Páll Dénes: A Debreceni Egyetemhez kötődik az egész életem

A Debreceni Egyetem új vezetőségében általános rektorhelyettesként folytatja munkáját Páll Dénes professzor.

Páll Dénes professzor több mint három és fél évtizede kötődik a Debreceni Egyetemhez. Az intézményben 1991-ben vette át általános orvosi diplomáját, majd belgyógyász, kardiológus, valamint klinikai farmakológus szakorvos képesítést szerzett. Emellett a magasvérnyomás-betegség gondozásának minősített orvosa és egészségügyi szakközgazdász végzettséggel is rendelkezik.  

Belgyógyászati Klinikán kezdte el orvosi pályáját, 2004-től a Regionális Hypertonia Centrum vezetője, 2017-től    pedig a Klinikai Farmakológiai Részleget vezeti. Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora. Tudományos tevékenységének fókuszában a serdülőkori hipertónia szűrése, epidemiológiája és pathomechanizmusa, a rizikófaktorok, a társbetegségek és a célszerv-károsodások vizsgálata áll.  

A Klinikai Központ alelnökeként, megbízott elnökeként, 2021-től pedig elnökhelyetteseként dolgozott, valamint több mint egy évtizede a Gyógyszer- és Élelmiszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatója. Eddigi tapasztalatait most az egyetem egészének szolgálatába kívánja állítani. 

A Debreceni Egyetemhez kötődik az egész életem. Már általános iskolába a „Kiskossuthba” jártam, később gimnazistaként, hallgatóként, majd munkatársként rendkívül sokat kaptam ettől az egyetemi közösségtől, ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy Bács Zoltán rektor úr felkérésére általános rektorhelyettesként dolgozhatok tovább. Örömmel vállaltam ezt a feladatot, és szeretném korábbi vezetői tapasztalataimat az egyetem további fejlődésének és stratégiai céljainak megvalósítása érdekében hasznosítani – fogalmazott az új általános rektorhelyettes. 

Feladatai közé tartozik a rektor, illetve a rektori vezetés munkájának támogatása, a stratégiai ügyek koordinálása, valamint vezetői tapasztalatával az egyetem működésének segítése. Páll Dénes professzor az általános rektorhelyettesi feladatok ellátása mellett továbbra is vezeti a Debreceni Egyetem Gyógyszer- és Élelmiszerfejlesztési Koordinációs Központját. A Klinikai Központban betöltött elnökhelyettesi tisztségéről ugyanakkor lemondott, hogy új vezetői megbízatására összpontosíthasson. 

A teljes információ az egyetem honlapján

Fotó: DE
Fotó: DE

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink