Orvosok tüntettek Horvátországban

Öt horvát orvosi ernyőszervezet nagyszabású tüntetést szervezett szombaton SOS az egészségügyért mottóval Zágrábban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket státuszukkal, fizetésükkel és az egészségügyi rendszer általános helyzetével szemben, közölte a horvát közszolgálati televízió.

A szervezők becslései szerint 1500 orvos gyűlt össze az ország egész területéről, akik a többi közt Ha nem kellünk Horvátországnak, kellünk másnak, Túlhajszoltak, alulértékeltek, alulfizetettek feliratú transzparensekkel vonultak a Szent Márk térre, a kormány épülete elé. A nagygyűlésen Ivana Smit, az orvosi kamara alelnöke azt mondta: nem valaki ellen, hanem a közegészségügy megmentéséért gyűltek össze.

"A rendszer elérte a fenntarthatóság határát, a nyugdíjas és a nyugdíj előtti kollégák tartják életben. Ez normális?" – tette fel a kérdést. Rámutatott, hogy a sürgősségi orvoslás annyira népszerűtlen, hogy szinte senki nem jelentkezik ilyen szakirányú specializációra. Egy gyakornok 55 kunáért (2745 forint), egy végzett orvos 70 kunáért (3494 forint) dolgozik óránként  mondta.

Renata Culinovic Caic, a horvát orvosi szakszervezet elnöke beszédében felszólította Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy mentse meg a horvát egészségügyet. Mint mondta, az egészséges egészségügy mindenki érdeke, függetlenül a politikától, az ideológiától és a pártoktól. Arra szólított fel, hogy akiknek döntési jogkörük van, kezdjék meg az egészségügyben felmerülő problémák mihamarabbi megoldását.

A már korábban bejelentett demonstrációt annak ellenére tartották meg, hogy az öt ernyőszervezet, a Horvát Orvosi Kamara, a Horvát Orvosi Szakszervezet, a Horvát Kórházorvosok Szövetsége, a Horvát Családorvosok Koordinációja és Fiatal Orvosok Kezdeményezés egy nappal korábban tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyi minisztérium képviselőivel. Döntésüket azzal indokolták, hogy tanultak a korábbi tapasztalatokból, és az ígéretek és bejelentések helyett konkrét lépéseket várnak.

Vili Beros egészségügyi miniszter a tanácskozást követően pénteken a sajtónak úgy nyilatkozott: nem tagadja, hogy problémák vannak a rendszerben, de azokat párbeszéd és tárgyalás útján kell rendezni. "Tény, hogy ég a ház, mi pedig benzint öntünk a tűzre" utalt a tüntetésre a tárcavezető, aki szerint a demonstráció indokolatlan, és reményét fejezte ki, hogy ezt az állampolgárok és a páciensek is felismerik.

A kormányok közel egy évtizede próbálkoznak stabillá és fenntarthatóvá tenni a horvát egészségügyi rendszert, amely alulfinanszírozott és túlterhelt, emellett egyre több orvos hagyja el az országot. Ugyanakkor minden kezdeményezés erős ellenállásba ütközik az orvosok és a betegek részéről is. Legyen szó a kórházak vagy osztályok összevonásáról vagy az egészségügyi szolgáltatások drágulásáról.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...