Nobel-díjas alapítóval indult el a hazai STEM-tehetséggondozás új korszaka

Egyedülálló országos hálózatot és nemzetközi szintű képzést épített ki mindössze egy tanév alatt a MATFIN Alapítvány. A Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére indult matematikai, fizikai és informatikai tehetséggondozási program több képzési formában támogatja a diákokat. A nyáron esedékes nemzetközi tudományos olimpiákon induló magyar csapatok szinte teljes létszámban a MATFIN Alapítvány programjának diákjaiból állnak össze.  A program kiemelt figyelmet fordít a tanárok anyagi és szakmai megbecsülésére.

A 2025 őszén, 9-10. évfolyamos tanulók számára elindított középiskolai szakköri program célja, hogy felkészítse a diákokat matematika, fizika és informatika tárgyakból az érettségire és az egyetemi felvételire, miközben ösztönzi őket a mérnöki, természettudományos tanári és kutatói pályák választására. A tematika és a tananyagok kidolgozásához a területükön kiemelkedő tanárokat kértek fel, akik a foglalkozásokon élményalapú, interaktív módszerekkel hozzák közelebb a matematika, a fizika és az informatika világát a résztvevőkhöz. A programban dolgozó pedagógusok az anyagi megbecsültség mellett folyamatos továbbképzési lehetőséget kapnak.  

A kezdeményezés 19 város 25 iskolájában működik, melyek régiós központok is egyben: nemcsak saját tanulóikat, hanem a környező települések fiataljait is bevonják. A lemorzsolódás minimális: a tanév elején több, mint 300 diák csatlakozott a szakkörökhöz, közülük 278 diák sikeresen zárta a programot. A szervezők folyamatosan bővítik a szakköri hálózatot, céljuk a minél szélesebb országos lefedettség. 

Az Olimpiai Iskola már meghívásos alapon működik, a legtehetségesebb diákok számára nyújt speciális foglalkozásokat és bentlakásos edzőtáborokat. Az idei nemzetközi tudományos olimpiákon induló magyar versenyzők (két fő híján) mindannyian részt vesznek az alapítvány olimpiai iskolai programjában. Nemcsak versenyekre készítik fel a gyerekeket, hanem olyan kompetenciák fejlesztésére is hangsúlyt helyeznek, mint a kritikai gondolkodás, a kreativitás, a kommunikáció, az alkalmazkodóképesség és az érzelmi intelligencia. A résztvevő 109 kiemelkedő tehetség munkáját közel 60 tehetséggondozásban elismert szakember támogatja. 

A hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken eddig elért kimagasló eredményekről az alapítvány honlapján olvashatók részletes információk. A MATFIN Alapítvány számos hazai versenyt támogat, amelyek körét évről évre tovább bővítik, valamint támogatást nyújt nemzetközi versenyeken való részvételhez is.

(forrás: matfin.org)
hirdetés
hirdetés

Könyveink