2025. május. 10., szombat - Ármin, Pálma.
hirdetés
hirdetés

Személyes campus túra és online nyílt nap

Még lehet regisztrálni a Semmelweis Egyetem ötödik online nyílt napjára, amely január 23-án és 24-én várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő középiskolásokat, tanáraikat, valamint szüleiket. A két napos összegyetemi rendezvényen csaknem száz esemény mutatja be a Semmelweis Egyetem hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját. A résztvevők minden felmerülő kérdésükre választ kaphatnak, interaktív beszélgetéseken vehetnek részt, kisfilmeket nézhetnek meg.

„A rendezvény célja, hogy a felvételi előtt álló fiatalok betekintést kapjanak a Semmelweis Egyetem életébe, az oktatásba, ezáltal a választott hivatás kicsit közelebb kerül hozzájuk” – mondja dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese. Hozzáteszi: február 11-én pedig egy campus túra keretében idén is lehetőségük lesz az érdeklődőknek arra, hogy személyesen is bepillantsanak a gyakorlati és hallgatói terekbe, a kollégiumokba, a könyvtárba vagy akár a boncterembe.

A két napos online nyílt napra regisztrálók megtudhatják, melyek az orvosi hivatás szépségei, milyen a digitális egészségügy aktuális helyzete, mit kell tudni a táplálkozástudományról, mi a feladata egy konduktornak, hogyan telik egy fogorvostan-hallgató napja, illetve a felvételi eljárásról is szó lesz.

Az online nyílt napra és a személyes campus túrára január 22-én 8 óráig lehet előzetesen regisztrálni.

 

(forrás: semmelweis.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...