Szakmai elismerések a szakdolgozók kongresszusán

Szeptember 7-én a X. Szakdolgozói Tudományos Kongresszuson, Siófokon adták át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által alapított szakmai díjakat.

A MESZK érdekérvényesítő tevékenysége mellett, kiemelt feladatának tekinti az egészségügyi szakdolgozók szakmai tevékenységének elismerését. A kamara három díjat hozott létre azon tisztségviselői, ügyintéző szervei, nem tisztségviselő tagjai, képviseleti szervek munkatársai részére, akik az egészségügy területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő szakdolgozói tevékenységükkel példaképül állíthatók, valamint társadalmi érdekérvényesítő aktivitásukkal, helytállásukkal méltán vívták ki kollégáik és a társadalom elismerését.

2023. Az „Ápolás Hivatásért Díj”-ban részesültek:

Prof. Dr. Helembai Kornélia, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszékének professor emeritája;

Szilvássy Lajosné, nyugalmazott ápolási igazgató, otthon ápolási szolgálatvezető;

Terbéné Szekeres Klára, az Országos Mozgásszervi Intézet ápolási igazgatóhelyettese.

2023. „Szakmai Díj”-ban részesültek:

BARANYA vármegyéből: Bacher Mária, fizioterápiás szakasszisztens, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Érsebészeti Klinika (Pécs);

BÁCS-KISKUN vármegyéből: Dittmayer Péter, ápolási igazgató, Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza - Kiskunhalasi Semmelweis Kórház (Kiskunhalas);

BÉKÉS vármegyéből: Kárász Gábor László, vezető mentőtiszt, Országos Mentőszolgálat (Békéscsaba);

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN vármegyéből: Juhász Ildikó, diplomás ápoló, főnővérhelyettes, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (Miskolc);

BUDAPESTI szervezettől: Fülöp Eszter, diagnosztikai asszisztens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (Budapest);

CSONGRÁD-CSANÁD vármegyéből: Bengő Szilvia, klinikai vezető diplomás ápoló, egészségügyi menedzser, Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika (Szeged);

FEJÉR vármegyéből: Kávási Katalin, védőnő, Humán Szolgáltató Intézet (Székesfehérvár);

GYŐR-MOSON-SOPRON vármegyéből: Horváth Tamásné, ápoló, Lumniczer Sándor Kórház Angiológiai Rehabilitációs Osztály (Kapuvár);

HAJDÚ-BIHAR vármegyéből: Szőllősi Anna, szakdolgozói felnőttképzési központvezető, Debreceni Egyetemi Klinikai Központ Ápolási és Szakdolgozói Igazgatóság (Debrecen);

HEVES vármegyéből: Szedmák Józsefné, ápoló, Hatvani Albert Schweitzer Kórház (Hatvan);

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK vármegyéből: Lehoczky Ildikó, vezető asszisztens, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet (Szolnok);

KOMÁROM-ESZTERGOM vármegyéből: Takács-Menner Anita, gyógytornász, Esztergomi Vaszary Kolos Kórház (Esztergom);

NÓGRÁD vármegyéből: Kovács Erika, főnővér, Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház (Salgótarján);

PEST vármegyéből: Dr. Lévai Attiláné, ápolási igazgató, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet (Törökbálint);

SOMOGY vármegyéből: Kollár Bíró Beáta, dietetikus, Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház (Kaposvár);

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG vármegyéből: Bákányné Mikó Zita, szakképzési referens, MESZK Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezet (Nyíregyháza);

TOLNA vármegyéből: Léber Andrea, ápolási igazgatóhelyettes, Dombóvári Szent Lukács Kórház (Dombóvár);

VAS vármegyéből: Domján Mihályné, osztályvezető ápoló, Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház Hematológiai Osztály (Szombathely);

VESZPRÉM vármegyéből: Fodorné Borbély Csilla, diplomás ápoló, Vanderlich Egészségcentrum Alkohol-Drogsegély Ambulancia (Veszprém);

ZALA vármegyéből: Humpok Lajosné, vezető ápoló, Keszthelyi Kórház (Keszthely);

ORSZÁGOS SZERVEZET ELNÖKSÉG döntése alapján: Nyakas Eszter, ápolási igazgató, Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Székesfehérvár).

2023. „MESZK-ért Díj”-ban részesültek:

Dulibán Lászlóné osztályvezető főnővér, a MESZK Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Szervezetének elnöke;

Farkasné Juhász Zsuzsanna osztályvezető ápoló, a MESZK Kisvárdai Helyi Szervezetének elnöke, a MESZK Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezet Oktatási Bizottságának elnöke;

Szakácsné Kovács Judit gyógytornász, a MESZK Mór és Környéke Helyi Szervezetének elnöke;

Kérészy-Richter Márta védőnő, a MESZK Választási Eljárásokért Felelős titkára;

Pálfy Lajosné nyugalmazott diplomás ápoló, egészségügyi menedzser MSC, a MESZK Felügyelő Bizottságának tagja.

2023. „Tagozatért Díj”-ban részesültek:

Csiszár Zoltánné, gyógyszerkiadó szakasszisztens, MESZK Gyógyszertári Asszisztensi Szakmai Tagozat;

Dr. Olajosné Szelkó Katalin, osztályvezető ápoló, MESZK Felnőttápolási Szakmai Tagozat, a MESZK Országos Felnőttápolás Szakmai Tagozat Szakmai Tanácsadó Testületi tagja, a MESZK Felnőttápolás Szakmai Tagozat megyei területi képviselője;

Kaló Mária Katalin, nyugalmazott védőnő, MESZK Védőnői Ellátás Szakmacsoport, a MESZK Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye alapellátási alelnöke;

Kubeczky Krisztina, népegészségügyi felügyelő, MESZK Közegészségügyi-Járványügyi Tagozat, a MESZK Közegészségügyi-Járványügyi Tagozat Országos Tagozati küldöttje;

Lamár Ibolya, ápolásszakmai intézetigazgató-helyettes, a MESZK Laboratóriumi Diagnosztikai Szakmai Tagozat vezetője;

Ocsovai Róbert, vezető asszisztens helyettes, a MESZK Laboratóriumi Diagnosztikai Területi Tagozat vezetője, a MESZK Képalkotó Diagnosztikai Szakmai Tagozat Szakmai Tanácsadó Testületi tagja.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...