Romániában is megjelent az egyik indiai vírusmutáns

Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa, amely viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal, közölte csütörtökön a bukaresti egészségügyi minisztérium.

A B.1.617.2-es jelzésű "indiai" vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban (Bod) dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium. Az illető – a csoport többi tagjához hasonlóan  eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. A vírusmutáns azonosítására alkalmas, úgynevezett szekvenciális tesztelést a páciens származási helye miatt kezdeményezte a Brassó megyei közegészségügyi hatóság (DSP).

Miután a nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták, további négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de azt még vizsgálják a hatóságok, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. A DSP elrendelte a lakhelyi elszigetelést és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe.

Romániában az utóbbi hónapban harmadára csökkent a fertőzés terjedési üteme: csütörtökön 1850 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs, ami 30 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától, és több mint 65 százalékkal az egy hónappal korábbi ütemtől.

Továbbra is magas, de már csökkenő tendenciát mutat az elhalálozások és a súlyos megbetegedések száma: csütörtökön is 138 halálesetet jelentettek, illetve csaknem 1300 koronavírusos beteg életéért küzdenek az intenzív terápián Romániában.

Románia egyébként egészségügyi felszerelésekből  20 nagy teljesítményű oxigénterápiás készülékből, 75 oxigénpalackból és 80 dúsítóból  álló segélyszállítmányt küldött szerdán egy katonai repülőgéppel Indiának a két ország között 2013 óta működő "bővített" (egészségügyi területre is kiterjedő) partnerség keretében.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...