A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából, 2010. 04. 28.

British Medical Journal (BMJ)

A Chlamydia trachomatis szűrése a kismedencei gyulladásos betegség megelőzésére: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat (Prevention of Pelvic Infection, POPI)

2010;340:c1642

P. Oakeshott és munkatársai Londonban azt vizsgálták, hogy a nők Chlamydia-fertőzöttségének szűrésével és kezelésével csökkenthető-e a kismedencei gyulladásos betegségek előfordulása a következő 12 hónapban. A vizsgálatban 2529 szexuálisan aktív diáklány vett részt, átlagéletkoruk 21 év volt. A vizsgálat kezdetén 5,4% volt a Chlamydia-fertőzés prevalenciája a szűrésbe vont csoportban és 5,9% a kontrollcsoportban. Egy évvel később a résztvevők 94%-ától kaptak újabb hüvelyváladék-mintát, ekkor a két csoportban 1,3%, illetve 1,9% volt a Chlamydia-fertőzöttek aránya. A szűrt csoportban 63 fertőzött közül egynek, a kontrollcsoportban 74 fertőzött közül hétnek volt kismedencei gyulladásos betegsége egy év alatt; a gyulladásos betegségek nagy része (79%-a) olyan nőknél lépett fel, akik kezdetben nem voltak Chlamydiával fertőzöttek. Az adatok szerint az egyszeri Chlamydia-teszt csökkentheti ugyan a kismedencei gyulladásos betegségek 12 hónapon belüli előfordulását, de az ebben játszott szerepét eddig valószínűleg túlértékelték.

A betegek által gyűjtött cervikális-vaginális mosófolyadék minták humán papillomavirus (HPV-) tesztje az elmaradt méhnyakrákszűrés pótlására (PROHTECT)

2010;340:c1040

M. Gök és munkatársai Amszterdamban 13 laboratórium, nőgyógyászok és több mint 800 háziorvos részvételével azt vizsgálták, hogy a betegek által vett méhnyaki-hüvelyi mintákból végzett HPV-meghatározás milyen hatásfokkal pótolhatja a méhnyakrákszűrést a szűrésre nem járó nők körében. Miután a 28 073 résztvevő kétszeri felszólításra sem jelent meg a méhnyakrákszűrésen, közülük 27 792 pácienstől otthoni mintavételt kértek, a többi 281 résztvevő még egy harmadik, citológiai vizsgálatra szóló behívót kapott. Az otthoni mintavételre kért csoportban szignifikánsan nagyobb volt az együttműködők aránya: 26,6% vs. 16,4%. A legalább CIN II-es, illetve legalább CIN III-as léziók aránya az önálló mintavételt vállaló csoportban 1,3%, illetve 1,0% volt. Azoknak az önálló mintavételre a második felkérésre vállalkozó pácienseknek a körében, akik az első felszólításra nem reagáltak, nagyobb volt a legalább CIN II-es, illetve CIN III-as léziók előfordulási gyakorisága (2,04%, illetve 2,28%). Az önálló otthoni mintavétel felajánlása és az ahhoz szükséges eszköz kiküldése azoknak a nőknek, akik a citológiai szűrésre nem mennek el, alkalmasnak tűnik a szűrés hatókörének bővítésére.

A radikális cisztektómia műtétek száma és mortalitása angliai kórházakban: a kórházi statisztikák retrospektív elemzése

2010;340:c1128

E. K. Mayer és munkatársai azokat az angliai kórházakat vonták be elemzésükbe, ahol radikális cisztektómiát végeztek 2000 januárja és 2007 júliusa között; a 30 napon belüli műtéti halálozást értékelték. Az ilyen műtétet kis számban végző intézményekhez képest a közepes számú ilyen műtétet végző intézményekben szignifikánsan nagyobb volt a kórházi és az összes halálozás (esélyhányados: 1,72, illetve 1,82). Ez a hatás azonban csak akkor mutatkozott meg, ha korrekcióba vették a strukturális és az ellátás folyamatával kapcsolatos tényezőket. Az egyes sebészek által végzett radikális cisztektómiák nagy száma nem szignifikánsan, 35%-kal csökkentette a kórházi halálozást. Az eredmények szerint e viszonylag ritka beavatkozás esetleges centralizálása előtt mindenképpen számításba kell venni az olyan strukturális és ellátási tényezőket, mint az ápolónők és a fiatal orvosok száma.

Lancet

Az MDV3100 tumorellenes aktivitása kasztrációval szemben rezisztens prosztatarákban: I–II. fázisú vizsgálat

2010;375:1437–1446

Az MDV3100 androgénreceptor-antagonista, amely a tumorsejtek apoptózisát is serkenti. H. I. Scher és munkatársai a vizsgálatot öt USA-beli központban, 140 betegen folytatták. A progrediáló, áttétes, kasztrációval szemben rezisztens prosztatarákban szenvedő betegeket 3–6 fős dóziseszkalációs csoportokra osztották, és kezdetben 30 mg MDV3100-at adtak mindenkinek. A végső dózis napi 30 mg (n=3), 60 mg (n=27), 150 mg (n=28), 240 mg (n=29), 360 mg (n=28), 480 mg (n=22), illetve 600 mg (n=3) volt. A gyógyszer tumorellenes aktivitása mindegyik dózis alkalmazása mellett kimutatható volt: a szérum prosztataspecifikus antigén szintje az esetek 56%-ában legalább 50%-kal csökkent, lágyszöveti reakció 22%-ban volt megfigyelhető, 56%-ban stabilizálódott a betegség, és a keringő tumorsejtek száma 49%-ban kedvezőtlenről kedvezőre változott. Az androgénreceptor-blokád felmérésére 22 betegen elvégzett pozitronemissziós tomográfia napi 60 mg-os és napi 480 mg-os dózis között a 18F-fluoro-5α-dihidro-tesztoszteron 20–100%-kal csökkent kötődését mutatta ki. A radiológiai progresszióig eltelt idő mediánja 47 hét volt. Tartós (legalább 28 napos) kezelés során napi 240 mg volt a legnagyobb tolerálható dózis. A leggyakoribb mellékhatás a dózisfüggő fáradtság volt, ez a dózis csökkentése nyomán általában elmúlt.

Metforminnal nem megfelelően kontrollált 2-es típusú diabetes mellitus kezelése liraglutiddal, illetve sitagliptinnel: véletlen besorolásos, párhuzamos csoportos, nyílt vizsgálat

2010;375:1447–1456

R. E. Pratley és munkatársai féléves vizsgálatában olyan betegek vettek részt, akik legalább 3 hónapja legalább napi 1500 mg metformint szedtek, HbA1c-szintjük 7,5% és 10,0% között volt. Az egyik kezelési csoport napi 1,2 mg liraglutidot (n=225), a másik napi 1,8 mg liraglutidot (n=221) kapott szubkután injekcióban, a harmadik napi 100 mg orális sitagliptint (n=219) 26 hétig. A HbA1c napi 1,8 mg, illetve napi 1,2 mg liraglutid mellett 1,50%-kal, illetve 1,24%-kal csökkent, sitagliptin mellett 0,90%-os csökkenést találtak. Mellékhatásként hányinger gyakrabban jelentkezett liraglutid mellett (1,8 mg: 27%, 1,2 mg: 21%), mint sitagliptin-kezelés során (5%). A kisebb hipoglikémiás epizódok előfordulási aránya valamennyi kezelési csoportban 5% körül volt. A vizsgálatot a Novo Nordisk támogatta.

A fix dózisú, orális pyronaridin–artesunát kombináció összehasonlítása az artemether–lumefantrin kombinációval szövődmény nélküli Plasmodium falciparum maláriában szenvedő gyermekeken és felnőtteken: véletlen besorolásos, kettős vak (double-dummy), párhuzamos csoportos, III. fázisú noninferioritási vizsgálat

2010;375:1457–1467

A. K. Tshefu és munkatársai hét afrikai és három délkelet-ázsiai helyszínen 3–60 éves betegeket kezeltek. Az egyik csoport (n=849) pyronaridin–artesunát kombinációt (tablettánként 180 mg pyronaridin + 60 mg artesunát) kapott naponta egyszer, a másik (n=423) artemether–lumefantrin kombinációt (tablettánként 20 mg artemether + 120 mg lumefantrin) naponta kétszer, testsúlytól függő adagban. Az elsődleges végpont a PCR-rel korrigált megfelelő klinikai és parazitológiai válasz (PCR corrected adequate parasitological response, PCR-ACPR) volt a 28. napon. A két per protocol populációban a PCR-ACPR aránya 99,5%, illetve 99,2% volt, a különbség nem szignifikáns, de a noninferioritási kritérium teljesült. Mellékhatás 60,0%-ban, illetve 57,7%-ban lépett fel. A leggyakoribb mellékhatás az eozinofília volt (6,2%, illetve 5,7%). A pyronaridin–artesunát kombinációval kezelt csoportban a betegek 6,2%-a, az artemethert és lumefantrint szedő csoportban 1,7%-uk nem fejezte be a vizsgálatot. A vizsgálatot a Shin Poong Pharmaceutical és a Medicines for Malaria Venture támogatta.

Journal of the American Medical Association (JAMA)

Hozzáadott cukrok fogyasztása és a dyslipidaemia USA-beli felnőttek körében

2010;303(15):1490–1497

J. A. Welsh és munkatársai 6113 amerikai felnőttet vontak be keresztmetszeti vizsgálatukba a National Health and Nutrition Examination Survey (NHANES) 1999–2006 résztvevői közül. A résztvevőket aszerint csoportosították, hogy mennyi hozzáadott cukrot fogyasztottak a napi kalóriabevitel százalékában: 5%-nál kevesebbet (referenciacsoport), 5–10%-ot, 10–17,5%-ot, 17,5–25%-ot vagy 25%-nál többet. Átlagosan a bevitt kalóriák 15,8%-a származott hozzáadott cukrokból. A hozzáadott cukrok növekvő fogyasztásának sorrendjében az egyes csoportok átlagos korrigált HDL-koleszterin-szintje 587, 575, 537, 510, illetve 477 mg/l volt. A trigliceridszint mértani középértékei ugyanebben a sorrendben: 1050, 1020, 1110, 1130, illetve 1140 mg/l. A nők LDL-koleszterin-értékei: 1160, 1150, 1180, 1210 és 1230 mg/l. A férfiak LDL-koleszterin-szintjében szignifikáns tendencia nem volt megfigyelhető. A legalább 10%-nyi hozzáadott cukrot fogyasztók körében az alacsony HDL-koleszterin-szint valószínűsége 50–300%-kal nagyobb volt, mint a referenciacsoportban.

Gyermekek beszédfejlődése cochleáris implantáció után: prospektív longitudinális felmérés (CDaCI)

2010;303(15):1498–1506

J. K. Niparko és munkatársai 3 éven át vizsgálták 6 USA-beli központban 5 éves koruk előtt cochleáris implantáción átesett gyermekek (n=188), illetve hasonló korú halló gyermekek beszédfejlődését (n=97) 2002 és 2004 között. A követés 2005-től 2008-ig tartott. A cochleáris implantáción átesett gyermekek többet fejlődtek a beszédben és beszédértésben, mint amire az implantáció előtti pontszámból következtetni lehetett, bár az átlagos pontszámok nem érték el az életkornak megfelelő szintet 3 év után. A fiatalabb korban végzett implantáció a beszédmegértés és a beszéd gyorsabb fejlődését vonta maga után. A többváltozós elemzések eredményei alapján az implantáció előtti jobb reziduális hallás, a szülő–gyermek kölcsönhatás magasabb pontszáma és a magasabb társadalmi-gazdasági státus a beszédértés és a beszéd nagyobb mérvű javulásával járt együtt.

Az anya testmagasságának összefüggése a gyermekek halálozásával, kisebb testtömegével és növekedési visszamaradásával a kis és közepes jövedelmű országokban

2010;303(15):1507–1516

E. Özaltin és munkatársai 54 ország 109, 1991 és 2008 közötti demográfiai és egészségügyi felmérését elemezték. A vizsgált populáció a 15–49 éves anyáktól született, 0–59 hónapos csecsemők és gyermekek országos reprezentatív mintája volt. A minták mérete: 2 661 519 (mortalitás), 587 096 (csökkent testtömeg), 558 347 (növekedési visszamaradás) és 568 609 (sorvadás). Az összes felmérés átlagos válaszaránya a mortalitást illetően 92,8% volt. A korrigált modellek szerint az anya 1 cm-rel nagyobb magassága a gyermekhalálozási kockázat 0,0014-es abszolút csökkenésével járt együtt; a kis testtömeg abszolút kockázatát 0,0068-del, a növekedési visszamaradásét 0,0126-del, a sorvadásét 0,0005-del csökkentette. A legmagasabb anyák gyermekeinek abszolút halálozási kockázata 0,073-nak, a legalacsonyabb anyák gyermekeié 0,128-nek adódott. Az, hogy az anya 1 cm-rel nagyobb magasságához a gyermek halálozási kockázatának milyen mértékű csökkenése tartozott, országonként változott (0,978 és 1,011 között); a kockázatcsökkenés 54-ből 46 országban statisztikailag szignifikánsnak bizonyult. 

A 2009-es pándémiás influenza A (H1N1) vírus okozta betegség várandós nők körében az Egyesült Államokban

2010;303(15):1517–1525

A. M. Siston és munkatársai azokat az USA járványügyi központjának (Centers for Disease Control, CDC) jelentett USA-beli eseteket tekintették át, amelyekben várandós nő influenza A (H1N1) fertőzése igazolódott, és a tünetek kezdete 2009 áprilisa és decembere közé esett. Terhesség alatti influenzára 2009 áprilisa és augusztusa között 788 esetben derült fény. A betegek közül 30-an meghaltak (ez az adott időszak influenza okozta halálozásának 5%-át jelentette), 509 nőt vettek föl kórházba, közülük 115-en intenzív osztályra kerültek. Azok a várandós nők, akiknek az influenzáját több mint 4 nappal a tünetek kezdete után kezdték kezelni, nagyobb valószínűséggel kerültek intenzív osztályra, mint azok, akik a tünetek jelentkezése után 2 napon belül kezelésben részesültek – ez utóbbi csoportban csupán egy haláleset történt. A CDC további adatgyűjtése alapján 2009 végéig még 165 várandós nő került intenzív osztályra influenza H1N1 fertőzés miatt, közülük 56-an haltak meg. A halálesetek közül 4 az első, 16 a második, 36 a harmadik trimeszterben történt.

New England Journal of Medicine (NEJM) 

A nateglinid hatása a diabetes és a kardiovaszkuláris események incidenciájára: véletlen besorolásos, kettős vak vizsgálat (NAVIGATOR)

2010;362:1463–1476

A NAVIGATOR kutatócsoport 9306 csökkent glükóztoleranciájú (IGT) és kardiovaszkuláris betegségben szenvedő vagy kardiovaszkuláris kockázati tényezőkkel terhelt beteget kezelt – az életmód módosítására irányuló program mellett – nategliniddel (naponta háromszor legfeljebb 60 mg) vagy placebóval, illetve valsartannal vagy placebóval, 2×2 faktoriális elrendezésben. A diabetes kialakulása, illetve a vitális státus szempontjából követték a résztvevők sorsát, a követési idő mediánja 5,0 év, illetve 6,5 év volt. Három elsődleges kimeneteli változót határoztak meg: az új diabetes jelentkezését, a szűken vett kardiovaszkuláris kimenetelt (kardiovaszkuláris halálozás + nem végzetes szívizominfarktus + nem végzetes stroke + hospitalizáció szívelégtelenség miatt) és a tágan vett kardiovaszkuláris kimenetelt (a szűken vett kimenetel elemei + hospitalizáció instabil angina miatt + artériás revaszkularizáció). Végeredményben a nateglinid a placebóval összehasonlítva nem csökkentette a diabetes kumulatív incidenciáját (36% vs. 34%), és nem javította szignifikánsan a szűken és a tágan vett kardiovaszkuláris kimenetelt (7,9% vs. 8,3%, illetve 14,2% vs. 15,2%), ellenben fokozta a hipoglikémia kockázatát.

A valsartan hatása a diabetes és a kardiovaszkuláris események incidenciájára: véletlen besorolásos, kettős vak vizsgálat (NAVIGATOR)

2010;362:1477–1490

A NAVIGATOR e részvizsgálatának felépítése azonos volt a nateglinid hatására irányuló részvizsgálatéval. A követési idő alatt jelentkező diabetes kumulatív incidenciáját a valsartan szignifikánsan csökkentette (33,1% vs. 36,8%). A kardiovaszkuláris végpontokban a valsartan-kezelés nem hozott szignifikáns változást (szűken vett kimenetel: 8,1% vs. 8,1%, tágabban vett kimenetel: 14,5% vs. 14,8%). Az adatok szerint az életmód módosítása mellett alkalmazott ötéves valsartan-kezeléssel 14%-os relatív kockázatcsökkenés érhető el a diabetes kialakulásának gyakoriságában.

Fokozatosan kiterjesztett beavatkozások vagy nyílt necrosectomia nekrotizáló pancreatitisben: véletlen besorolásos, multicentrikus vizsgálat

2010;362:1491–1502

H. C. van Santvoort és munkatársai 88, nekrotizáló hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő beteget, akiknek gyaníthatóan vagy igazoltan fertőzött nekrotikus szöveteik voltak, vagy nyílt necrosectomiával, vagy fokozatosan kiterjesztett beavatkozásokkal kezeltek. Az utóbbi csoportban először perkután drenázst végeztek, ezt szükség esetén minimálinvazív retroperitoneális necrosectomia követte. Az elsődleges végpont a főbb szövődményekből (újonnan jelentkező sokszervi elégtelenség vagy többszörös szisztémás szövődmények, zsigeri perforáció vagy enterokután fistula, vérzés) és a halálozásból tevődött össze. Az elsődleges végpont nyitott necrosectomia mellett 69%-ban, fokozatosan kiterjesztett beavatkozások mellett 40%-ban következett be. Az utóbbi csoportba sorolt betegek 35%-a csak perkután drenázsban részesült. Az újonnan jelentkező sokszervi elégtelenség ritkább volt fokozatosan kiterjesztett beavatkozások mellett (12% vs. 40%). A halálozási rátában nem volt szignifikáns különbség a két csoport között (19% vs. 16%). Az incíziós sérv és az újonnan jelentkező diabetes gyakorisága szempontjából kedvezőbbnek bizonyult a fokozatosan kiterjesztett beavatkozás stratégiája (7% vs. 24%, illetve 16% vs. 38%).