Szlovákiában folytatódik a rendkívüli helyzet

Nem kerültek közelebb a kormánypárti és ellenzéki képviselők nézetei a szlovák parlament rendkívüli ülésének első vitanapján. Ellenzékiek szerint a kormány szándékosan figyelmen kívül hagyja az oktatásban és az egészségügyben kialakult "rendkívüli helyzetet".

A vitanapot kezdeményező 35 ellenzéki képviselő részben a béremelést és az oktatás számára több pénzt követelő pedagógusok által januárban kezdett sztrájkra, részben pedig arra hivatkoztak, hogy a múlt héten mintegy öt-hatszáz kórházi nővér hagyta el munkahelyét, mert a tavaly hatályba lépett új egészségügyi törvény módosítása nem számol bérek ledolgozott évek alapján történő emelésével.

A pedagógusok január 25-én léptek sztrájkba, az alkalmazásban lévő szlovákiai tanárok mintegy tizede kapcsolódott be a munkabeszüntetésbe. A nővérek felmondásai több város egészségügyi intézményeiben okoztak komoly nehézségeket, de rendszerszintű összeomlástól nem kell tartani.

A parlament rendkívüli ülésére két határozattervezetet terjesztett be az ellenzék. Az első egyebek mellett a pedagógusok melletti kiállásról és követeléseik jogosultságának elismeréséről szól, valamint felszólítja a kormányt, hogy gyorsított eljárásban terjessze elő a közoktatási törvény olyan módosítását, amely rendezné a tanárok követeléseit. A másik határozattervezetben az egészségügy eladósodásának leállítására s több más problémájának rendezésére, valamint a nővérek tisztességes bérezésének biztosítására szólítanak fel a megfogalmazók.

A csütörtök délelőtt kezdődött - várhatóan több napig is elhúzódó - vita során felszólaló ellenzéki képviselők egyebek mellett azzal vádolták a kormányt, hogy alulfinanszírozza az oktatásügyet, saját programjának egyes vonatkozó pontjait sem teljesíti, gyanús közbeszerzéseket folytat, valamint a pedagógusszakma eddigi bérrendezéseit sem rendszerszinten valósította meg.

A végéhez közeledő négyéves kormányzati ciklusban a jelenlegi már a pozsonyi törvényhozás 61. ülése, ezek közül a mostanival együtt 29 volt olyan rendkívüli ülés, amelyet különböző okokra hivatkozva az ellenzék kényszerített ki. Eddig ezek nem hozták meg a várt eredményt az ellenzék számára. Érdemi eredményre a mostani rendkívüli ülésen sem számíthatnak, tekintve, hogy a 150 fős parlamentben az ott 83 mandátummal rendelkező, Robert Fico vezette kormánypárt voksai nélkül semmit sem lehet elfogadtatni.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...