2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés
hirdetés

Terjed a himlőmutáns az európai fesztiválokon

Az Economx szerint a majomhimlőként emlegetett modern vírusváltozat mostanra jócskán elérte Európát is, sőt, turbógyorsasággal terjed, legalább négyféle mutáns útján.

Mint a lap írja: lassan nehéz lépést tartani a vírusfigyelmeztetésekkel: augusztus közepén amiatt fújtak globális egészségügyi riadót, mert kiderült, hogy a majomhimlő egyik altípusa, az Mpox vírus új módokon és nagyon gyorsan terjed az emberek között. Ez mostanáig több, egymástól független járványkitörést okozott Európában, de világméretű pandémiává állhat össze.

Kína emiatt már szigorította a határellenőrzést, és az új variánsok például Svédország után Nagy-Britanniában és Németországban is terjednek emberről emberre, elsősorban fizikai érintkezés útján – a fertőzöttek száma leginkább a 15 és 34 év közöttiek körében ugrott meg feltűnően, súlyos lázzal, bőr- és intim szervi sérülésekkeljáró tünetek kíséretében. 

A himlőt sokáig az egyik legveszélyesebb emberi betegségnek tartották, amelyre az 1980-as évek oltáskampányai hoztak átfogó megoldást. Ám a majomhimlő, azaz az Mpox kapcsán egy brit kutatópáros az idén tavasszal figyelmeztetett, hogy komoly globális egészségügyi fenyegetést hordoz, és bár a világjárvány kitörését nem lehet időben megjósolni, annak kockázata igen magas – idézi fel a németországi Frankfurter Rundschau.

Berlinben a nyár közepére riadót is fújtak: eszerint a jelenleg terjedő Mpox variánsok túlnyomórészt szoros fizikai kontaktus útján terjednek, és a berlini Egészségügyi és Szociális Ügyek Hivatala nemrég arról számolt be, hogy az év eleje óta több mint négyszer annyi fővárosi embernél erősítették mega fertőzöttséget, mint az előző két évben. Ehhez vélhetően a nagyobb nemzetközi események, külföldiek által gyakrabban látogatott, zenei fesztiválok is hozzájárultak.

Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az Mpox miatt, míg az EU egészségügyi hatósága, az ECDC megerősítette, hogy a terjedés felgyorsult, és az új átviteli útvonalak „különösen aggasztóak”.

Alexandra_Koch képe a Pixabay-en
Alexandra_Koch képe a Pixabay-en

(forrás: Economx)

cimkék

hirdetés

Könyveink