Posztkrízis-kommunikáció

A Hrpwr szerint a szervezeti egészség és jóllét tekintetében továbbra is hatalmas kockázatnak vannak kitéve a szervezetek – figyelmeztet Frederik Anseel, az Új-dél-walesi Egyetem (UNSW) Üzleti Iskolájának menedzsmenttanára és szervezetpszichológus-szakértő, aki kifejti, milyen lépeseket tehetnek, hogy megerősítsék a pszichológiai biztonságot a munkahelyeken.

A kiégés, a stressz és a szorongás már jóval azelőtt jelentős kockázatot jelentettek mind a munkahelyeken, mind társadalmi szinten, hogy megismerkedtünk volna a COVID19-betűszó jelentésével. A mentális betegségek már jó ideje a munkából való távolmaradás és a munkaképtelenség vezető okainak számítottak. Adjuk hozzá mindehhez a világjárvány hatásait, és máris némi sejtésünk lehet róla, mekkora kihívást is jelent a munkába való visszatérés a dolgozóknak.

Muszáj felkészülniük a járvány utórengéseire, mentális értelemben is – mondja Anseel. Várhatóan drámaian megemelkedik a támogatás iránti igény, hiszen mentális értelemben mindannyian egy kicsivel törékenyebben térünk vissza az irodába dolgozni, mint ahogy elhagytuk azt.

A pszichológiai biztonságra irányuló kutatások felfedték, hogy nagyon sokat számít, milyen módokon kommunikálnak a vezetők a munkatársakkal. De előbb nézzük meg, hogyan befolyásolta a koronavírus a pszichológiai biztonságunkat!

A pszichológiai biztonságunk összeroppanása

A pszichológiai biztonság érzése akkor teremtődik meg bennünk, amikor teljes énünket vihetjük be a munkahelyünkre, amikor merünk felszólalni a munkában, és meg merjük osztani az ötleteinket és elképzeléseinket – ami pedig rendkívül fontos (lenne) a teljesítmény szempontjából. Eleve ahhoz, hogy új ötletetekkel legyünk képesek előállni, új dolgokba merjünk belevágni, szükség van a pszichológiai biztonság alapérzésére. Ezen túl az energiánkat és a motivációnkat is a biztonságérzetünkből merítjük.

Krízis idején azonban (többek között) ez a pszichológiai biztonságérzetünk is meginog, és veszélybe kerül. Ehhez hozzájárul, hogy az emberek nem tudják, mit hoz a jövő, bizonytalanná válik a cég jövője, az állásuk, a fizetésük, a karrierjük. Ettől hirtelen sokkal jobban elkezdenek odafigyelni arra, mit mondanak és tesznek a munkahelyükön.

A helyzetet az is nehezíti, hogy mivel a legtöbben otthonról vagy legalábbis különleges körülmények között dolgoztak, a vezetők számára is nehezebbé vált informálisan ellenőrizni, hogy az embereik jól vannak-e, minden rendben van-e velük. Mindenki kicsit (vagy nagyon) izolálódott, és bizonytalanná vált a jövőjét illetően, és ezek a tényezők a pszichológiai biztonságérzet csökkenéséhez vezettek el – ami pedig hatalmas mértékű stresszt okoz az emberekben.

Hogyan tehetnek a vezetők a pszichológiai biztonság növeléséért?

Proaktív, értelmes kommunikációval. A szervezetek alapvetően jó úton járnak azzal, amikor a nehéz üzleti helyzetet egyenesen kommunikálják a munkavállalók felé, azonban ha nem a megfelelő módon teszik ezt, azzal csak tovább növelhetik a bizonytalanságot a dolgozóikban. Ha túl sok az ilyen kommunikáció, az egyenesen alááshatja a dolgozókban a pszichológiai biztonságot, bizonytalanságot és gyanakvást kelthet bennük a cég céljaival kapcsolatban.

Mi a megoldás? "Az emberek nem hallani akarják, hogy odafigyelsz rájuk, hanem látni" – fogalmaz frappánsan Anseel. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

A kevert üzenetek küldözgetése helyett a vezetőknek négyszemközti beszélgetéseket kellene folytatniuk az alkalmazottakkal. Mondják el nekik: mindent megtesznek, hogy a munka zavartalanul folyhasson tovább, és mindenkinek megmaradjon a helye, és hogy a dolgozóik munkája továbbra is kulcsfontosságú számukra, és minden információt meg fognak kapni, ami ahhoz szükséges, hogy hatékonyan tudják folytatni a munkát. De egy ennél is alapvetőbb szinten is kommunikálni kell velük: biztatni kell őket, hogy bármilyen probléma esetén nyugodtan forduljanak a vezetőikhez, és mondják el azt is, hogy milyen támogatásra lenne szükségük ahhoz, hogy a lehető legjobban tudják végezni a munkájukat.

"Hiába tanult egy vezető kríziskommunikációt korábban, a gyorsaság és világosság itt nem lesz elég" – figyelmeztet Anseel. – "Ennél most személyesebb megközelítésre van szükség" – teszi hozzá.

"Képzeljünk magunkat az alkalmazottak helyébe: mindenhonnét csak ömlik rájuk az információ, de közben azt érzik, rájuk senki nem figyel oda" – mondja a szakember. – "Az emberek nem hallani akarják, hogy odafigyelünk rájuk, hanem látni szeretnék az odafigyelést: a viselkedésünkben, a döntéseinkben és a cselekedeteinkben akarják látni, hogy odafigyelünk rájuk."

A kihívást itt az jelenti, hogy hogyan érjünk el egyenként adott esetben akár több ezer alkalmazottat. Ehhez több kommunikációs csatornát kell megnyitni, mint eddig, egyenként beszélgetnünk valamennyiükkel, és megjegyezni, amit mondanak nekünk. Miután ez megvan, ismét hozzájuk kell fordulnunk, és azt mondani nekik: "Figyeljetek, ezt mondtátok nekem, és meghallgattalak titeket, végiggondoltam a dolgot, mindent mérlegeltem, és ez az, amit most tenni fogok." Ettől megnő majd a bizalomérzetük, ha azt látják, hogy az alapján döntünk és cselekszünk, amit ők elmondtak nekünk.

A teljes cikk

(forrás: HR Power)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....