Széles körben tanítsuk a holisztikus szemléletet

Sokat tűnődtem a témaválasztáson és azon, hogy mit is mondhatnék, ami mind a laikusok, mind pedig a kollégák számára érdekes és hasznos lehet. Így jutottam arra, hogy a nozológiai rendszerek fejlődése, az új ajánlások kialakulása, valamint a szakma legújabb tudományos eredményei helyett inkább a saját „utam” során szerzett benyomásaimat mutatom be.

A kezdeti nehézségektől a lelki békéig

Ugyan az egyetemi évek alatt valamennyi orvostanhallgató betekintést nyer a magyar közegészségügy világába, mégis csak kevés medikus van tisztában azzal, hogy mi vár rá, amikor friss diplomával a kezében, izgatottan és lelkesen megérkezik első munkahelyére. Gyorsan kell alkalmazkodni. Pillanatok alatt fel kell venni a ritmust, meg kell tanulni kommunikálni a beteggel, a hozzátartozóval, a kollégákkal. Bírni kell a folyamatos szellemi, fizikai és lelki terhelést. Rengeteg új információt és szakmai tudást kell rövid idő alatt elsajátítani. Együtt kell élni azzal a tudattal, hogy a magyar egészségügy egy projekciós felület. Ennek a felületnek pedig egyik alkotórésze a rezidens, akire munkája során olyan mennyiségű frusztráció ömlik, ami mellett még az egykori, rettegett anatómiaszigorlat emlékképe is eltörpül. A gyakorlatok romantikus ízelítője után a mindennapok részévé válik az osztály, és immáron a kórház lesz az a hely, ahol a legtöbb idejét tölti az ember.

Eleinte jómagam is el voltam veszve, majd maga a szakma kezdte el jelenteni a motivációt. Arra sarkallt, hogy kezdjek el magammal is foglalkozni. Káosszal a fejben és félelemmel a szívben ugyanis szerintem nem lehet gyógyítani. Osztályfőnököm és egyik legmeghatározóbb mentorom szavaival élve, ha egy pszichiáter nincs rendben lelkileg, az olyan, mintha a sebész begipszelt kézzel műtene. Számomra fontos üzenetté vált, hogy segíteni csak a saját határaink tiszteletben tartása mellett lehet. A mindennapokban önismereti munkával és rendszeres sporttal igyekszem magamat képezni és lelkileg megerősíteni. Így ma már elmondhatom, a hivatásomnak nemcsak a gyógyítás örömét, a kölcsönös tiszteleten alapuló kollegiális kapcsolatokat és a remek munkahelyi barátságokat köszönhetem, hanem a saját lelki békémet is.

Pályánk során a legkiszolgáltatottabb emberekkel találkozunk, akikkel együtt küzdünk a társadalmi stigmák és a szociális nehézségek ellen. Multidiszciplináris tevékenységünk okán jogi és szociális ügyekben is jártassá válunk. A pszichiátria azon segítő szakmák közé tartozik, amely érzékenyít és felhív a társadalmi szerepvállalás fontosságára. Híd az orvoslás és a társadalomtudományok között.

Saját fókuszunk kitágítása

Nem lehet kizárólagosan csak a pszichiátriai könyvek dogmatikus tényeire, mint egyedüli vizsgálódási szempontokra szorítkozni. Ellenkezőleg, muszáj egy kicsit kitágítani a fókuszt és a mindennapi életben felmerülő általános körülményeket is fel kell használni a gyógyító tevékenység során. Friss pszichiáter rezidensként nagyon korán megértettem, hogy ebben a szakmában különösen fontos a páciensre való ráhangolódás, a feltáró beszélgetések alatt a beteg minden rezdülésére kiterjedő figyelem, hiszen a verbális csatornán begyűjtött információ mellett a nonverbális kommunikáció jelzései pszichopatológiai tünetekre utalhatnak. Egy apró félretekintés, egy félmosoly mögött be nem vallott akusztikus hallucinációk állhatnak, a hosszabb válaszadási latencia éreztetheti velünk a bizalmatlanságot, a paranoiát, esetleges téveszmerendszerek meglétét. Az exploráció alapossága meghatározó, időt kell szánni rá, kitartásunk eredményeképpen a disszimuláció lankadhat, és az addig rendezettnek tűnő gondolkodás inkoherenssé válhat. A betegről alkotott benyomásunk a saját, világról kialakított képünkbe épül be, annak mentén értékeljük, ezért a széles látószög elengedhetetlen.

A diagnosztikus rendszerek fejlődése nyomán a „nagy professzor” elvet fokozatosan felváltotta a szakértői konszenzus, amelyet végül az operacionális kritériumok tettek világszerte egységessé. Tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy az objektivitásra való törekvések ellenére még mindig sokat nyom a latban a szubjektum. Nehezebb differenciáldiagnosztikai kérdésnél sokat számít, hogy melyik iskola vagy professzor szemüvegén keresztül értelmezzük a tüneteket. Kezdetben nem értettem, hogy ugyanarról a betegről hogyan születhet két egymástól teljesen eltérő vélemény. Továbbá többször felmerült bennem az a kérdés is, hogy akkor mi is az a közvetlen veszélyeztető magatartás. Az évek során megtanultam, hogy nincs jó vagy rossz válasz, hanem mindig az adott páciens körülményeinek figyelembevételével kell meghozni a döntést. Mint már említettem, a tudatossághoz és magabiztossághoz nem elég a tankönyvet forgatni vagy épp az ajánlások és a kutatások világában mozogni otthonosan. Sok beteget kell ellátni, érdemes minél többet beszélgetni a szakmáról és ütköztetni a véleményeket. Nem utolsósorban pedig nagyon fontosnak tartom értelmezni és kezelni az egy-egy beteg kapcsán bennünk keletkező érzéseket is.

Saját példámból tudom, hogy az évek előrehaladtával egyre jobban tisztul a kép, könnyebben megy a diagnosztika, a betegellátás. Menet közben megtanuljuk érezni a hangsúlyokat, kialakul a saját hang, körvonalazódnak a saját gondolatok a szakmáról, az abban betöltött szerepről és kötelezettségekről.

A terápiás lehetőségek kiaknázása  

A szakképzési idő alatt alapvetően a biológiai pszichiátria készségeit sajátíthatjuk el, a lehetőségekhez mérten a pszichoterápiás szemléletre is érzékenyítve. A gyógyszeripari fejlesztéseknek köszönhetően személyre szabottabbá tehetjük a beteggondozást, egyre bővül a „depo” injekciók választéka. Mellékhatásprofil szempontjából egyre korszerűbb szereket vezetnek be, amelyek segítségével a pácienseink funkcionalitásának megtartása, társadalomba való integrálása egyre nagyobb sikerrel jár. Az ambuláns ellátás fontossága mellett egyre nagyobb helyet kap a közösségi szemlélet, amelynek köszönhetően a betegek szociális kompetenciáinak fejlesztésén túl a csoportélmény, a közösséghez tartozás gyógyító ereje is érvényesül. Bízom benne, hogy fontos és támogatott területe lesz a hazai pszichiátriának a nappali, illetve a közösségi ellátás is.

A pszichiátria az én korosztályomban sem számított vonzó sikerszakmának, sőt, inkább a szomatikus orvoslás furcsa, megtűrt mostohagyermekének tekintették. Annak ellenére sorolandó a fiatal tudományok közé, hogy a lélek betegségeivel való foglalkozás egyidős az emberiséggel. Mindezek ellenére, a pszichiátria fontossága és létjogosultsága mindig is megkérdőjelezhetetlen volt, és az is lesz a jövőben is. Álláspontom szerint a szakma legfontosabb küldetése az, hogy széles körben tanítsa a holisztikus szemléletet. Őrizze az odafordulás, az empátia és a megértés értékét. Mutassa a raport, az emberi kapcsolatok megtartó erejét. A lélekkel, az emberrel, azaz mindnyájunkkal foglalkozzon.