„Nem az életvégi döntésektől kell félni!”

Teljesen egyértelmű, hogy a társadalom döntő többségéhez elért az életvégi döntések ügye. Merem hinni, hogy az emberekben megnőtt az elfogadás egymás iránt az által, hogy talán a legnehezebb tabut döntöttük le: már merünk beszélni a halálról – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Karsai Péter, a szeptember végén az ALS nevű betegségben elhunyt és az eutanázia lehetőségéért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász testvére.

Ő maga egyébként optimista: még a mi életünkben lesz változás Magyarországon. Folyamatosan bővül ugyanis azoknak az országoknak a köre, amelyek rájönnek arra, hogy szükség van egy ilyen törvényre.

– Nem tudom, mit hoz a jövő, de demokrácia van Magyarországon, és sehol nincs kőbe vésve, hogy 2026-ban a Fidesz marad kormányon, de az sem, hogy ha mégis, akkor közülük néhány hangadó nem jön-e rá arra, hogy mégis kell egy ilyen jogszabály. Én semelyik fideszes honatyától nem kérném, hogy holnap reggelre írja meg a tervezetet, mert még nem tartunk ott. De azt kértem tőlük és másoktól is, hogy erről beszéljünk – fejtette ki.

A beszélgetést előfizetéssel olvashatja

u_z6tp2e5kym képe a Pixabay-en
u_z6tp2e5kym képe a Pixabay-en

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...