Németország kockázatos területnek minősítette egész Magyarországot

Magyarország teljes egészét felvették az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) listájára szeptember közepén felvették Budapestet, majd fokozatosan egyre több megyét is. Legutóbb október 22-én frissítették, akkor már csak négy megye - Bács-Kiskun, Békés, Fejér és Tolna - nem szerepelt rajta. Az újabb, pénteki frissítéssel Magyarország teljes területe kockázatosnak minősül.

Felkerült a listára egy sor további ország és terület is, például Ciprus, a közép-európai régióból pedig egyebek mellett az eddig nem kockázatosnak ítélt horvátországi megyék és szlovéniai községek.

A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek tíz napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Megérkezés után készített negatív koronavírusteszt esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Egy november 8-án életbe lépő új szabály szerint tesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni.

A kockázatos besorolásról közösen dönt az RKI, a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca. A döntést megelőző elemzés első szakaszában azt vizsgálják, hogy hol vannak olyan régiók - nagyobb közigazgatási egységek vagy egész országok -, amelyekben meghaladta az ötvenet az utóbbi hét napon regisztrált SARS-Cov-2-fertőzöttek százezer lakosra vetített száma, vagy olyan térségek, amelyekben ugyan még nincs a fertőzöttek száma a határérték felett, de egyéb körülmények a fertőzés fokozott kockázatát jelzik.

A döntést megelőző mérlegelés második szakaszában a járvány elfojtását célzó helyi erőfeszítéseket elemzik, így vizsgálják egyebek mellett a tesztelési kapacitást és az elvégzett koronavírustesztek számát. A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy nem feltétlenül szükséges esetben felkeressék az adott régiót.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...