2025. október. 04., szombat - Ferenc.
hirdetés
hirdetés

Szijjártó Péter: Bővítik a WHO budapesti központját

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját, jelentette be a Genfben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akciójának keretében segíti az ukrán menekülteket, amiben szorosan együttműködik a Vöröskereszttel. A tárcavezető ezt azzal kapcsolatban emelte ki, hogy Genfben az IFRC főtitkár-helyettese, Niamh Lawless volt az egyik tárgyalópartnere. A miniszter közölte: a Vöröskereszt Debrecenben hozta létre logisztikai központját, tudván, hogy Magyarországról biztonságban üzemelhetnek. A szervezetnek Budapesten működik a globális szolgáltatóközpontja, amelynek újabb bővítéséről állapodtak meg, így hamarosan már 280-an fognak ott dolgozni.

Most az a legfontosabb, hogy életeket mentsünk és segítsük a nehéz helyzetbe került embereket – fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter a WHO főigazgatójával is tárgyalt Svájcban. Azt írta, már akkor elkezdtek barátságot ápolni, amikor Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz még Etiópia külügyminisztere volt. Az Egészségügyi Világszervezetre és főigazgatójára hatalmas feladat hárult az elmúlt három évben a világjárvány elleni küzdelem során – emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: "jól dolgoztak és sok segítséget adtak nekünk is a járvány elleni harcban".

Mivel az elkövetkezendő években semmi sem garantálja azt, hogy ne kellene újra hasonló kihívásokkal szembesülnünk, ezért a WHO jó működése és a mi jó együttműködésünk a WHO-val" nagy jelentőséggel bír majd. Ebből a szempontból jó hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet is úgy döntött, bővíti budapesti központját, ahol a jövő hónaptól 50 helyett már százan fognak dolgozni.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz "jól vizsgázott abból a szempontból is, hogy nem engedte átpolitizálni az emberek egészségének megmentésének ügyét, így a WHO meg tudott maradni annak, ami, vagyis egy egészségügyi világszervezetnek"  írta Szijjártó Péter.

Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala
Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...