A nő 2024. február 7-én este gyógyszermérgezés miatt került mentővel a szolnoki Hetényi Géza Kórház sürgősségi osztályára. Az orvosok közölték vele, hogy az állapota miatt éjszakára bent kell maradnia a kórházban. A beteget ezután a fekvőbeteg részlegre kísérték, ahol arra kérték, hogy feküdjön le a neki kijelölt ágyra. A nő azonban el akarta hagyni a kórházat, és kiabálni kezdett a személyzettel.
Az ügyeletes orvos megpróbált beszélni vele, és elmagyarázta, hogy nem mehet haza, mert veszélyes lenne az egészségére. Az orvos, hogy megakadályozza a nő távozását, elvette a ruháit tartalmazó zsákot. Ekkor a nő rátámadt: hátrafeszítette az orvos ujjait, hasba rúgta, megütötte és megkarmolta az arcát. A támadás során a nő letépte az orvos szemüvegét is, amely eltörött – ez 70 ezer forintos kárt okozott.
Az egyik ápoló a segítségére sietett, de a nő őt is vállon ütötte. Végül két beteghordóval együtt több dolgozónak kellett lefognia, és ágyhoz kötözték a továbbra is agresszív nőt.
Az orvos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az ápoló nem sérült meg. A nőnek nincs korábbi büntetett előélete, az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és pártfogó felügyeletet javasol, közli a Tények.