Nemes Gábor (Peking) cikkei

Haldoklók gondozása Kínában

Aki Sanghajban a 35-120-101-es számot hívja, már nem sokat vár az élettől. Ez ugyanis az ottani hospice, a gyógyíthatatlan, végső stádiumban lévő rákbetegek menedékének telefonszáma. Az intézmény 2002 júniusában jött létre, az itteni Xinhua kórház és a Li Ka Shing Alapítvány közös erőfeszítésével. Li Ka Shing egyike a leggazdagabb hongkongi üzletembereknek. Apja tüdőrákban halt meg, s a fiú, közelről látva a betegséggel járó szenvedést, létrehozott egy 12 millió dolláros alapítványt, hogy segítsen a reménytelen állapotú daganatos betegeken. Eddig 22 hospice-t hívtak életre; közülük talán a sanghaji a legismertebb.

Törődni a haldoklókkal teljességgel új szemlélet Kínában, ahol a gyógyíthatatlan rákos betegeket a kezelési lehetőségek kimerülése után többnyire nemcsak hazaküldik a kórházakból, hanem – főként anyagi okokból – nagyjából-egészében le is mondanak róluk. A hospice épp velük foglalkozik, ráadásul teljesen ingyenes szolgáltatást nyújt: mindenekelőtt ellátja a rászorulókat a megfelelő fájdalomcsillapítókkal, orvosi tanácsokat ad, de főként emberként bánik a már „leírt” beteggel.

A sanghaji hospice egyelőre csak fekvőbetegeket ápol, kizárólag az otthoni ellátásra koncentrálva. A hatfős stáb, amely Chen Qiang professzor vezetése alatt tevékenykedik, nemcsak Sanghajban, hanem a közeli Wuxi városban is végiglátogatja a betegeket. A fájdalomcsillapítókat egy tudományosan kidolgozott háromlépcsős szakmai terv szerint adagolják. Legalább ilyen fontos azonban az általuk nyújtott lélektani segítség. Az amúgy teljesen magukra hagyott betegek az orvosi vizit alatt ismét embernek érezhetik magukat: valakinek elmondhatják panaszaikat, aki figyelmesen végighallgatja és megnyugtatja őket. Sokszor már az is nagy öröm a számukra, hogy szóba állnak velük.

Kína a szervkereskedelem ellen

Negyvenmillióan várnak szervátültetésre Kínában, de a műtétben csupán egynéhány szerencsés reménykedhet. Arról, hogy ki kapja meg a rendelkezésre álló, beültethető szerveket, a shenzeni Vöröskereszt dönt.

A tragikus adatok hatására az ország talán legfejlettebb körzete, a Hongkong mellett fekvő Shenzeni Különleges Gazdasági Övezet négyéves jogi előkészítő munka után október elsejétől egy úttörőnek számító szabályozást léptetett érvénybe a szervátültetések rendjéről és a donorokról.

A jogszabály szerint minden szervre váró azonos jogokkal rendelkezik. Arról, hogy ki kapja meg a rendelkezésre álló, beültethető szerveket, a shenzeni Vöröskereszt dönt, a kórházak listák alapján szakmai szempontok szerint választva ki a pácienst – figyelembe véve a listára felkerülés időpontját is. Még ennél is fontosabb változás, hogy a donor kizárólag önkéntes lehet, és nem kaphat semmilyen ellenszolgáltatást. Mindenfajta szervkereskedelem szigorúan tilos. Az eladót és a vevőt épp úgy megbüntethetik, mint az ügyben érintett orvost, akitől azonnal megvonják a működési engedélyét. Eddig a donorok százával ajánlották fel többnyire egyik veséjüket kórházaknak – sok szegény paraszt számára meglehetősen csábító volt az elérhető magas bevétel. A shenzeniek azonban azt szeretnék, ha élő ember veséjét csak abban az esetben ültetnék át, ha a donor közeli vérrokon, vagy – kivételes esetben – házastárs. Hiszen náluk a legkisebb a valószínűsége annak, hogy anyagi ellenszolgáltatás állna az adományozás hátterében.

Gyógyszövetkezet szegényeknek

Nagy szerencséje volt Kínának és a világnak, hogy a SARS vírusos tüdőgyulladás járvány végül nem érte el az ázsiai ország elmaradott vidéki területeit. Ott ugyanis továbbra sincs megfelelő egészségügyi ellátás, és gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik az egészségbiztosítási rendszer. Ez utóbbi nélkül pedig – legalábbis hosszú távon – nem lehet hatékonyan védekezni a járványok ellen.

A SARS idején Kínában rendkívüli intézkedéseket léptettek életbe, és gyakorlatilag ingyenessé tették a vírusfertőzöttek kezelését. A masszív propaganda ellenére sokszor mégis hihetetlenül nehéz volt meggyőzni a szegény parasztokat arról, hogy ne féljenek orvoshoz fordulni a SARS-tünetekkel: bevonulásuk a járványkórházba nem fogja anyagi csődbe dönteni családjukat.

Tény, hogy a járvány idején komoly gondot okozott, és számos utólagos pénzügyi rendelkezést igényelt a gyanús esetek, elkülönítettek, karanténba zártak kezelésének finanszírozása, annak eldöntése, hogy végül is ki részesülhet a központi SARS-alapból, amelyet eredetileg csak a valóban betegek ellátásának fedezésére hoztak létre.

Hagyományos gyógyászat

A kínai kormányzat meghirdette a TCM- (Traditional Chinese Medicine – Hagyományos Kínai Gyógyászat) programot, mégpedig azzal a kettős céllal, hogy támogassa a hazai egészségügy rendbetételét és visszaszerezzen valamit elvesztett világpiaci pozíciójából. A külföldön eladott hagyományos kínai gyógyszereket ugyanis most már lassan hagyományosan nem Kínában gyártják. A világ ilyen jellegű – egyébként ugrásszerűen növekvő igényét – csak két, azaz kettő százalékban elégíti ki maga Kína, a gyógyszerek oroszlánrészét Japán és Dél-Korea szállítja a világ minden tájára. Mégpedig jelentős részben kínai nyersanyagokból – ami azt mutatja, hogy komoly bajok vannak a kínai gyógyszergyártás műszaki, marketing- és pénzügyi hátterével. Sőt, számos esetben már az évezredes múltra visszatekintő gyógyszerek szabadalma is külföldi kézbe került.

A lényeg azonban a megbízható minőség, pontosabban annak hiánya. A legutóbbi – igaz, már másfél éves – nagy felmérés szerint a kínai gyógyszertárakban forgalmazott gyógyszerek 5,4 százaléka nem ütötte meg az állami szabványok által előírt szintet. Ám ezen belül feltűnően rosszul szerepeltek a közkedvelt és persze viszonylag olcsó hagyományos kínai gyógyszerek – ezek több mint 20 százaléka gyenge minőségű, vagy egyenesen selejt volt. Arról nem is szólva, hogy Kínában hagyományosan mindent hamisítanak – így a gyógyszert is. Egy országban, ahol 120 ezer patika és 6700 bejegyzett gyógyszergyár van – nem számítva az engedély nélkül működőket –, nehéz hatékony felügyeletet gyakorolni, még ha évente rendszeresen több száz, sőt ezer gyárat zár is be a hatóság.