Világbajnok lett a magyar futball-orvosválogatott

Aranyérmes lett a magyar férfi válogatott labdarúgásban a Medigames-en, az orvosok és egészségügyi dolgozók Portugáliában rendezett világjátékán, közli a semmelweis.hu.

A 41. alkalommal megrendezett Medigames-nek (World Medicine and Health Games) ezúttal az algarvei Vila Real de Santo Antonio adott otthont. A kerékpározástól, a futáson át a teniszig mintegy húsz sportágban mérték össze tudásukat az orvosok és egészségügyi dolgozók.

Labdarúgásban minden évben több mint 30 csapat vesz részt a tornán. A nagypályás kategóriában idén 11 csapat indult a világ minden tájáról. A magyar orvosválogatott öt meccset nyert meg a döntőig vezető úton, úgy, hogy négyszer gólt sem kapott.

Az orvosokból, orvostanhallgatókból, gyógyszerészhallgatókból álló magyar csapatban a Semmelweis Egyetemet dr. Benke Kálmán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szívsebész szakorvosa, egyetemi tanársegéd képviselte. „A legnehezebb meccs természetesen a döntő volt. A norvégok kétszer is vezetést szereztek, a mérkőzés vége előtt 4 perccel gólt kaptunk, és az utolsó pillanatban tudtunk kiegyenlíteni 2-2-re, utána le is fújták a meccset. Végül tizenegyesekkel 7-6-ra nyertünk” – mondta Benke Kálmán.

A magyar orvosválogatott 2004 után lett ismét világbajnok labdarúgásban. A torna legjobb játékosának Gelencsér Gergőt (PTE) választották.

A magyar csapat tagjai:

Somogyi Péter, Benke Kálmán, Altorjay Boldizsár, Berta Dániel, Lukács Márk, Veréb Attila, Annus Ádám, Rácz Levente, Gyimesi Tamás, Kollár Iván, Gelencsér Gergő, Miltner Szabolcs, Szijártó Balázs, Valóczki József, Gelencsér Bálint, Belák Mátyás, Fazekas Gábor, Radics Domonkos. Edző: Veréb Attila

Fotó: a válogatott Facebook-oldala
Fotó: a válogatott Facebook-oldala

(forrás: semmelweis.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...