Szakmai elismerések az egészségügyi szakdolgozók kongresszusán
A szeptember 5-7. között megrendezett, XI. Szakdolgozói Tudományos Kongresszuson, Siófokon adták át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által alapított szakmai díjakat.
A MESZK érdekérvényesítő tevékenysége mellett, kiemelt feladatának tekinti az egészségügyi szakdolgozók szakmai tevékenységének elismerését. A kamara három díjat hozott létre azon tisztségviselői, ügyintéző szervei, nem tisztségviselő tagjai, képviseleti szervek munkatársai részére, akik az egészségügy területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő szakdolgozói tevékenységükkel példaképül állíthatók, valamint társadalmi érdekérvényesítő aktivitásukkal, helytállásukkal méltán vívták ki kollégáik és a társadalom elismerését.
2024. Az „Ápolás Hivatásért Díj”-ban részesültek:
Baukó Mária, korábbi ápolási igazgató, a MESZK Etikai Bizottsági elnöke, a Nővér korábbi főszerkesztője, a MÁIE korábbi elnöke;
Bognárné Laposa Ilona, korábbi ápolási igazgató a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban;
Vinkler Lajosné, korábbi ápolási igazgató, a MESZK korábbi Veszprém Vármegyei Területi elnöke és
Vizvári László, korábbi ETI főigazgató, az Ápolásügyi és Egészségügyi Szakképzési Osztály osztályvezetője.
2024. „Szakmai Díj”-ban részesültek:
BARANYA vármegyéből: Sipos-Szekeres Julianna, vezető asszisztens, Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Pécsi Egészségügyi Központ (Pécs);
BÁCS-KISKUN vármegyéből: Szalontai Lászlóné, vezető asszisztens, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház (Kecskemét);
BÉKÉS vármegyéből: Csicsáriné Bötsch Anikó, ápoló, Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő (Békés);
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN vármegyéből: Zsarnói Csilla, epidemiológiai szakápoló, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (Miskolc);
BUDAPESTI szervezettől: Horváth Zoltánné, szakoktató, szakápoló, Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika (Budapest);
CSONGRÁD-CSANÁD vármegyéből: Kovács Kalic Károly, egyetemi okleveles osztályvezető ápoló, Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika (Szeged);
FEJÉR vármegyéből: Bujdosó Eszter, osztályvezető főnővér, Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - Csákvári Gyógyintézet - I. Krónikus Belgyógyászati osztály (Csákvár);
GYŐR-MOSON-SOPRON vármegyéből: Hadarics Marianna, főnővér,Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház - Általános Sebészeti Osztály (Győr);
HAJDÚ-BIHAR vármegyéből: Lábiscsák Péter, vezető asszisztens, Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus Pathológiai Osztály (Berettyóújfalu);
HEVES vármegyéből: Csikiné Csordás Andrea Anna, centrumvezető főnővér, Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet -Belgyógyászati és Infektológiai Centrum (Hatvan);
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK vármegyéből: Kovács Katalin, védőnő, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központja (Szeged);
KOMÁROM-ESZTERGOM vármegyéből: Jakab Grazyna Tünde, intenzív osztályvezető főnővér helyettes, vezető aneszteziológiai asszisztens, Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház (Tatabánya);
NÓGRÁD vármegyéből: Pusztai Éva Marianna, diplomás ápoló, ápolási igazgató-helyettes, Dr. Kenessy Albert Kórház - Rendelőintézet (Balassagyarmat);
PEST vármegyéből: Kállai Ildikó, asszisztens, Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (Szentendre);
SOMOGY vármegyéből: Patkó Ernőné, nyugalmazott egészségügyi szakdolgozó;
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG vármegyéből: Ujfalusi Mónika, osztályvezető ápoló,Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - Nagykállói Sántha Kálmán Tagkórház (Nagykáló);
TOLNA vármegyéből: Laufer Éva, ápolási igazgató, Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet (Bonyhád);
VAS vármegyéből: Tóth Andrea, osztályvezető asszisztens helyettes, Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház (Szombathely);
VESZPRÉM vármegyéből: Kurucz Katalin, aneszteziológiai szakasszisztens, Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház (Veszprém);
ZALA vármegyéből: Varga Tiborné, vezető ápoló, Kanizsai Dorottya Kórház- Újszülött részleg (Nagykanizsa);
ORSZÁGOS SZERVEZET: Üveges Péterné, fekvőbeteg ellátásért-felelős alelnök, MESZK országos Elnökség , korábbi ápolási igazgató Vaszary Kolos Kórház (Esztergom).
2024. „MESZK-ért Díj”-ban részesültek:
Erdélyi Aliz, korábbi MESZK kommunikációs titkár, korábbi Dieteitkai Országos Szakmai Tagozat tagozatvezető, főtitkár Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (Budapest);
Haszonitsné Jánoki Márta, területi elnök, MESZK Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Szervezet (Győr);
Holhósné Kunkli Valéria, korábbi területi elnök, MESZK Hajdú-Bihar Vármegyei Területi Szervezet (Debrecen);
Straubingerné Vince Ildikó, járóbeteg ellátásért felelős alelnök MESZK Tolna Vármegyei Területi Szervezet,vezető asszisztens, Tolna Vármegyei Balassa János Kórház (Szekszárd);
Vargáné Petes Erzsébet Gyöngyi, vezető főnővér, Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház Sugárterápiás Központ (Kaposvár);
Dr. Papp Katalin, külkapcsolatokért felelős titkár, MESZK Országos Elnökség, főiskolai docens, oktató, Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (Debrecen).
2024. „Tagozatért Díj”-ban részesültek:
Ivádyné Érsek Márta, tagozati képviselő, tagozati tanácsadó testületi tag, MESZK Gyógyszertári Asszisztensi Szakmai Tagozat (MESZK Fejér);
Kovács Bettina, területi tagozatvezető, MESZK Gyógytorna-Fizioterápia Szakmai Tagozat (MESZK Bács-Kiskun);
Paul Márta, tagozati küldött, MESZK Laboratóriumi-Diagnosztikai Szakmai Tagozat (MESZK Fejér);
Szakonyi Eszter, tagozati képviselő, MESZK Sürgősségi Ellátás Szakmai Tagozat (MESZK Vas);
Százné Belme Zsuzsanna, országos küldött, tagozati képviselő, a MESZK Egészségügyi Szervező Szakmai Tagozat (MESZK Szabolcs-Szatmár-Bereg);
Tarnai Irén Katalin, korábbi tagozatvezető-helyettes, MESZK Dietetikai Szakmai Tagozat (MESZK Országos Szervezet).