Orvosokat, orvoskutatókat is kitüntetett Hankó Balázs (Frissítve!)

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.

Azok, akik ma a nemzet elismeréseit, kitüntetéseit és díjait veszik át, a legjobbjaink közül valók - hangsúlyozta Hankó Balázs a Pesti Vigadóban. Kiemelte: a díjazottak tudományos, kulturális, művészeti és közéleti tevékenységükkel tesznek hozzá és fognak hozzátenni ahhoz, hogy úgy érezzük: "a legjobb dolog a világon magyarnak lenni".

Azoknak, akik a szellem emberei, akik tanítanak, kultúrát örökítenek, művészeti alkotásokat hoznak létre, segítenek művelődni és műveltetni, azoknak a felelőssége sokszoros - hangsúlyozta a miniszter. - Közös a felelősségük a hazánkért és a magyarokért - tette hozzá.

A magyar nemzet, a Kárpát-medence és a világ minden magyar embere nevében köszönöm, amit tesznek és tettek. Hálásak vagyunk érte - fogalmazott Hankó Balázs.

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

DR. CZÉH BOLDIZSÁR neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának elnöke és Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára,

DR. CSALA MIKLÓS biokémikus, molekuláris biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Molekuláris Biológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Nemzetközi Tanulmányi Igazgatóságának igazgatója,

DR. GEISZT MIKLÓS kutatóorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, egyetemi tanár,

DR. LAKATOS PÉTER ANDRÁS biológus, belgyógyász, endokrinológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, klinikai főorvosa, egyetemi tanár.

Fotó: kormany.hu
Fotó: kormany.hu

Kitüntetásek a Nemzetgazdasági Minisztériumban

Március 13-án Fónagy János miniszterhelyettes állami kitüntetéseket adott át az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából. Ünnepi köszöntőbeszédében kiemelte: Március 15. öröksége arra ösztönöz minket, hogy vállaljuk és folytassuk a harcot a függetlenségünket korlátozó hatalmakkal, a mindenkori birodalmi szemlélettel szemben.

Fónagy János hangsúlyozta: mi, magyarok, mindig is megértettük, hogy a szabadság és a szuverenitás kéz a kézben járnak. Ma is éppúgy fontos számunkra, hogy megőrizzük a függetlenségünket és a döntéshozatal jogát, mint bármikor történelmünk során. Az 1848-as forradalom hőseinek áldozata és küzdelme példa arra, hogy nem elég csupán vágyakozni a szabadságra; azt nap, mint nap meg is kell védeni. Mindannyiunk felelőssége abban áll, hogy szüntelenül őrizzük és védjük azokat az értékeket és eredményeket, amelyekért elődeink küzdöttek, éppen ezért fontos minden olyan alkalom, amely lehetőséget biztosít azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak ehhez.

A Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést Dr. Antal Ferenc a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Dr. Kovács Lajos a Mezőkövesdi Rehabilitációs Központ orvosigazgató-helyettese kapta.

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából csütörtökön a Pesti Vigadóban.

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BECSEI LÁSZLÓ RICHÁRD sebész főorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa,

DR. KANIZSAI PÉTER LÁSZLÓ, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Sürgősségi Klinikájának igazgatója, egyetemi docens,

DR. KIVOVICS PÉTER, fog- és szájbetegségek szakorvosa, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetének részlegvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár,

DR. PERCZEL-FORINTOS DÓRA klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és Klinikai Pszichológiai Szakambulanciájának vezetője,

Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. FODOR EDIT ETELKA gyermekgyógyász főorvos, házi gyermekorvos.

Frissítés 2025. 03. 14.

Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adott át az egészségügy területén több mint három évtizede kimagasló színvonalon és nagy empátiával végzett szakmai tevékenysége elismeréseként Dr. Győrffy Edit Márta radiológusnak, a Keszthelyi Kórház Radiológiai Osztálya osztályvezető főorvosának;

kiemelkedő karitatív és szociális segítő munkája, továbbá a hazai közéletben végzett példamutató és a Kárpát-medencei magyarság összetartozását erősítő tevékenysége elismeréseként dr. Kószó Péter Tamás csecsemő- és gyermekgyógyásznak, volt országgyűlési képviselőnek, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város volt alpolgármesterének, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány kuratóriumi elnökének, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány alapítójának, a Johannita Segítő Szolgálat tagjának.

Magyarország Kormánya nevében a miniszter az életmentés során tanúsított hősies magatartása elismerésekéntÉletmentő Emlékérem elismerést adott át:

Lakatos Ádám és Dandás Zoltán Zsolt tiszasülyi lakosoknak, akik saját életüket és testi épségüket kockáztatva az áradó Tiszából mentettek ki és élesztettek újra egy horgászt;

Mátai Nóra alsónémedi lakosnak, aki fiatal korát meghazudtolva példaértékű helytállásával egy közúti baleset sérültjét ellátta, ezáltal életét megmentette;

Antal Zoltán és Ásós Benjámin

szegedi lakosoknak, akik kiemelkedő helytállásukkal kimentettek az erős sodrású Tiszából egy sokkos állapotban lévő személyt;

Jászai Csaba és Kovács József nyíregyházi lakosoknak, akik egy eszméletlenül fekvő férfit újraélesztettek, és ezáltal megmentették az életét;

Dóczy Imre dányi lakosnak, aki saját életét és testi épségét kockáztatva kimentett két halászt a tóból.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...