Sokszakmás tudományos fórummal ünnepli első születésnapját az ÉPC–Honvédkórház

A multidiszciplinaritás jegyében megrendezett fórumon bemutatták a kórházban végzett szakmai-tudományos munkát, valamint áttekintették a különböző szakterületek trendalakító aktualitásait. A kórház hagyományteremtő szándékkal életre hívott szakmai napja egyedülálló kezdeményezés. A szervezők a rendezvénnyel az orvosoknak és szakdolgozóknak biztosítanak fejlődési és szakmai kapcsolatépítési lehetőséget.

Az intézmény 2023. január elsején, az Országgyűlés által módosított egészségügyi törvény rendelkezései alapján vált önállóvá, és azóta Észak-Pesti Centrumkórház–Honvédkórház néven folytatja országosan elismert betegellátó tevékenységét. Az átalakulás folyamatában mérföldkőnek számító egyéves évfordulót sokszakmás tudományos fórummal ünnepli az intézmény azzal a céllal, hogy egyrészt bemutatkozzon a magyarországi egészségügyi intézményeknek, másrészt, hogy átfogó szakmai fejlődési, konzultációs és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a kórház orvosainak és szakdolgozóinak.

A rendezvény – az együttműködés és a multidiszciplinaritás jegyében – több mint 20 különböző szakterület legfontosabb aktualitásait, újdonságait és kihívásait tekinti át mintegy 50 szakmai előadás, ülés, illetve az ezekhez kapcsolódó diszkusszió keretében. A szakmai közönség számára is újszerű, többszakmás együttműködéseket, esetismertetéseket bemutató prezentációkon lehetőséget kap a bemutatkozásra az ápolási szakma és a PhD-hallgatók is.

A tudományos fórum programja orvosszakmai szempontból rendkívül gazdag: az előadók a sebészet, az onkológia, a nőgyógyászat, az urológia, a sürgősségi betegellátás, a kardiológia, az intenzív terápiás ellátás, a fül-orr-gégészet, a belgyógyászat, a neurológia, a pszichiátria, a bőrgyógyászat, a nukleáris medicina, a szívsebészet, a baleseti sebészet, az ortopédia, a traumatológia, a gasztroenterológia, a szemészet, a szájsebészet, az idegsebészet aktualitásait és szakmai szempontból legfontosabb kérdéseit dolgozzák fel.

„A fórum komplex témaválasztásaival szándékunk bemutatni, hogy a kórházunk még a rendkívül komplikált, több szakma bevonását igénylő eseteket is képes kezelni, és hogy milyen egyértelmű előnyök adódnak abból, ha az ezekhez szükséges összes kompetencia és tapasztalat az intézményen belül azonnal hozzáférhető – fogalmazott dr. Wikonkál Norbert Miklós professzor, az ÉPC–Honvédkórház főigazgatója. Hozzátette, a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartásába átvett centrumkórház elmúlt éve a szervezeti átalakításról szólt. Az átszervezés során az összes támogató szakterületet úgy kellett újra létrehozniuk, hogy közben a betegellátó részlegeik zökkenőmentesen gyógyíthassanak, biztosítva ezzel a folyamatos és jó színvonalú ellátást. Az átszervezés során olyan feladatokat oldottunk meg, amelyeknek még a volumenét sem volt könnyű előzetesen megbecsülni, de ebből a hozzánk forduló páciensek alig észleltek valamit”mutatott rá Wikonkál Norbert Miklós.

Az intézmény 5 telephellyel rendelkezik, közel 4000 főt foglalkoztat. 2023. július 1-től az ÉPC-Honvédkórházhoz tagozódva 295 területi védőnő közreműködésével kezdte meg tevékenységét a Vármegyei Védőnői Szolgálat, emellett 6 városi kórház szakmai felügyeletét látja el az észak-magyarországi régióban. Az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház Magyarország egyetlen olyan intézménye, mely egyedülállóan öleli fel az összes egészségügyi képességet, a prevenciótól a definitív, a sürgősségitől a rehabilitáción át a krónikus betegellátásig, emellett részt vesz a NATO és a magyar katona-egészségügyi feladatok támogatásában. Területi, valamint igényjogosulti alapon Magyarország felnőtt lakosságának mintegy harmadát látja el. A legtöbb területen a szakmai progresszivitás csúcsát (III. progresszivitás) teljesíti. Valamennyi magyarországi egészségügyi felsőoktatási intézmény gyakorlókórháza, melyet a Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórházi cím adományozásával is elismert. 2023-ban 453 fő orvostanhallgató oktatását vállalta, és 178 rezidenst foglalkoztat.

Az átszervezés ellenére a kórház alapvető feladatai és ellátási kötelezettségei változatlanok maradtak. Az intézmény továbbra is kiváló színvonalon gondoskodik a hon- és rendvédelmi szervek állományában szolgálatot teljesítők, valamint a többi igényjogosult páciensről, csakúgy, mint a saját ellátási területéhez tartozó betegekről.

Az évfordulós szakmai rendezvény kapcsán a főigazgató hangsúlyozta: „A megszerzett tapasztalat tovább örökítése több évtizedes kötelessége a kórháznak, a korszerű tudás használata a jó minőségű betegellátás záloga.”

A tudományos fórumot hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az intézmény, az év folyamán pedig az egyes szakterületekhez kapcsolódva több szatellitrendezvényt is terveznek.

(forrás: Észak-Pesti Centrumkórház–Honvédkórház)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...