2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

WHO: az indiai variánsnak csak az egyik változata miatt kell aggódni

A vírusvariánsnak háromféle mutációját azonosították korábban, de a szakértők szerint csak egyikük ad okot aggodalomra.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, a koronavírus először Indiában megjelent B.1.617-es variánsának csak a delta, B.1.617.2-es mutációja számít aggodalomra okot adónak, a másik kettő nem. A heti járványügyi jelentés szerint – melyből az MTI nyomán a hvg.hu idézett – a B.1.617.2-höz képest alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg a többi változatnál.

A B.1.617.2-n kívül a SARS-CoV-2 koronavírus további három variánsát tartják még számon aggodalomra okot adó mutációként, mivel a korábbi vírusváltozatokhoz képest veszélyesebbek, fertőzőbbek, halálosabbak vagy kevésbé lehet hatásos ellenük a védőoltás. A vietnami hatóságok által szombaton jelentett új hibrid variáns a delta variációjának tűnik.

Az indiai járványügyi helyzet berobbanásáért részben felelőssé tett B.1.617 immár több mint 50 különböző területen van jelen, a variánsnak eddig három mutációját azonosították. Az indiai variáns Magyarországon is terjed, de azt nem tudni, melyik.

(forrás: hvg.hu/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink