Négyezer szlovákiai orvos fenyegetőzik felmondással

Eddig csaknem négyezer szlovákiai orvos írta alá eddig azt a nyilatkozatot, amelyben felmondásukat helyezik kilátásba, ha az egészségügyi minisztérium nem teljesíti szakszervezetük követeléseit, köztük a béremelést.

Marián Kollár, az orvosszakszervezet elnöke szerdán a közszolgálati rádióban elmondta: a nyilatkozatot 51 kórházban 3827-en írták alá, a kórházi orvosok majdnem fele. Az egészségügyi tárca közlése szerint a szlovákiai kórházakban 9553 orvos dolgozik, az egész országban pedig - a Szlovák Orvosi Kamara kimutatása szerint - 22 164 orvos.

A szlovák orvosoknak négy követelésük van, amelyek közül a legfontosabb a béremelés, illetve a kórházak átalakításának a leállítása, azaz, hogy az eddigi állami, megyei vagy városi kórházak ne váljanak részvénytársaságokká. Az orvosok attól tartanak, hogy a kórházak végül magántulajdonba kerülnek. További követelés, hogy az állam növelje az ágazat támogatását. A pozsonyi egészségügyi minisztérium a követeléseket elutasítja, s folytatni kívánja a változtatásokat.

"A kormány nem állítja le a kórházak átalakításának folyamatát" - reagált a követelésre Rado Bato, a kabinet szóvivője.

Peter Ottinger, a szlovákiai kórházszövetség elnöke úgy véli, hogy az egész szlovákiai egészségügynek súlyos gondokat okozna, ha a felek nem tudnának megegyezni és az orvosok valóban elhagynák a kórházakat.

A sajtóban közölt adatok szerint a szlovákiai állami kórházakban az idei első negyedévben 1623 euró volt az átlagbér. Az orvosok azt követelik, hogy 2013 januárjától az orvosok átlagbére az országos átlagbér másfélszerese, illetve háromszorosa legyen. Az országos átlagbér ma 746 euró.

A szlovákiai orvosok akcióját a hasonló tavaszi csehországi akció sikere váltotta ki. A cseh orvosok Köszönjük, távozunk elnevezésű akciója tavaly nyártól idén tavaszig kilenc hónapon át tartott, s végül kompromisszumos megoldással zárult. Az egészségügyi tárca emelte az orvosok fizetését, s megegyezés született néhány reformlépésben is.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...