Nagyobb hangsúlyt kell adni a mozgáskorlátozott emberek érdekeinek!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a MEOSZ monitoring bizottsági munkájának támogatása című VOP-PLUSZ-4.1.5-2025-00010 számú pályázatával 11,34 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert.

A projekt célja, hogy a MEOSZ monitoring bizottságokban végzett munkája során a mozgáskorlátozott emberektől érkező jelzések révén még hangsúlyosabban jelenjenek meg a mozgáskorlátozott emberek érdekei, miközben széles körű tájékoztatást kapnak a bizottsági munkáról, az eredményekről.  A projekt az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
 
A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt célja az is, hogy a MEOSZ tagsága, a mozgáskorlátozott emberek és családjaik széles körű ismereteket szerezzenek az uniós fejlesztési folyamatokról, a MEOSZ monitoring bizottságokban végzett munkájáról, az elért eredményekről.
 
A MEOSZ érdekvédelmi munkája a tagszervezetekkel folytatott konstruktív együttműködésre épül, mely során hasznosíthatók a bizottságokban végzett munka tapasztalatai, eredményei. A projekt ezért a MEOSZ tagegyesületei által delegált személyek aktív, szakértő közreműködése révén valósul meg. A MEOSZ és a delegált tagok havonta online, illetve személyes egyeztetés keretében készülnek a bizottsági ülésekre. A tagok felkészülését és munkáját a MEOSZ összefoglaló anyagokkal segíti, emellett rendszeres tájékoztatást ad a monitoring bizottsági üléseken elhangzottakról, a projekt eredményeiről.

Az Európai Unió támogatásával és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló projektnek köszönhetően a MEOSZ tagsága, a mozgáskorlátozott emberek közössége közvetlenül szerez információt az európai uniós fejlesztésekről, a monitoring bizottsági munkákról, az elért eredményekről úgy, hogy jelzéseik és visszacsatolásaik révén a jövőben markánsabban jeleníthetők meg a mozgáskorlátozott emberek érdekei az európai uniós fejlesztések során.
(forrás: Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...