Példátlan aktivitás kísérte az Országos Kórházi Egészségkihívás Programot

23 millió percnyi mozgás, 3270 résztvevő, 195 ezer megmászott lépcsőfok és 590 ezer liter elfogyasztott víz – csupán néhány adat a Magyar Kórházszövetség által szervezett 100 nap az egészségedért! Országos Kórházi Egészségkihívás Program nemrég zárult eredményéből. 10 csapat 50 kórházi dolgozója vehette át a legjobbaknak járó elismeréseket Semmelweis-napon. A Belügyminisztérium által támogatott kezdeményezés Magyarországon először valósított meg ekkora szintű egészségfejlesztési akcióprogramot. A Bethesda Gyermekkórház 33 csapattal vett részt a kihívásban.

Az Országos Kórházi Egészségkihívás Program során megvalósuló kezdeményezés március 15-én startolt és 100 napon át tartott. Az egyedülálló, egész országra kiterjedő program nem titkolt célja volt, hogy felhívja a kórházi dolgozók egészségének fontosságára a figyelmet, és aktivitásaival ösztönözze őket a kis változásokkal járó egészséges életmódra. A program emellett kiemelt figyelmet fordított a környezettudatosságra, valamint a táplálkozás, fizikai aktivitás, mentális egészség területekre is. 

A kórházi dolgozók 5 fős csapatokban jelentkezhettek a programra, amelyben egyéni és csapat szinten kaptak egy-egy téma mentén felépített, heti rendszerességgel teljesítendő, az egészségüket támogató kihívásokat, feladatokat. Ezenkívül a regisztrációkor 7 témakörben meghirdetett állandó kihívásokban is részt vehettek. A heti feladatok teljesítését a program weboldalán tematikus cikkek, valamint egy, a sikerek, jó gyakorlatok megosztására szolgáló közösségi hírfolyam is segítette. Utóbbi arra is lehetőséget adott, hogy megismerjék egymást a résztvevők és erősítsék a hazai kórházak közötti kapcsolódást. 

Rengeteg kihívással nézünk szembe nap mint nap a magyar kórházakban, ezek közül kiemelkedik az egészségügyi dolgozók magas mentális és fizikai egészségkockázata. Márpedig egészséges gyógyítók nélkül nem lehetséges a gyógyítás. Ezért is állt élére a Magyar Kórházszövetség az Országos Egészségkihívás szakmai megvalósításának – ennél fontosabb üzenetünk nem is lehetne Semmelweis-napon!” hangsúlyozta dr. Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke a díjátadót követően. 

A Magyar Kórházszövetség 2023 novemberétől indította el az Országos Kórházi Egészségfejlesztő Programot annak érdekében, hogy a magyarországi kórházakat ösztönözze az egészségfejlesztési tevekénység végzésére, fejlessze és támogassa a kórházi dolgozók egészségét, a kórházakat egészséget támogató szintérré formálja és elősegítse a lakossági- és betegedukációt. Ennek a programnak az egyik hangsúlyos eleme a most zárult 100 napos Országos Kórházi Egészségkihívás.

A feladatok összeállításánál fontos szempont volt, hogy jelentős munkaterhek mellett is teljesíthetőek legyenek, illetve a különböző korosztályba tartozó, eltérő kórházi munkát végző dolgozók adottságait/lehetőségeit is figyelembe vegyük. Szemléletformáló, közösségépítő, valamint a dolgozói jóllétet támogató kihívásokat terveztünk” részletezte a programot dr. Rákosy-Vokó Zsuzsa, a Bethesda Gyermekkórház prevenciós igazgatója, a program szakmai vezetője. 

A kihívásban 71 intézményből 654 csapat 3270 kórházi dolgozóval vett részt. A regisztrált adatok alapján a kórházi dolgozók összesen 15 486 036 percet töltöttek mérsékelt-közepes intenzitású sporttevékenységgel, és 7 472 278 percnyi magas intenzitású sporttevékenységet végeztek. Egyéni kihívásként 2260 fő választotta a vízivást, 1112 fő a lépcsőzést, 745 fő a kerékpározást és 1987 fő a gyaloglást. 140 fő pedig azt vállalta, leszokik a dohányzásról, közülük 9-en valóban végleg fel is hagytak a káros szokásukkal. 

A győztes csapatok:

  1. Kék madár (Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház)
  2. Radium Girls (Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház)
  3. Majd holnap! (Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet)
  4. FüredRe-HAB (Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház)
  5. Trombocicák (Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet)
  6. Mentavitál (Debreceni Egyetem Klinikai Központ)
  7. VAC tyúkok (Bajai Szent Rókus Kórház)
  8. 60-i krónikuSHOCK (Hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet)
  9. Pontgyilkosok (Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet)
  10. Hatvani Csoda Csapat (Hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet)

 

A győztes csapatok díjazását támogatta a PHOENIX Pharma Zrt.

„Nagyszerű kezdeményezésnek tartjuk és örömmel támogattuk a Magyar Kórházszövetség Egészségkihívás programját. A PHOENIX Pharma a hazai gyógyszerellátási rendszer meghatározó szereplőjeként felelősséget érez nemcsak a betegellátás fejlesztése, hanem a mentális és fizikai egészség megőrzésének támogatásában is. A program támogatásával szeretnénk elismerésünket és köszönetünket kifejezni a kórházi dolgozók áldozatos munkájáért” – tette hozzá Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...