2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés
hirdetés

Rossz a tétlen vakáció

A tétlen vakáció rosszat tesz a gyerekeknek, mert a legtöbben a képernyő előtt ülnek, és elveszítik az iskolában szerzett edzettséget, állítja egy kutatás.

A tanulmány szerint a brit iskolások átlagban edzettségük 80 százalékát veszítik el a vakáció alatti "lustálkodás" miatt, mivel a legtöbb szülő anyagi lehetőségek híján nem tudja őket nyári sporttáborokba vagy sportklubokba íratni, nem tud számukra aktív időtöltésről gondosodni – írta a The Daily Telegraph online kiadása.

A kutatók 400 iskolást vizsgáltak meg a nyári szünidő előtt és után, és azt tapasztalták, hogy a vakáció végén sokkal hamarabb fáradtak ki, és kellett megállniuk pihenni egy azonos távú futás alatt, mint az iskolaév végén. A vizsgált merítésben a legszegényebb családok 25 százalékának a gyerekeinél ez a jelenség még fokozottabban érvényesült: fizikai leromlásuk 18-szor nagyobb volt, mint a legtehetősebb 25 százalék gyerekeié – derült ki a UK Active tanulmányából. A nonprofit szervezet felszólította a brit kormányt, hogy a nyári szünidei elfoglaltságokra különítsen el egy részt a "cukoradóból" várhatóan befolyó 415 millió fontból, amelyet az iskolai sportfejlesztésekre szántak.

Steven Mann, a UK Active kutatási igazgatója, a tanulmány szerzője szerint a hátrányos helyzetű gyerekek a képernyők előtt kénytelenek nyaralni. "És ha gyermekkorban valaki nem mozog eleget, az számos szempontból súlyos következményekkel jár" – fűzte hozzá, kiemelve, hogy a nem megfelelő fizikai fejlődés a koncentrációs képesség csökkenésével és rosszabb iskolai teljesítménnyel párosulhat. A mozgásszegény gyermekkor miatt később nagyobb kockázattal jelentkeznek az olyan, korai halálozáshoz vezető betegségek, mint a szívbetegség, a rák és a 2-es típusú cukorbetegség.

Egy korábbi brit tanulmány kimutatta, hogy a szigetországban élő hétévesek fele napi 60 percet sem tölt aktív mozgással, tavaly pedig egy országos felmérés szerint már több mint 500 gyermek szenvedett az elhízás okozta 2-es típusú cukorbetegségben, 16 évvel az első bejelentett eset után. A UK Active tanulmányát az Európai Sporttudományi Kollégium éves kongresszusán mutatták be Németországban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...