képzésének támogatása.

A gyógyító munka régen sem tartozott a kényelmes, nyolcórás foglalkozások közé. Mindig is fokozott odaadást, állandó készenlétet követelt művelőitől, akiknek el kellett viselniük a következményeket: a folyamatos stresszt, a gyakori időzavart és a felelősség nyomasztó súlyát. Az orvostudomány, a technika fejlődésével, a szervezett egészségügyi hálózat és hierarchia kialakulásával a terhek csak nőttek, és szaporodtak az általuk kiváltott testi, lelki betegségek.
Egy 2000-ben született jogszabály szerint minden hatvankettedik életévét betöltött háziorvos, házigyermekorvos és fogorvos köteles lett volna igazságügyi elmeszakértővel megvizsgáltatni mentális és szellemi állapotát. Noha az Alkotmánybíróság a jogszabályt azóta megsemmisítette, ez adott aktualitást annak a vizsgálatnak, melyet az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (OMFI) munkatársai több éven keresztül, nagy létszámú orvoscsoporton végeztek.

Folytatás a 6. oldalon

folytatás az 1. oldalról

 
A különböző foglalkozások, illetve művelőik egészségi állapota, mortalitása közötti összefüggéseket már az ország első tisztiorvosa, Fodor József is vizsgálta az 1860-as években – említi a kutató team vezetője, Grónai Éva, a Foglalkozásegészségügyi főosztály vezető főorvosa. A Fodor József által megfigyelt csoportok közül legrövidebb ideig a tanítók éltek, őket követték az orvosok és az ügyvédek. Későbbi nemzetközi kutatások ugyanerre az eredményre jutottak. Egy 1960- as amerikai vizsgálat szoros összefüggést talált a negyven év feletti orvosok halandósága és a hivatásukkal járó folyamatos fizikai, de elsősorban pszichoszociális eredetű idegrendszeri problémák között. A hazai vizsgálatok közül Simon Tamás 1970–79 között végzett felmérése szerint az orvosok közül is leginkább a szülészek és a traumatológusok, ezen belül is az orvosnők a veszélyeztetettek. Mezey Tamás a nyolcvanas években megállapította, hogy a férfi orvosok 34,2 százaléka hatvanadik életéve, a nők 51,5 százaléka pedig 55. életévének betöltése előtt halt meg. Egy 1992-es vizsgálat szerint a magyar orvosok 32 százaléka mozgásszervi, 17 százaléka szív- és érrendszeri, 15 százaléka emésztőszervi, 13 százaléka bőrgyógyászati, 13 százaléka pedig légzőszervi betegségekben szenvedett.

Hosszú és nehéz vajúdás után, a parlament négyéves ciklusának utolsó napján megszületett a köznyelvben csak távoltartási törvényként emlegetett jogszabály. Míg a törvényalkotók sikerként értékelik az új törvényt, addig a családi bántalmazásban közvetlenül érintettekkel foglalkozó civil szervezetek többsége elégedetlen és elhibázottnak tartja azt.

A hazai civil szervezetek évek óta sürgetik a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, egy új jogintézmény, a távoltartás bevezetését. A tervezetet többször átdolgozták, megjárta az Alkotmánybíróságot is. A végleges, parlament által elfogadott változat idén július elsején lép hatályba. Lényeges eleme, hogy a bíróság a családi erőszakot elkövetővel szemben távoltartást rendelhet el. Vagyis, a renitens családtag 10–30 napig nem tartózkodhat otthonában, nem telefonálhat, e-mailezhet családtagjainak, sőt azoknak az oktatási, egészségügyi és közintézményeknek, templomoknak a közelébe sem mehet, ahová bántalmazott hozzátartozói járnak.
A civil szervezetek elégedetlenségének legfőbb érveit a Habeas Corpus Munkacsoport nyilatkozatban foglalta össze. Szerintük a távoltartás intézményét életre hívó jogszabály „sajnálatos módon nem alkalmas az áldozatok tényleges védelmére”. Szakmailag elhibázottnak minősítik, mert nem veszi figyelembe az áldozatok emberi jogait, és figyelmen kívül hagy minden nemzetközi jogelvet, külföldön bevált gyakorlatot. Sérelmezik és elfogadhatatlannak tartják azt az eljárást, miszerint a családon belüli erőszak elkövetői csak a bírósági határozat megszületése után távolíthatók el a bántalmazottak környezetéből. A munkacsoport úgy véli, mivel a rendőrség a jövőben sem távolíthatja el azonnal családjától az atrocitás elkövetőjét, a bántalmazottak sem mernek fellépni ellene. Éppen ezért a rászorulóknak csupán egy szűk rétege élhet majd a távoltartás lehetőségével, azok, akik már nem laknak együtt zaklatójukkal.

Jóllehet az életre hívása óta eltelt tíz esztendőben sokat fejlődött, még korántsem mindig és mindenki számára elérhető az otthonápolási szolgálat Magyarországon. Ennek döntően anyagi okai vannak. A drága kórházi kezelés idejének csökkentése volt az egyik fő érv tíz évvel ezelőtt a házi szakápolási szolgálatok létrehozása mellett. Külföldi példák sora igazolta, hogy a költségvetés számára olcsóbb és a betegeknek is kényelmesebb, ha a frissen műtöttek, illetve a legalapvetőbb kezeléseken átesettek – akik már nem igényelnek állandó orvosi felügyeletet – otthonukban részesülnek a teljes gyógyulásukhoz szükséges szakszerű ápolásban. Ehhez a költségvetés forrást is biztosított, ám ez az összeg nem elegendő valamennyi rászoruló ellátásához.
Folytatás a 4. oldalon

Házi betegápolás

Napjainkban az immár 335 szakszolgálatból álló országos otthonápolási hálózat 3400 szakembere évente körülbelül hetvenezer beteget lát el, ami tavaly 1,2 millió vizitet jelentett – mondta érdeklődésünkre Banai Jolán, a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke. A műtét utáni sebkezelés, kötözés mellett a szolgálat munkatársai igény szerint a beteg rehabilitációjában is részt vesznek. Gyógytornászok, logopédusok járnak például a balesetes, mozgásszervi vagy stroke-betegekhez. A szolgáltatást a betegek a háziorvos, illetve a szakorvos javaslatával vehetik igénybe, legfeljebb 56 vizit erejéig. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár napi egy látogatást finanszíroz, noha vannak betegek, akik többet is igényelnének. Amennyiben az ötvenhat alkalom után sem gyógyul meg a páciens, lehetősége van rá, hogy orvosa és a szolgálat indítványát az OEP mérlegelje, és további viziteket engedélyezzen. Bizonyos, hoszszan tartó rehabilitációt igénylő betegségeknél (stroke, neurológiai problémák stb.) azonban olyan sok látogatásra lenne szükség, amit a biztosító már nem támogat.
Az otthoni szakápolásra fordítható keret ugyan az elmúlt esztendőkben folyamatosan nőtt – az 1996-os 600 millió forinttal szemben tavaly már 3,5 milliárdot tett ki – az évi körülbelül kétmillió kórházi kezelési esetszámot figyelembe véve feltételezhető, hogy a tavalyi 1,2 milliós vizitszámnak akár a duplájára is igény mutatkozna. Az otthonápolás és a hospice ellátás kasszáját ráadásul tavaly összevonták, így mindkét ellátást ebből a keretből kell biztosítaniuk a szolgáltatóknak, amelyek 60–70 százalékban magánszolgáltatók. (A bt.-k, kft.-k mellett döntően alapítványok, néhány helyen önkormányzati és egyházi szolgálatok foglalkoznak otthonápolással.) Banai Jolán szerint, tekintettel a lakosság folyamatos elöregedésére, rossz egészségi állapotára és figyelemmel a kórházak befogadási korlátaira, kézenfekvő volna az otthonápolási kassza növelése. Évente legalább 1–1,5 milliárd forinttal többre lenne szükség ahhoz, hogy minden rászorulóhoz eljussanak a szolgálat szakápolói.
Az otthonápolásról szóló rendelet módosításán, beleértve a díjazást, a szaktárca jelenleg is dolgozik. Problémát jelent ugyanis például az egynapos sebészeti beavatkozáson átesettek gondozása, az ő otthonápolásukat nem téríti a biztosító. De nem csak a finanszírozási anomáliákat kell felszámolni. Olyan szakmai kompetenciákat is rendezni kell, mint amilyen például az otthoni infúzió alkalmazása. A szolgálatok szeretnék, ha bevezetnék az amortizációs költségtérítést is.
A Phare program keretében az utóbbi időben a házi gondozás és az otthoni szakápolás kapcsolatának fejlesztése érdekében több modellkísérletet is folytattak Magyarországon. Ezek eredményeit az Országos Alapellátási Intézet öszszesítette és értékelte. Becka Éva szakmai igazgató elmondta: országszerte több települést vontak be a modellkísérletbe. Egerben a Családsegítő Intézet öt gondozási központja, valamint az otthonápolási szolgálat szakemberei dolgoznak együtt nyolc háziorvossal. A program elején közös irányelveket határoztak meg, s ezekben tekintetbe vették az egyes szakterületekre érvényes szabályokat. A kísérlet nem adott megnyugtató választ arra, ki lenne az a személy, akit, mint szupervizort mindhárom fél (háziorvos, szociális gondozó és otthoni szakápoló) elfogadna. A pesterzsébeti modellkísérletben a feladatkörök pontos definiálása volt a cél. Azt vizsgálták, hogyan lehet a különböző szakterületek munkáját összehangolni úgy, hogy a résztvevők egységes teamet alkossanak, amelynek tagjai nincsenek hierarchikus viszonyban egymással. Vizsgálták azt is, miként működhet együtt a gondozási központ, az otthoni szakápolás és a háziorvosi szolgálat. A közös munkában gyógytornász, pszichológus, fizikoterapeuta, logopédus, dietetikus és körzeti ápoló is részt vett. Úgy tapasztalták, hogy együttműködésük nyomán javult munkájuk hatékonysága. Itt is, akárcsak Egerben, problémát jelentett a különféle ápolási módok eltérő finanszírozása. A tapasztalatok szerint az ellátottak nem mindig ismerték a különbséget a szociális alapú házi gondozás és a szakápolás között. Nem értették, miért van az, hogy hasonló ápolási feladatokért a körzeti nővérnek, az ápolási szolgálatnak nem kell fizetniük, a szociális gondozónak viszont igen.

 

Kétszázharminc egészségügyi intézmény közül az Országos Sportegészségügyi Intézet bizonyult tavaly a legnépszerűbbnek a betegek között. A hazipatika.com internetes portál Az év kórháza versenyében több mint hatvanezren szavaztak. A címet elnyert intézet vezetőjével, Berkes István főigazgató főorvossal sikerük titkáról, feladataikról, terveikről beszélgettünk.

Vajon miért ilyen népszeru a Sportkórház a betegek között?
– Bár az internetes szavazás nem reprezentatív felmérés, mégis tükrözi a betegek véleményét, ezért a kórház menedzsmentje és minden dolgozója örül az eredménynek és büszke rá. Annál is inkább, mert igazolja gyógyítási stratégiánk alapelveinek helyességét. Munkánk fő vezérelve az emberközpontú ellátás. Természetesen tisztában vagyunk tárgyi és anyagi korlátainkkal, ám ennek ellensúlyozására orvosaink, ápolóink fokozott figyelmet fordítanak az emberi kapcsolatok ápolására. A napi gyógyító munkán, a személyes orvos-beteg találkozáson túl rendszeresen megjelenő hírlevelünkkel, internetes honlapunkkal, különböző rendezvényekkel és betegtalálkozókkal igyekszünk informálni a pácienseket. Többségük aktív fiatal, aki rendszeresen visszatér hozzánk, és ragaszkodik kezelőorvosához. Ennek is köszönhető, hogy kórházunkban szinte barátias, családias légkör uralkodik. Munkánk minőségét mi is folyamatosan ellenőrizzük. A minőségbiztosítási rendszerben az otthonukba bocsátott páciensek kérdőívet töltenek ki, véleményt nyilvánítanak. Az összesített eredmények megegyeznek az internetes szavazáséval.

Dobd el, és...

Augusztus 3. és 8. között immár 12. alkalommal rendezték meg Helsinkiben azt a konferenciát, amelynek középpontjában a dohányzás és az egészség kapcsolata állt. Az egyik előadásból kiderült: műtét után hamarabb gyógyulnak a nemdohányzók.

A dániai Herber Egyetem kutatócsoportja 166 dohányzó beteg posztoperatív gyógyulását kísérte figyelemmel csípő- vagy térdműtét után, legalább nyolc héten át. Az orvosok véletlenszerűen kettéválasztották a betegcsoportot – egyik részük a műtét előtt részletes tanácsokat és térítésmentesen nikotintapaszokat kapott, míg a másik csoport csak a szokásos preoperatív előkészítésben részesült.

A követés során kiderült, hogy a dohányzás abbahagyására buzdítottak körében szignifikánsan kevesebb posztoperatív szövődmény lépett fel. Sokkal ritkább volt például ebben a betegcsoportban a sebgyógyulás elhúzódása (mindössze három betegnél észlelték, míg a kontrollcsoportban 16-nál). Hasonló különbség mutatkozott a két csoport között az intenzív osztályon eltöltött idő tekintetében is.