Az Európai Parlament megszavazta a klímacsomagot

Zöld forradalom előtt a világ?

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta az éghajlatváltozás elleni EU-jogszabályokat. Az EU múlt heti brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadták a klímacsomag főbb pontjait, amelyek célul tűzik ki 2020-ig a károsgáz-kibocsátás 20 százalékos csökkentését, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányának 20 százalékra emelését, valamint az energiahatékonyság 20 százalékos javítását.

Az Európai Parlament korábban már folytatott plenáris vitát a kérdésről, és időközben a tagállamokat képviselő Tanács, valamint az EP tárgyalódelegációi is megállapodásra jutottak a főbb kérdésekben.
Az EU-csúcson született döntés szerint a széndioxid-kibocsátás 20 százalékos csökkentésének viszonyítási éve 2005 lesz. Ezt az EU keleti tagországai - legfőképpen a magyarok - sérelmezték, mondván: ez a rendszer nem veszi figyelembe, hogy 1990 óta jelentősen csökkent a kibocsátás ezekben az államokban. A csúcs résztvevői végül úgy döntöttek, hogy kompenzációként az árverésen megvásárolandó kibocsátási kvóták 12 százalékát újraosztják ezen érintett tagországok között.
Nemzetközi sajtóértékelések szerint a globálissá súlyosbodott gazdasági válság csaknem kisiklatta a klímacsomag ügyét, de végül - az egyes iparágaknak tett tömérdek engedmény révén - sikerült alkut kötni, bár annak tartalma éles bírálatot váltott ki környezetvédő körökben.
A klímacsomagról folytatott európai parlamenti vitában Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője arról beszélt, hogy a világ "zöld forradalom" előtt áll, amelyet mind technológiai, mind ideológiai szempontból az Európai Unió vezethet. A megújuló energiaforrások felhasználásának bővítési terveivel kapcsolatban kiemelte a biomasszában rejlő lehetőségeket. Szerinte a biomassza - különösen pedig a biogáz - a megújuló energiaforrások közül az egyik legígéretesebb.

MTI

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...