2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.
hirdetés
hirdetés

Augusztus 20. – Kitüntetéseket adtak át a Belügyminisztériumban

Szent István napja, az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül tettek a közösség szolgálatáért. Az ilyen embereknek köszönhető, hogy a magyarság 1100 évvel a honfoglalást követően még mindig a Kárpát-medence vezető nemzete – hangsúlyozta Rétvári Bence.

A politikus felidézte: már az Aranybulla elrendelte, hogy Szent István király napján össze kell gyűlnie ünnepelni a nemességnek és a szervienseknek Székesfehérváron, majd Mária Terézia elrendelte a Szent Jobb Budára szállítását és a körmenetet. Ezt követően viszont az 1848-49-es szabadságharc leverése után a nemzeti érzés elfojtása érdekében I. Ferenc József betiltotta a körmenetet, ami csak a kiegyezés után indulhatott újra – mondta az államtitkár.

A hatalomra jutó kommunisták az alkotmány ünnepévé tették Szent István napját és újra betiltották a körmenetet, s az ünnep csak a rendszerváltás után kapta vissza eredeti funkcióját és ekkortól tarthatták meg újra a Szent Jobb-körmenetet is – sorolta a politikus. Mindez azt jelenti, hogy az ünnep és a körmenet akkor volt tiltott, amikor Magyarország függetlensége és szabadsága névleges volt. Márpedig ha egy ország a saját függetlenségét nem védi, csorbulni fog polgárai szabadsága is  hangoztatta Rétvári Bence.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kitüntetést ad át a Szent István Napja alkalmából a minisztériumban tartott ünnepségen 2023. augusztus 18-án. MTI/Mónus Márton
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kitüntetést ad át a Szent István Napja alkalmából a minisztériumban tartott ünnepségen 2023. augusztus 18-án. MTI/Mónus Márton

Az államtitkár szerint ezért kell elismerni azoknak a munkáját, akik nemzedékről nemzedékre hozzájárulnak a nemzet fejlődéséhez.

Önök azt választották, hogy a hivatásuknak és a közösség szolgálatának élnek. Ezt köszönjük meg a mai napon  fogalmazott a belügyminiszter helyettese, aki végül Szent István királynak az Imre herceghez szóló, a béke megőrzésének fontosságát hangsúlyozó intelmét idézte.

A kitüntettettek a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismeréseket vehettek át. Ezenkívül Pintér Sándor belügyminiszter a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany és ezüst fokozatával, valamint főtanácsosi és tanácsosi címek adományozásával és tárgyjutalmakkal ismerte el az arra érdemesek munkáját.

A kitüntetettek névsorát cikkünk végén, lejjebb találja.

Állami kitüntetéseket és a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat adták át a Hagyományok Házában

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Ender Ferenc sebésznek, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézete Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi magántanárának az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Ender Ferenc sebésznek, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézete Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi magántanárának az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A belügyminiszter előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozza:

kiváló szakmai munkája, különösen a daganatos betegséggel küzdők sebészeti kezelése terén több évtizede végzett tevékenysége elismeréseként

DR. ALTORJAY ÁRON sebész szakorvosnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosának, Fejér vármegyei szakfelügyelő főorvosnak;

a magyar és az európai egészségügy fejlesztése érdekében több évtizeden át végzett eredményes munkája, az Egészségügyi Világszervezetben Magyarország magas szintű képviseletét biztosító és hazánk jó hírét is erősítő, magas szintű szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. JAKAB ZSUZSANNA MARIANNA,az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgató-helyettesének;

az antibiotikus környezetszennyezés, valamint az elhízás és egyes nem fertőző eredetű megbetegedések járványszerű terjedése közötti összefüggést feltáró munkája, illetve a hazai infektológia és trópusi medicina oktatása terén is meghatározó szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. TERNÁK GÁBOR infektológusnak, a Siklósi Kórház belgyógyász orvosának, volt országgyűlési képviselőnek, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara nyugalmazott egyetemi tanárának, volt abujai nagykövetnek.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozza:

példaadó szakmai és vezetői tevékenysége, emberséges hozzáállás és hivatásszeretet vezérelte, a hátrányos helyzetű emberek gyógyítása és felvilágosítása iránt is elkötelezett gyógyítómunkája elismeréseként

DR. ASSANI OMAR úrnak a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatójának;

a területi vérellátás biztosítása érdekében végzett három évtizedes, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. BOHATY ILONA MÁRIA belgyógyásznak, az Országos Vérellátó Szolgálat Debreceni Regionális Vérellátó Központja regionális igazgató főorvosának, a Nemzeti Népegészségügyi Központ területi transzfuziológiai szakfelügyelőjének;

példaadóan magas színvonalú szakmai és tudományos munkája elismeréseként

DR. ENGERT ZOLTÁN VENDEL országos urológus szakfelügyelő szakfőorvosnak, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház stratégiai igazgatójának, az Urológiai Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosának, címzetes egyetemi tanárnak;

hozzáértő és elkötelezett orvosi és kórházvezetői tevékenysége elismeréseként

DR. FICZERE ANDREA neurológusnak, reumatológusnak, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesének;

a kardiológia területén több mint három évtizeden keresztül példaértékű elhivatottsággal végzett szakmai tevékenysége, valamint a pécsi intervencionális kardiológiai ellátás megszervezése és vezetése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként

DR. HORVÁTH IVÁN GÁBOR, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központ, Szívgyógyászati Klinika intézetigazgató-helyettesének és Intervencionális Kardiológia Osztálya vezetőjének, egyetemi tanárnak;

a Zemplénben élő betegekért több évtizeden át magas színvonalon végzett gyógyító tevékenysége elismeréseként

DR. KŐMÍVES SÁNDOR IMRE, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház, Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának;

több mint négy évtizede kivételes elhivatottsággal és példaadóan magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként

DR. PÉTER GYÖRGY gyermekorvosnak, gyermek onko-hematológusnak,

a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Dr. Kemény Pál Gyermek Onko-Hematológiai Osztály főorvosának;

példaértékű empátiával végzett gyógyító munkája, valamint magas színvonalú intézményvezetői tevékenysége elismeréseként

DR. PÓSA ISTVÁN LÁSZLÓ sebésznek, klinikai onkológusnak, egészségügyi menedzsernek, a Nagyatádi Kórház intézményvezetőjének,

a Pro Futuro Nagyatád Alapítvány elnökének;

a magyar sportolók kiemelkedő eredményeit támogató sportegészségügyi háttér biztosítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. SOÓS ÁGNES KATALIN radiológusnak, sportorvosnak, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató főorvosának;

öt és fél évtizedes kiváló gyógyító munkája, a kórház betegellátó osztályainak szakmai koordinációja és igazgatása területén is példaadó szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. TÓTH LÁSZLÓ urológusnak, nephrológusnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház igazgatói szaktanácsadó főorvosának;

példás felkészültséggel és hivatástudattal végzett szakmai munkája elismeréseként

DR. TÓTH VIKTÓRIA neurológusnak, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház, Neurológia-Stroke Osztály osztályvezető főorvosának;

magas színvonalú szakorvosi tevékenysége, a betegellátás megszervezése terén is eredményes szakmai munkája elismeréseként

DR. VILLÁNYI BALÁZS belgyógyásznak, nephrológusnak, angiológus szakorvosnak, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatójának.

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozza:

a hazai betegellátás szolgálatában öt évtizeden át, példaértékűen végzett szakmai tevékenysége elismeréseként

BABONITS TAMÁSNÉ, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara általános alelnökének, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet nyugalmazott ápolási igazgatójának, a korábbi Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes docensének;

a kaposvári betegellátás területén végzett magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. FEKETE JULIANNA kórbonc-, kórszövet- és háziorvostan, valamint belgyógyász szakorvosnak, Kaposvár megyei jogú város körzeti háziorvosának;

az aneszteziológiai és az intenzív terápiás betegellátás területén több évtizede nagy hozzáértéssel és odaadással végzett munkája, oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként

DR. FOGAS JÁNOS aneszteziológus és intenzív terápiás orvosnak, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztály osztályvezető főorvosának;

a gyermekkardiológia területén végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként

DR. GYENES VILMOS csecsemő- és gyermekkardiológusnak, neonatológusnak, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és a Magyar Református Egyház Bethesda Kórháza főorvosának, a Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökének;

a magyar gyógyszerészet nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése, valamint a gyógyszertári szakdolgozók és gyógyszerészek képzése terén végzett szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. HORVÁTH-SZIKLAI ATTILA gyógyszerésznek, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Hivatala vezetőjének;

a Dévény-módszer fejlesztésében és továbbadásában vállalt szerepe elismeréseként

HUBIKNÉ KLEIN MARGIT vezető DSGM-szakgyógytornásznak, a Dévény Anna Alapítvány oktatásszervezőjének;

az objektív szakmaspecifikus egészségügyi szakdolgozói humánerőforrás-tervezési rendszer kialakítása és sikeres működtetése érdekében végzett munkája elismeréseként

NAGY GÉZA a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházápolási igazgatójának;

a cukorbetegséggel küzdők érdekében több évtizede nagy odaadással végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként

DR. NYIRATY GÁBOR GYÖRGY belgyógyásznak, diabetológusnak, a Bajai Szent Rókus Kórház II. számú Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozta:

négy évtizeden át végzett elkötelezett és odaadó szakmai munkája elismeréseként

BAKOS FERENCNÉ, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya vármegyei vezető védőnőjének;

az egészségügyi ellátórendszer színvonalának javítása érdekében végzett magas szintű szakmai tevékenysége elismeréseként

DANCS JENŐ, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatójának;

magas szintű gyógyítói, oktatói és tudományos munkája, illetve a betegellátás biztosítása érdekében végzett irányító tevékenysége elismeréseként

DR. GYETVAI RÓBERT aneszteziológusnak, intenzív terápiás szakorvosnak, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosának;

az egészségügy területén végzett több mint négy évtizedes, példaértékű szakmai és vezetői munkája elismeréseként

HORVÁTH FERENC KÁROLYNÉ , a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház ápolási igazgatójának, a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete Közép-Dunántúli régióvezetőjének, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezete alapító tagjának;

a diabétesszel küzdő emberekért végzett több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként

JAKABNÉ JAKAB KATALIN, a Cukorbetegek Egri Egyesülete elnökének;

kiemelkedő pediátriai szakmai tevékenysége, több évtizedes, generációkon átívelő gyógyítómunkája, valamint elkötelezett közéleti és társadalmi szerepvállalása elismeréseként

DR. LENGYELFI ZSUZSANNA  csecsemő- és gyermekgyógyásznak, Polgárdi város házi gyermekorvosának;

az egészségügy területén végzett több évtizedes szolgálata elismeréseként

TÓBIÁS ZOLTÁNNÉ, Paks Kistérségi Központi Ügyelete nyugalmazott ápolójának;

több évtizedes, színvonalas szakmai tevékenysége elismeréseként

VASS ZOLTÁN, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Kórházüzemeltetési és Energiagazdálkodási Osztály osztályvezetőjének.

A Magyar Bronz Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozta:

magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

DEÁK KRISZTINA GABRIELLA, az Országos Mentőszolgálat főigazgatói titkárságvezetőjének;

az Országos Mentőszolgálat történetét és emlékeit bemutató értéktár létrehozásában vállalt jelentős szerepe elismeréseként

DR. DEBRŐDI GÁBOR történésznek, az Országos Mentőszolgálat Kresz Géza Mentőmúzeuma igazgatójának.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink