Rákkeltő fémeket találtak az ízesített vape-ekben

Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek koncentrációja a használat során akár ezerszeresére nőhet, közli az InfoStart.

A lap szerint az e-cigaretták térnyerése számos európai országban jelent problémát, hazánkban is kihívást jelent az ellenőrizetlen, zárjegy nélküli vape-piac, amelyet a legújabb trendek szerint a kétes eredetű webáruházak és bújtatott közösségi médiás hirdetések tartanak életben. A tudományos eredmények és a hazai hatósági tapasztalatok együtt arra mutatnak: a fogyasztók gyakran olyan eszközöket szívnak, amelyek összetételét még a gyártó vagy a hatóság sem ismeri.

Az American Chemical Society (ACS) tudományos folyóiratában megjelent kutatás szerint több, világszerte ismert, ám Magyarországon legálisan nem forgalmazható elektronikus cigarettában – közismertebb nevén vape-ben (nikotintartalmú folyadékkal működő technológia) – magas koncentrációban mutattak ki rákkeltő és toxikus fémeket. A vizsgálat szerint az eszközök belső alkatrészei krómot, nikkelt, ólmot, rezet és antimon-vegyületeket oldhatnak ki a folyadékba, amelyek koncentrációja a használat során akár ezerszeresére is nőhet.

Fontos tudni, hogy Magyarországon 2020. májusa óta tilos az ízesített e-cigarettákat, töltőfolyadékokat és eldobható e-cigarettákat árusítani. Az SZTFH (Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága) a honlapján ismerteti: Magyarországon tilos az olyan elektronikus cigaretták kereskedelme, amelyek ízesítettek. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 1. §-ának (1) bekezdésében meghatározott termékek kiskereskedelmének kizárólagos helyszínei a Nemzeti Dohányboltok. Minden ettől eltérő értékesítési platform – kivéve a büntetés-végrehajtási intézetekben, valamint a nemzetközi közforgalmú repülőtereken szabályozottan biztosított lehetőségeket –, legyen az internetes kereskedelem, utcai árusítás vagy akár a social média világában zajló bármilyen árusítás, az mind következetes hatósági eljárásokat és szigorú szankciókat von maga után.

A feketepiaci vape-ek nemcsak kémiailag, hanem fizikailag is fokozottan veszélyesek lehetnek. A NAV szerint a lefoglalt készülékek egy része olyan lítium–ion akkumulátorral működik, amely nincsen megfelelően rögzítve, gyenge forrasztással kapcsolódik, könnyen túlmelegszik, és akár rövidzárlatot, robbanást is okozhat. Az ismeretlen forrás pedig még több aggályt vethet fel az esetlegesen nem megfelelő tárolás, szállítás miatt. Sok szállítmány egyszerű kartondobozokban, hővédelem nélkül érkezhet, így az akkumulátorok a szállítás során is instabillá válhatnak.

A folyadékoknál is hasonló a helyzet, miután több európai vizsgálat mutatott már ki ipari oldószereket, szennyezett propilénglikolt vagy olyan aromákat, amelyek belélegezve kimondottan toxikusak lehetnek. Magyarországon a hatósági vizsgálatok szerint a feketepiaci termékek jelentős részénél fogalmunk sincs arról, hogy milyen anyaggal érintkezik a termék, és milyen bomlástermék keletkezik a használata során.

Az SZTFH honlapján van egy egyre több terméket tartalmazó, folyamatosan frissülő lista, melyen a tiltott „ízesített elektronikus cigaretták (ElfBar és társai)” találhatóak. A feketepiac elleni küzdelem eredményesebbé tétele és a lakosság tájékoztatása érdekében az SZTFH 2022 óta működteti a 1828-as telefonos bejelentő és tájékoztató vonalat, amelyen bárki – akár név nélkül is – bejelentheti, ha a környezetében e-cigarettával kapcsolatos illegális tevékenységeket észlel.

A teljes információ

(forrás: Infostart)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...