Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat

Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat; a fiatalok 20 órától kapnak sms-t az eredményről, mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn az M1-en.

Varga-Bajusz Veronika elmondta: a központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Veszprémben tartják, de számos egyetemi városban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit.

Kiemelte: idén már harmadik éve, hogy több mint 120 ezer feletti a jelentkezői létszám, és Európában egyedüliként Magyarországon tízből nagyjából nyolc diák állami ösztöndíjas képzésre kerül be az egyetemre.

A fiatalok ma már sokkal tudatosabbak, és sokkal inkább a nemzetgazdaság szempontjából releváns képzésekre jelentkeznek. "A műszaki, a természettudományos, a mérnök, az informatika, de a tanár vagy az orvos-egészségtudományi képzések is ide sorolhatók, és ebből kifolyólag várhatóan az állami ösztöndíjas férőhelyek is jobban ezekre a képzésekre fognak fókuszálni".

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a magyar egyetemek egy megújítási folyamaton mentek át, új struktúrában, új működési módszerrel, teljesítményelvárással, teljesítményfinanszírozással működnek. Sokat erősödtek a magyar egyetemek és egyre meghatározóbbak a nemzetközi szinten is, fogalmazott, hozzátéve, hogy "tizenkét egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában, de a cél az, hogy 2030-ra világszinten legyen top 100-as és több top európai egyetemünk is".

Varga-Bajusz Veronika felidézte, hogy az elmúlt évben elindított családbarát felsőoktatás keretében januártól léptek életbe azok az intézkedések, amelyek megkönnyítik a tanulmányaik mellett gyermeket vállalók életét. Így minden 30 év alatti hallgató, akinek gyermeke születik, jogosulttá válik állami ösztöndíjas képzésre való átsorolásra. "Az első félév eredményei alapján az látható, hogy 810 gyermek született, és az érintett hallgatókból 453-an voltak jogosultak állami ösztöndíjas képzésre, akiknek egyébként egyharmada édesapaként tudta igénybe venni ezt a lehetőséget, ezt a támogatást". Akik pedig 14 év alatti gyermeket nevelnek, kérelmezhetik az egyéni tanulmányi rendet, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyermeknevelést és a tanulást, egy régebbi intézkedés pedig, hogy a 30 év alatti édesanyáknak elengedik a diákhitel-tartozását. 

Az intézkedésekkel a kormány célja az, hogy "segítsük minden élethelyzetben azokat, akik gyermeket szeretnének", fogalmazott az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: a magyar egyetemek megújítása "egyértelműen sikertörténet". Egyrészt a magyar egyetemek nemzetközi versenykörnyezetben erősödtek, másrészt egy hozzáférhetőségi fordulat valósult meg, hiszen 40 százalékkal többen jelentkeznek a magyarországi egyetemekre. "A megújulás előtt 280 ezres, most pedig már 330 ezres az a hallgatói kör, amelynek tagjai valamely magyar egyetemre járnak", fogalmazott, kiemelve, hogy a képzések minősége is erősödött, és egy hallgatóbarát fordulat is megvalósult, hiszen 4500-zal kevesebben morzsolódtak le, mint a megújítást megelőzően. 

A hallgatók az egyetemektől kaptak egyfajta mentorálást, sőt csaknem 22 ezren gyorsabban haladnak a tanulmányaikkal, de nőtt a tudományos teljesítmény is, hiszen mintegy 50 százalékkal több a publikációk száma. Az államtitkár hangsúlyozta: mára minden második hallgató vidéki egyetemre jár, tehát kiegyenlítődött a főváros és a vidék viszonyrendszere is, megerősödtek a vidéki egyetemek.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....