hirdetés

Meseolvasó önkénteseket keresnek

Országszerte várják azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik meseolvasással segítenék kórházban fekvő beteg gyerekek gyógyulását.

Idén is folytatódik a K&H gyógyvarázs meseolvasó programja, amelyre ebben az évben bárki jelentkezhet. A három éve indult akció keretében eddig 300 középiskolás és a pénzintézet 100 dolgozója 37 alkalommal olvasott fel a kórházakban fekvő beteg gyerekeknek kedvenc könyveiből.

A gyógyvarázs mesedoktorok akciójához mostantól bárki jelentkezhet a http://khgyogyvarazs.hu/ oldalon keresztül, az egyetlen feltétel, hogy legalább 14 éves legyen. A honlapon az érdeklődők megnézhetik a mesedoktorokat fogadó kórházak listáját, valamint kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb időpontot. A tájékozódást térkép is segíti, így az önkéntesek könnyen megtalálhatják a hozzájuk legközelebbi helyszínt.

Jelenleg 12 megye 24 kórháza várja a felolvasókat, a lista azonban folyamatosan bővül.  A jótékonysági program 10 éve támogatja a beteg gyerekek felépülését; az orvosokat és kórházakat műszeradományokkal segítik, az intézményekben gyógyuló gyerekeknek pedig rendszeresen szerveznek szórakoztató programokat. Eddig 257 intézményben több mint 476 millió forint értékű orvosi eszközt juttattak el, és 140 alkalommal szerveztek programokat a kicsiknek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...


A virus fertőzések következtében kialakult neuropátiás (NP) fájdalmak a szomato-szenzoros idegrendszer károsodása következtében fellépő neuropátiás fájdalmak nagy, heterogén csoportjába tartoznak, melyek lehetnek akutak és krónikusak, érinthetik a központi és a perifériás idegrendszert vagy mindkettőt.