A nemzet háziorvosa

Késik a doktor, pedig néhány perce ígérte, mire Tiszaroff határából ideérünk a falu rendelőjébe, ő is itt lesz. A váró ajtaja nyitva: a helyiségben középkorú cigány asszony és az asszisztens. A töpörödött fekete nő hiszi is meg nem is, hogy ha most kapott beutalóval bemegy a szolnoki kórházba, minden rendben lesz. A baj nagy, de hogy mekkora, azt kellene a megyei kórház tüdőgyógyászatán tisztázni. Az asszisztens győzködi, hogy kell az a vizsgálat, és az asszonynak nincs mitől félnie. Csak vigye magával az összes leletét, meg az írást, amit a doktor úr adott.

Hogy mi az az írás, már nem tudjuk meg. Az asszony sietősen el, az udvarra meg bekanyarodik az orvos autója. A kocsi maga is megragadja a figyelmet, nem csak azért, mert az egy 25 éves, korának megfelelő külsejű Lada Samara, hanem mert egyben ez a doktor politikai hirdetőtáblája is. A kocsi motorházán lévő matrica arról tudósít, hogy ruszki és jól teljesít. A hátsó sárvédőn már a Magyarország jobban teljesít – felirat van. Ám fölötte egy fityisz ad személyes ízt a tartalomnak. A kocsi oldalán az olvasható: Nemzet orvosa. A sárhányó szélén a dohányboltok ismert logójában a felirat: nemzeti háziorvosi szolgálat.

– Egy magyar háziorvosnak ennyire futja – mutat a csotrogányra Katona Gábor, az orvos.

Ami meg a feliratozását illeti, azért még soha senki, nem mert szólni. A tudása, az ő nagy hatalma. Ő a környék szinte egyetlen, mindenre bevethető gyógyítója, így ha valamiért fogná a sátorfáját, nem lépne a helyébe senki. Itt a Tisza szegletében, mintegy féltucat faluban rajta kívül egy fiatal orvosnő, még két 65 éves, és egy 77 éves doktor dolgozik. Az orvosnő nemrég szült, s ugyan már munkába állt, de előfordul, hogy őt is helyettesítenie kell.

S olykor azt is el kell látni, ami máshol nem feltétlenül egy háziorvos dolga. Katona doktor most is „műtéthez” készülődik. Következő páciense térde olyan mint egy nagy kalács, fölszaporodott benne az ízületi folyadék, ahogy hozzáér az orvos, a nő felszisszen a fájdalomtól.

Lecsapoljuk – nyugtatja a nőt, gumikesztyűt húz, érzéstelenít, és szúr.

– Beküldhetném a kórházba, de csak hetek múlva kapna időpontot, és végén úgy is itt kötne ki nálam – magyarázza. Meséli, hogy a hétvégén Abádszalókon két szembe fúródott fémforgácsot távolított el. Ugyan nincs szemész vizsgája, ám, ha ő nem teszi meg, Debrecenig kellett volna ennek a két embernek mennie, mert ott van csak szakorvos. Arra meg a flexelő férfiaknak se pénzük, se idejük nem volt. Épp úgy, mint annak a férfinak, akinek a heréjéből a hétvégén távolított el egy zsírdaganatot. Őt be akarta küldeni a sebészhez, de az azt kérdezte: viccel-e, hogy csak úgy azonnal elvégzi a műtétet? S néhány héttel későbbi időpontot ajánlott. Csakhogy ez a férfi külföldön dolgozik, vasárnap este indulnia kellett vissza, nem tudta, legközelebb mikor jöhet. Mit tehetett volna, elvégezte maga a beavatkozást.

„Ha kiderülne, mennyit dolgozom, bilincsben vinnének el” – mondja. Hivatalosan hetente legfeljebb csak 60 órát tölthetne gyógyítással, csak hogy napi 16, olykor 24 órán át is műszakban van. Most azért ennyire gyűrött az arcom – mentegetőzik –, mert az éjjel aludtam. Nem vagyok hozzászokva.

A teljes riportot itt olvashatja.