Nem fertőződött meg ebolavírussal

Most már egészen biztosan nem fertőződött meg ebolavírussal az a magyar kutató, aki három hete szenvedett balesetet ebolakutatás közben az Országos Közegészségügyi Intézet Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában, közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Szlávik János elmondta, a kutatót hazaengedik a kórházból, mert teljesen tünet- és panaszmentes. Letelt az eddig ismert leghosszabb lappangási idő, ami ebolagyanú esetén 21 nap. A virológust azonban utánkövetik, de ez már csak a kapott kísérleti oltás és a gyógyszeres kezelés miatt szükséges.

A tudóst mindvégig a Dél-pesti Centrumkórház egyik elkülönített helyiségében kezelték, ahová védőfelszerelés nélkül senki sem léphetett be. A kutató április 13-án szenvedett tűszúrásos balesetet ebolakutatáshoz kapcsolódó állatkísérletek közben. Szlávik János korábban elmondta, hogy a virológus 24 órán belül megkapta a szükséges védőoltást, és antivirális kezelést is kezdtek nála. Mind a kapott oltóanyag, mind a virális szer kísérleti készítmény, de az oltást korábban sikeresen alkalmazták ebolajárványoknál. Jelen esetben is mérlegelni kellett, hogy a kutató megkapja-e a készítményeket, végül a virológusok és a klinikusok az oltás beadása és a gyógyszeres kezelés mellett döntöttek, ismertette, hangsúlyozva, ezek a készítmények bizonyítottan hatékonyak az ebolára.

Az ebolavírus levegővel nem, csak fertőzött testnedvekkel terjed, tünetei a magas láz, fejfájás, hányás, agyvelőgyulladás és vérzés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) végig figyelemmel kísérte az esetet, koordinált azzal kapcsolatban mindent, és minden nap jelentést kapott tudós állapotáról.

A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumot (NBL) 2013 májusában mutatták be a sajtónak. A Közép-Európában egyedülálló intézmény a legszigorúbb biztonsági követelményeknek is megfelelően alkalmas a legveszélyesebb kórokozók izolálására, tenyésztésére, valamint biokémiai tesztek elvégzésére. A munkatársak teljesen zárt, túlnyomásos védőruházatot viselnek, a laboratórium 24 órás, folyamatos ellenőrzés alatt áll, még a levegő sem juthat ki az épületen kívülre. A legszigorúbb ellenőrzés minden munkafolyamatra érvényes, a ki- és beléptetést regisztrálják.

A NBL szorosan együttműködik az Európában található többi referencialaboratóriummal, és elvárás, hogy a budapesti intézményben ugyanazt a kórokozót többféle módszerrel is ki tudják mutatni. A laboratóriumban a legfertőzőbb betegségek kórokozóit tárolják, vagy végeznek velük vizsgálatokat. Megtalálható itt egyebek mellett a pestis, az ebola, a lépfene (anthrax) kórozója, az állatokban szívférgességet okozó fonálféreg, továbbá vizsgálatokat folytatnak az újinfluenza (H7N9) vírusával is.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...