Hidegkúti Alexandra cikkei

Különösen a gyermekekre és az idősekre kell figyelni

A legfejlettebb egészségüggyel, gyógyszeriparral rendelkező országokban az orvosok, gyógyszerészek, gyógyszergyártók millió lakosonként évente átlagosan 1000 gyógyszermellékhatás következményeként kialakult kóresetet jelentenek. Magyarországon viszont hosszú évek óta csak 10-20 esetről szólnak a híradások egymillió lakosonként. Ez persze nem azt jelenti, hogy nálunk ennyivel kevesebb a gyógyszermellékhatás.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) mellékhatás-figyelő szolgálata több száz orvos részvételével végzett felmérést, amelynek során azt vizsgálták, vajon a hazai egészségügy szakemberei mennyire tájékozottak a gyógyszermellékhatások területén. Az orvosok válaszaiból kiderült, közülük e tárgykörben kevesen olvasnak cikkeket, az egyetemen pedig szinte semmit sem hallottak a farmakovigilanciáról. Ennek ellenére sokan (kb. 20 százalék) vélekedtek úgy, hogy mélyrehatóbban érdeklődnének a téma iránt.

A kérdőívet kiállító orvosok 65 százaléka azt állította: soha nem jelentette a praxisában előforduló, gyógyszermellékhatás miatti káros következményeket. Ötvenöt százalékuk nem tudta, hová kellene küldenie a jelentést, 24 százaléknak nem volt ideje foglalkozni annak megírásával, 10 százalék pedig nem tulajdonított különösebb jelentőséget a mellékhatás bejelentésének. Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy bár a gyógyszermellékhatások bejelentését Magyarországon már évek óta törvény írja elő, a jelentett esetek száma országosan soha nem lépte túl egymillió lakosra vetítve az évi 10-20-at.

Az adalékanyagok és a génkezelt élelmiszerek veszélyei

Időről időre olvashatunk az élelmiszeriparban használt különböző adalékanyagok egészségkárosító hatásairól szóló híreket. De mi is az igazság? Valóban veszélyesek a ma már kötelezően E-, illetve INS számokkal jelölt adalékanyagok? És mi a helyzet a génmódosított élelmiszerekkel?

Az interneten, a sajtóban – anonim közreadók által – megjelentetett adalékanyag-listák félrevezető információkat tartalmaznak, és nyilvánvaló hamisítványok. Semmilyen kapcsolatuk sincs a hivatkozott kutatóintézetekkel – vélekedik az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) élelmiszeradalék- és kémiai szennyezőanyag főosztályának vezetője. Dr. Sohár Pálné szerint ezek az álhírek arra mindenesetre alkalmasak, hogy megijesszék az embereket. Legutóbb a düsseldorfi egyetem gyermekrákkutató klinikájának, korábban a francia villejuifi rákkutató centrum tudományos kutatásainak eredményeire hivatkoztak azok az ismeretlenek, akik az adalékanyagok rákkeltő hatására figyelmeztettek. A forrásként megjelölt intézetek mindkét esetben élénken tiltakoztak, és kijelentették: intézményük tudósai semmilyen kutatást nem publikáltak az említett témában. – Az OÉTI – mondja a szakember – már több esetben közölt határozott állásfoglalást az időnként megjelenő, megtévesztő listák ellen. Ezek a minden tudományos alapot nélkülöző felsorolások bizalmatlanná teszik a fogyasztókat, és sokat árthatnak a bennük feltüntetett termékek – egyébként vétlen – gyártóinak is. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy esetben a konkurencia is felelős az álhírekért.

Mit takarnak a számok?

Nyugat-Európában az 1960-as években fejlesztették ki az élelmiszer-adalékanyagok azonosítására az E számozási rendszert. Ez kezdetben négy adalékanyag-csoportot tartalmazott: színezékek (E 100–199), tartósítószerek (E 200–299), antioxidánsok és antioxidáns-szinergisták (E 300–499), illetve emulgeátorok, stabilizálók, sűrítők, zselésítők (E 400–499). Az E számozási rendszert ma az Európai Unióban alkalmazzák. A világ más országaiban az INS rendszert használják, amely az európainál sokkal több adalékanyagot tartalmaz. Mindkét lista elvileg ugyanazon alapokra épül, számértékei megegyeznek, de a sok felhasználásra alkalmas anyag közül másokat engedélyeznek Amerikában és másokat Európában – avat be a részletekbe dr. Sohár Pálné. Magyarországon – az uniós előírások átvételével – csaknem másfélszer több adalékanyagot tartalmaz az új lista, mint a korábbi. Ezek felhasználását itthon éppen olyan szigorú követelmények szabályozzák, mint a nyugat-európai államokban. A hatályos előírások szerint csak engedélyezett adalékanyagok használhatók fel, kizárólag a meghatározott célra és mennyiségben, csak indokolt esetben, az adott élelmiszer minőségének, eltarthatóságának javítására.

A humángenetika tudományos felfedezéseinek eredményei egyre szélesebb körben terjednek el a gyógyításban, és gyakorlati alkalmazásukkal alapvető változások várhatók. A kutatások belátható időn belül a sportorvoslás területén is forradalmat hozhatnak. Dr. Martos Éva, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa, a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium elnöke szerint azonban, ha a géntechnológia rossz kezekbe kerül, akár életveszélyes fenyegetést is jelenthet az aktív sportolóknak.

– Hogyan avatkozhat be a genetika egy versenysportoló életébe?

– A sportteljesítmények növelésére különféle tiltott teljesítményfokozó szereket, majd az oxigénszállításban döntő szerepet játszó vörösvértestek számának növelését célzó vérdoppingot alkalmaztak. (Ezekkel lapunk ez évi 6. számában részletesen foglalkoztunk a Mindent az aranyért című írásunkban – a szerk.) Napjainkban azonban egyre több szó esik a géndoppingról, amely minden teljesítményfokozó eljárás közül valószínűleg a legveszélyesebb. A humán genom feltérképezésével lehetőség nyílt arra, hogy a kutatók azonosítsák azokat a génszakaszokat, amelyek felelősek a fizikai teljesítményt meghatározó tényezőkért (izomtömeg, testalkat, izom–zsír arány, természetes EPO-termelés mennyisége stb.). Ennek ismeretében azok külső beavatkozással tetszés szerint változtathatók. Minél több teljesítmény-összetevő gént azonosítanak a kutatók a genomban, annál inkább megoldhatják, hogy „üzenet” formájában, valamilyen vivőanyag (vektor) segítségével megváltoztassák az illető gén természetes működését. A génmanipuláció izomtömeg-növekedésre, nagyobb EPO-termelésre, a lassan, illetve gyorsan működő izmok arányának megváltoztatására, vagyis az adott sportág szempontjából ideálisnak tekinthető test kifejlesztésére ösztönzi a szervezetet. A géndopping legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy jelenleg nem ismerjük még sem a folyamat leállítási mechanizmusát, sem negatív hatását. A beavatkozást követően a sportolónak ugyan ideális lesz a testfelépítése és testének működése, ám a pillanatnyi optimális hatás később, esetleg évek múlva a visszájára fordulhat. Bizonyos izomcsoportok például túlfejlődhetnek, mások elsatnyulhatnak.