VELANCSICS BÉLA cikkei

Meg kell teremteni a jogszabályi hátteret a fiatalkorú bűnelkövetők felelősségre vonásához – ez az, amiben a kérdéssel foglalkozó szakemberek túlnyomó többsége egyetért. A igazságügyi tárcánál készülő koncepció célja azonban elsősorban a megelőzés és a segítségnyújtás.

Maugli – az év eleje óta Magyarországon nem csupán Kipling regényhőse juthat eszünkbe erről a névről, hanem egy tizenkét éves kora ellenére az élet legmélyebb bugyraiban megmerítkező kisfiú is. A romániai állampolgárságú, odahaza mélyszegénységben élő gyermek Budapesten a Blaha Lujza téren vert tanyát, s ott lopásokból, alkalmi bűncselekményekből tartotta fenn magát. A környéken élő hajléktalanok és az aluljáróban megforduló emberek gyorsan ismeretségbe kerültek vele. És megtanultak tőle félni, hiszen fiatal kora és kis termete ellenére gátlástalanság és kirívóan erőszakos fellépés jellemezte. Aztán amikor a tér villamosmegállójában megkéselt egy 15 éves fiút, annak MP3 lejátszójáért, országosan is ismertté vált.

Differenciált célok

„Maugli” esete kapcsán ismét fókuszba került az a mind gyakrabban felbukkanó kérdés, hogy mit kezdjen a társadalom a fiatalkorú, 14 évesnél idősebb, de 18 évesnél fiatalabb, illetve a gyermekkorú, vagyis 14 éven aluli bűnelkövetőkkel? A problémával foglalkozó jogászok és szociológusok már jó ideje dolgoznak a válaszokon. Szükség is van erre, hiszen a statisztikák szerint a hatályos jogszabályok alapján nem büntethető 14 éven aluli elkövetők száma 1996 és 2005 között évente 3600 és 4200 között változott. Ugyanebben az időszakban a fiatalkorúak közül 10-13 ezren kerültek összeütközésbe a törvénnyel. A fiatalkorúakra vonatkozó büntető igazságszolgáltatási törvény koncepciójában idézett adatokból kitűnik, hogy a gyermekkorúak több mint 80 százaléka vagyon elleni bűncselekményeket követ el, s ezek több mint fele lopás. A gyermekkorúak bűnözésén belül a legjelentősebb változás a személy elleni bűncselekmények, különösen a súlyos testi sértések számának folyamatos emelkedése.
  Tavaly ősszel, még a „Maugliügy” előtt, Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium akkori államtitkára arról beszélt, hogy a 14 évesnél fiatalabb bűnelkövetőknek is találkozniuk kell a jogrendszerrel. Az azóta az „Új rend és szabadság” program megvalósításáért felelős kormánybiztosnak kinevezett jogász a Medical Tribune kérdésére a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszerének megteremtését szorgalmazta. Jelezte ugyanakkor, hogy ennek a korosztálynak a büntetőjogi felelősségre vonásánál tekintetbe kell venni az életkori sajátosságokat, s elengedhetetlen a szankciók céljának jól elkülöníthető differenciálása. A nevelés és a megtorlás mint büntetési célok mellett azt is el kell érni, hogy a fiatalkorú szembesüljön az általa elkövetett cselekmény következményeivel. A felnőttek büntető jogának reformjával párhuzamosan a fiatalkorúaknál is cél, hogy „az áldozat kompenzálását és a megsértett közösség kiengesztelését a büntetőjogi szankcionálás előfeltételének és részének tekintsük”.

Korai jelzőrendszer

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban Kondorosi Ferenc távozása után a szakállamtitkárrá kinevezett Gönczöl Katalin kriminológus vezetésével dolgoznak a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszerének kialakításán. A szakértői csapat tagjaként dr. Ligeti Miklós a büntető igazságszolgáltatáson kívül egy átfogó és sok forrásból táplálkozó jelzőrendszer kiépítésének és működtetésének fontosságát hangsúlyozza. A szakember szerint ennek egy hasonlóan kiterjedt ellátórendszerrel kell kiegészülnie. A cél a krízishelyzetre azonnal és hatékonyan reagáló korai beavatkozás lehetőségének megteremtése. A jelzőrendszernek le kell fednie minden olyan élethelyzetet, amely a gyermek- és fiatalkorúakat a bűnözés felé terelheti vagy – ha már elindultak a lejtőn – felgyorsíthatja ezt a folyamatot. Nem elég észlelni, kezelni is kell az iskolai és munkahelyi konfliktusokat, a családi élet zavarait, a tanulási és előmeneteli kudarcokat. Meg kell teremteni a korai pszichoszociális beavatkozás feltételeit. Terjeszteni kell az erőszakmentes konfliktuskezelő és feloldó technikákat. Az állami gondoskodás intézményeit képessé kell tenni arra, hogy a család nélkül nevelkedő gyermekeket sikeres szocializációs és integrációs pályára állítsa.
  Vissza kell fordítani azt a napjainkban egyre inkább tapasztalati ténnyé váló trendet, amely szerint csak akkor vesszük észre, hogy valaki szocializációs és integrációs krízishelyzetben van, amikor bűnelkövetővé vagy áldozattá válik – hangsúlyozza dr. Ligeti Miklós.

Konzílium és diagnózis

A problémákkal gyakran valóban csak akkor szembesülünk, amikor azok elérték a büntetőjog kereteit – mondja a szociológus. Herczog Mária, aki az elmúlt tizenöt évben intézményes gyermekvédelemmel, valamint családjukon kívül nevelkedő gyerekekkel foglalkozott, állítja: a megelőzés és a segítségnyújtás jóval fontosabb, mint a szankcionálás. Márpedig a magyar társadalom büntetéspárti. Sokak egyfajta zsigeri késztetést éreznek a szigorú retorziókra, holott nem ez a megoldás. Amivel eredményt lehet elérni, az például a védőnői és háziorvosi szolgálat megerősítése. Annak elérése, hogy azoknak, akik nap mint nap találkoznak a gyermekekkel, kötelességük legyen jelezni, ha úgy érzik, baj van valahol. Az időben érkező figyelmeztetés ugyanis – ha azzal érdemben és szakszerűen foglalkoznak – a szó szoros és átvitt értelmében is életeket menthet. Herczog Mária példaként említette azt a közelmúltban megtörtént esetet, amikor egy tizenhárom hónapos kisgyermek éhen halt. Az ügyet vizsgáló ombudsman jelentése szerint sem a védőnő, sem a háziorvos nem tette meg a szükséges lépéseket, amelyekkel talán elkerülhető lett volna a tragédia. Persze mit sem érnek a jó szabályok és az előírások, ha egy védőnő azért nem jelzi a veszélyt, mert fél. Olyan környezetben dolgozik, ahol védtelennek érzi magát vagy egyszerűen nincs kivel megosztania a kétségeit. Pedig az orvosi konzíliumok mintájára nekik is lehetőséget kellene adni ahhoz, hogy elmondják a véleményüket és meghallgassák másokét, mielőtt felállítják a „diagnózist”. Herczog Mária szerint ezért olyan rendszerre van szükség, amelyet – mint minden technológiai folyamatot – állandó ellenőrzés és más garanciális elemek tesznek működőképessé és hatékonnyá. Így nem csak akkor találkoznának az érintettek a problémákkal, amikor azoknak már büntetőjogi következményei vannak.
  A szociológus szerint a bűnmegelőzés kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni a gyermekkori hatások fontosságát. A saját lányát megerőszakoló és unokáival együtt egy pincében fogva tartó amstetteni rém előéletét elemző osztrák lapok például kiderítették, hogy a férfit gyermekkorában szinte „ridegtartásban” nevelte maszkulin anyja, a második világháború idején pedig szemtanúja volt annak, ahogyan a bevonuló szovjet katonák nőket erőszakoltak meg. Az előzmények ismeretében legalább részben érthetővé vált, hogy mi okozta a férfi személyiségének eltorzulását – fogalmazott Herczog Mária.

Egyre korábban nyúlnak a bódulatot okozó szerekhez a fiatalok – ez az egyik legfontosabb megállapítása a parlamentben nemrégiben tárgyalt jelentésnek, amelyet az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottsága készített. A lapunknak nyilatkozó Zacher Gábor toxikológus ehhez azt is hozzáteszi: a keresletcsökkentési drogpolitika megbukott.

Kábítószerrel való visszaélés miatt vettek őrizetbe egy budapesti rendőrt – ez csupán egy az elmúlt időszak „drogos” hírei közül. Azt azonban jelzi, hogy amit húsz éve még főleg csak amerikai krimikben láttunk, az már Magyarországon is a mindennapok részévé vált. Idehaza a hetvenes évek második felében jelentek meg a kábítószerek, de beszélni csak a rendszerváltás előtti esztendőkben kezdtünk róluk.

Probléma és reakciók

A drogfogyasztás a kilencvenes évek közepétől öltött aggasztó méreteket: 1999-ben két és félszer annyi fiatal próbált ki illegális szert, mint 1995-ben, egy 2004-es kutatás szerint pedig a 15 és 29 éves fiatalok 24 százaléka használt valamilyen tiltott anyagot. A legnépszerűbb és legkönnyebben hozzáférhető a cannabis volt, ezt pedig az ecstasy követte. A kábítószerfogyasztás növekedésére a rendszerváltás után először 1993-ban próbált reagálni a törvényhozás. Ekkor vezették be a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával az elterelés intézményét – így a droghasználók ellen nem indult automatikusan büntetőeljárás, hanem hat hónapos terápiára vagy prevenciós programon való részvételre kötelezték a fogyasztókat. Ugyanez a módosítás szigorú büntetést vezetett be a drogkereskedőkkel szemben.   Öt évvel később, az Orbánkormány idején változtak a szabályok, és már csak a kábítószerfüggők vehették igénybe az elterelést, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés járhatott például annak, aki társaságban marihuánás cigarettával kínálta meg barátját. Súlyosbító körülménynek számított, ha mindez úgynevezett védett helyen – iskolában vagy művelődési házban – történt, illetve ha 18 éven felüli nála fiatalabbnak adott kábítószert. Több esetben is megtörtént, hogy emiatt egy-egy baráti társaság nagykorú tagjának kellett néhány évre börtönbe vonulnia.
  A politika az elmúlt tíz évben többnyire ideológiailag közelítette meg a kérdést, és szimbolikus döntéseket hozott. A jobboldali koalíció szigorúbb büntetőjogi szabályaira válaszul Medgyessy Péter szociálliberális kormánya heves parlamenti viták után enyhített a büntetési tételeken. A Btk. módosítása lehetővé tette, hogy a drogfogyasztó – főleg, ha alkalmi – büntetés helyett a féléves megelőző-felvilágosító tanfolyamot, leszoktató terápiát válassza. Az ezt követő másfél évben körülbelül 2300 fiatal élt ezzel a lehetőséggel, 2004 decemberében azonban az Alkotmánybíróság – helyt adva a fideszes Hende Csaba beadványának – megsemmisítette a Btk. több, enyhébb szankciókat lehetővé tévő passzusát. Holló András akkori elnöknek a testület véleményét tolmácsoló megfogalmazása szerint ugyanis a „korlátozásoktól mentes mámorhoz való jog még közvetve sem vezethető le az alkotmányból, nem része a legmagasabb testi és lelki egészség biztosításához fűződő jognak”.
  A politikai küzdőtéren azóta lényegében megmerevedtek a frontvonalak. A látványos adok-kapok helyett inkább a külvilág számára kevésbé izgalmas, de a szisztematikus munkára minden bizonnyal alkalmasabb bizottságokban dolgoztak tovább a témával foglalkozók.

Felemás mérleg

Kábítószerügyekkel foglalkozó parlamenti eseti bizottság már 1996 óta működik. Eredetileg azzal a feladattal hozták létre, hogy kezdje meg a Nemzeti Drogstratégia kialakítását. Ez 2000-ben meg is született, és összességében 95 tennivalót határozott meg, de mint azt 2006-ban a parlamenti jelentés megállapította: bár jelentős lépések történtek, a dokumentumban foglalt célkitűzések időarányosan nem valósultak meg.
  A kábítószer-fogyasztás terén felemás az elmúlt évtized mérlege. Igaz, hogy a kilencvenes évek közepén tapasztalt, szinte robbanásszerű növekedés az ezredfordulón lelassult, de a tiltott szerek használóinak száma azóta is évről évre emelkedik. A legveszélyeztetettebbek a 18 és 26 év közötti fiatalok. Az adatgyűjtéssel és elemzéssel foglalkozó Nemzeti Drog Fókuszpont 2006-ban középiskolások között végzett felmérése szerint a 15 és 17 év közötti fiatalok ötöde fogyasztott már valamilyen illegális vagy legális szert. Az ehhez a korosztályhoz tartozóknak több mint 17 százaléka élt már a cannabisszal marihuána vagy hasis formájában, de gyakran mixelnek saját „koktélt” is különböző gyógyszerekből és alkoholból.
  A kábítószerezők nemek szerinti aránya a felnőtteknél és a fiataloknál hasonló: kétszer annyi fiú próbálja ki azokat, mint ahány lány, és a fiúk inkább az illegális szereket, míg a lányok a gyógyszereket, a legálisan kapható nyugtatókat, altatókat használják alkohollal kombinálva.   Persze a fiatalok jelentős része csupán alkalmi fogyasztó. Az igazi „kemény mag”, az úgynevezett problémás drogosok viszont rendszeresen használják a veszélyes anyagokat. Rendőrségi és egészségügyi nyilvántartások alapján 24 ezerre becsülik számukat. Közülük az intravénáskábítószerfogyasztók 4 ezren lehetnek. Ráadásul ők azok, akiknek csak kis része kerül kapcsolatba a segítő intézményrendszerrel. Így ezt a réteget leginkább az alacsony küszöbű és ártalomcsökkentő módszerekkel – megkereső munka, tűcsere, metadonnal vagy más szerrel végzett fenntartó kezelés – lehet elérni.
  Ami a droghasználók körében tapasztalt fertőző betegségeket illeti: a hazai adatok európai uniós összehasonlításban kedvezőek. Az Országos Epidemiológiai Központ 2006-ban végzett, 300 injekcióhasználóra kiterjedő vizsgálata egyetlen HIV-fertőzöttet sem talált, hepatitis C-vírust 83 főnél mutatott ki, míg 4 személynél hepatitis B-fertőzöttségre bukkantak.

Toxikológusszemmel

A lapunk által megkérdezett toxikológus a probléma kezelésében a felvilágosítás fontosságát hangsúlyozta. Zacher Gábor szerint viszont ez nem is olyan egyszerű, hiszen a mai szülők túlnyomó többségének nincsenek tapasztalatai, információi a kábítószerezésről. A szakértő szerint az elmúlt időszak egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a keresletcsökkentési drogpolitika csődöt mondott, hiszen nőtt a szereket használók száma. Mint fogalmazott, azzal még semmi sincs megoldva, ha egy középiskolába négy év alatt egyszerkétszer meghívnak egy előadót. Minél korábban kell kezdeni a nevelést, az oktatást, amelynek rendszerezettnek kell lennie, és – ahogy hozzátette – van mit tenni az egészségügyben is.
   Zacher Gábor pótolni való hiányosságként említette az egészségügyi szakemberek jogszabályismeretét, de szrinte gondok vannak a fontos információkhoz történő hozzájutással is: mint mondja, éppen a közelmúltban jelent meg négy új addiktológiai protokoll – szerinte az efféle dokumentumoknak a lehető legtöbb helyre el kellene jutniuk.
  Költségvetési forrásból tavaly 1 milliárd 125 millió forintot fordítottak a kábítószer-fogyasztás elleni programokra, az idei keret pedig még nominálértékben is csökkent: 1 milliárd 84 millió forint. A nyilatkozatokból kitűnik, hogy ezt az összeget a kormánypárti politikusok is kevésnek tartják. A jelentésben az eseti bizottság egyebek mellett a helyi önkormányzatokat, illetve az Új Magyarország Fejlesztési Tervet nevezi meg további lehetséges forrásként. Egyetlen kurta mondatban, kissé rezignáltan azt is hozzáteszi: „A gazdasági szféra mecénás jellegű bevonása a kábítószer-probléma kezelésének finanszírozásába ez idáig minimális szinten bizonyult sikeresnek.”

  Mióta világ a világ, valószínűleg a gyermekekre és az unokákra hivatkoztak leggyakrabban a döntéshozók. Napjainkban mind többen hangoztatják azt is, hogy a jövő nemzedékeire hagyott környezet állapotáért és ezzel az utánunk következő generációk egészségéért nekünk kell tennünk.

  Szemléletváltást jelző forradalmi jelentőségű áttörés, vagy apró győzelem egy hosszú küzdelemben? Ez az a kérdés, amelyet többen is feltettek az utóbbi hónapokban a jövő nemzedékek ombudsmanjával kapcsolatban. Az új intézmény tavaly év végi létrehozását ritkán tapasztalható egyetértéssel támogatták a parlamenti pártok, bár az államfő első jelöltjét, Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt elutasította az Országgyűlés. A köztársasági elnök új személyi javaslatát sem egyeztette a pártokkal, amelyek azt ígérték, hogy még februárban kialakítják álláspontjukat a zöld ombudsmannak jelölt Fülöp Sándorról, valamint a Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megbízatásának megszűnése miatt a poszt várományosává előlépett Zombor Sándorról. Az Országgyűlés várhatóan lapunk nyomdába adását követően, hétfőn szavaz a köztársasági elnök új jelöltjeiről. A parlament emberi jogi és kisebbségi bizottsága az adatvédelmi biztosnak jelölt Zombor Ferencet korábban nem, a jövő nemzedékek ombudsmanjának ajánlott Fülöp Sándor kinevezését viszont támogatta.

  Előzmény és eredmény
  Ami a zöld ombudsmant illeti: a hazai környezetvédő szervezetek igazi sikertörténetről beszélnek. Örömük érthető, hiszen az Országgyűlési Biztosok Hivatalának 1993-as létrehozása óta beszélnek a szakemberek arról, hogy szükség lenne egy környezetvédelmi ombudsmanra is. Ezt egy 1994-es alkotmánybírósági határozat is megerősítette. A taláros testület szerint az állam kötelezettsége, hogy a felnövő nemzedékek számára megőrizze az élet alapvető értékeit adó természeti környezet minőségét.
   Az új intézmény létrehozásáról szóló, tavaly megalkotott törvénymódosítás előterjesztői is erre a határozatra hivatkozva javasolták a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló indítvány elfogadását. Az egyelőre még megválasztására váró – ahogy a sajtóban emlegetik – „zöld ombudsman” elsősorban természet- és környezetvédelmi ügyekben járhat el. Feladata a tudomására jutott visszásságok kivizsgálása vagy kivizsgáltatása, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése. Felügyeleti eljárást kezdeményezhet a környezet állapotával összefüggő közigazgatási döntéssel szemben, vagy akár felfüggesztheti a döntés végrehajtását. Megismerheti és véleményezheti a helyi önkormányzatok hosszú távú fejlesztési, területrendezési, valamint a jövő nemzedékek életminőségét egyébként közvetlenül érintő terveit és koncepcióit. Környezetkárosítás esetén felhívhatja a károsító személyt vagy szervezetet – függetlenül attól, hogy ez tudatos cselekvés vagy mulasztás eredménye – a tevékenység megszüntetésére és a környezetet károsító magatartás tanúsítását megelőző környezeti állapot helyreállítására. Amennyiben felhívása hatástalan, vagy nem tartja megfelelőnek a hozott intézkedéseket, kérheti a bíróságtól, hogy a környezetet károsító személyt vagy szervezetet tiltsa el ettől a magatartástól, kötelezze a károk megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére, valamint a korábbi állapot helyreállítására.

   Ami kimaradt
   Erős vizsgálati jogok, néhány hatósági hatáskörrel bővítve – mindezek alapján röviden így értékelhetők a zöld ombudsman rendelkezésére álló eszközök. Ezzel összhangban egy korábbi beszédében Sólyom László köztársasági elnök is azt hangsúlyozta, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosától és az adatvédelmi biztostól eltérően a jövő nemzedékek ombudsmanja nem jogérvényesítő, hanem képviseleti feladatot lát el. Egyfajta szószólóként lép fel a jövő nemzedék jogainak érdekében. Közvetítő tevékenységével pedig a nyilvánosság nyomását is felhasználva a politikai döntéseket befolyásolja. Környezetvédelmi kérdésekben – tehetjük hozzá mindehhez. Mert az új ombudsman olyan témákban már nemigen hallathatja hangját, amelyek szintén mostanában születnek meg, de hatásuk hosszú távra szól. Pedig az eredeti koncepciónak éppen ez volt az egyik leghangsúlyosabb eleme. A nyugdíj- vagy az egészségügyi rendszer átalakítása, vagy a több évtizedes eladósodást eredményező nagyberuházások esetében talán valóban nem ártana, ha azoknak is lenne lobbistájuk, akik a mostani döntések hatását a jövőben a bőrükön érzik – árát pedig majd megfizetik.
  
  Hatástalanul
  Persze egy-egy új jogszabály hosszú távú hatását eddig is figyelembe kellett venni. A jogalkotási törvény szerint elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek-összeütközések feloldásának a lehetőségét, és meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását, valamint a végrehajtás feltételeit is.
   A jogalkotó és jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok hatását, fel kell tárniuk az érvényre juttatásukat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat a jogalkotásban is hasznosítaniuk kell. Igaz, az előírásoktól függetlenül az előterjesztőnek is elemi érdeke, hogy megvalósítható és ellenőrizhető döntések szülessenek az általa benyújtott tervezet alapján. Hatástanulmányoknak, számításoknak, elemzéseknek tehát eddig sem voltunk híján. Az más kérdés, hogy ezek készítői az aktuális fiskális szempontokat vagy az utánunk következő generációk érdekeit vették-e inkább figyelembe.

   Ombudsmanok a világban

    A nép ügyvédje, szószóló, az állampolgári jogok ügyvivője – csak néhány elnevezés azok közül, amelyekkel valójában az ombudsmani tisztséget betöltőket illetik a világ különböző országaiban. Az intézmény keletkezéstörténetéhez körülbelül két évszázadot kell visszamenni az időben. A Skandináviából, pontosabban Svédországból származó ombudsmani szervezet a 20. század második felétől rohamosan terjed a parlamentáris demokráciákban. Az általános emberi és polgári szabadságjogok érvényesülését szemmel tartó ombudsmanokon kívül mind több államban kineveztek egy-egy speciális területet felügyelő biztost.
    Svájcban és Ausztráliában például egészségügyi és társadalombiztosítási ombudsman dolgozik, míg Írországban gyermekjogi ombudsmani hivatalt állítottak fel. Van, ahol katonai ombudsmani hivatal működik, míg Franciaországban a közelmúltban a büntetés-végrehajtás területéért felelős börtönombudsmani szervezet létrehozásáról döntöttek.
   Néhány országban regionális ombudsmanokkal is találkozhatunk. Ők részben az ott élők egyéni szabadságjogait védik, részben az adott államon belül egy-egy tartomány, tagállam vagy más, önálló jogokkal is rendelkező területi egység autonómiáját.
   Az Európai Uniónak saját biztosa van. Feladata azoknak a beérkezett panaszoknak a kivizsgálása, amelyek a közösség intézményeinek vagy testületeinek működését kifogásolják. Kivétel ez alól az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság, mert az uniós jogi biztos nem foglalkozik bíróság előtti, illetve jogerős ítéletekkel és lezárt ügyekkel. Az ombudsman csak ajánlásokat fogalmaz meg.
   Az első Európai Ombudsmant 1995-ben választotta meg az Európai Parlament a Maastrichti Szerződés rendelkezéseinek megfelelően. Az Európai Ombudsmanhoz az unió állampolgárai, illetve az EU területén bejegyzett gazdasági és társadalmi szervezetek fordulhatnak, amennyiben az európai intézmények részéről jogsérelem érte őket. E körbe tartozik az igazgatási szabálytalanság, a méltánytalan eljárás, a diszkrimináció, a hatalommal való visszaélés, az információadás hiánya, illetve visszautasítása, valamint a nem szükségszerű késlekedés.
     Itthon az Alkotmány 1989. október 23-án kihirdetett átfogó módosítása hívta életre az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézményét. Az alaptörvény rendelkezett arról is, hogy az Országgyűlés egyes alkotmányos jogok védelmére külön biztost választhat. 1992-ben született meg a jogszabály a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. Ennek egyik fejezete szólt az adatvédelmi biztosról, majd újabb egy esztendő múlva, 1993 júniusában határoztak a honatyák az állampolgári jogok országgyűlési biztosi intézményének létrehozásáról. Ezután azonban újra várni kellett, míg végül 1995 nyarán a tisztelt ház megválasztotta az ombudsmanokat. A magyar szisztéma egyébként úttörő jellegű volt. Európában elsőként nálunk működött az általános körű ombudsman mellett a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, illetőleg ugyancsak európai újdonságként az adatvédelem és az információszabadság közös ombudsmani hivatala. Ez utóbbi azóta mintává vált. A magyar modellt vették példaként több német tartományban, valamint Nagy- Britanniában is.