Meghalt Dr. Papp László
A magyar egészségügy elmúlt 50 évének kiemelkedő szereplőjétől dr. Szepesi András búcsúzik a Weborvoson.
Klinikai belgyógyász, háziorvos, megyei egészségügyi vezető és három ízben (különböző helyen) kórházigazgató volt. Lássuk be, ilyen pálya csak Magyarországon van. A Bajcsy Kórház honlapján megjelent nekrológ, a jól ismert arc alatt filológiai hűséggel sorolja fel a pálya fontosabb adatait. De az embert, a személyiséget csak a fénykép dús ősz haja és szakálla között megcsillanó vidám szem, és a jól ismert „félmosoly” villantja fel.
Emlékezzünk, hogyan is kezdődött?
A csillogó eszű Ózdon született és érettségizett fiú simán bekerült a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Itt ismertem meg, kissé félénk „gólyaként”, a szálfatermetű ötödévesek gyűrűjében láthatóan véleményvezér szerepet játszó, középtermetű medikus kollégát. Vidám, élénk és barátságos volt. Jól tanult, egyenes útja volt a II. számú Belgyógyászati Klinikára. Mint később minden feladatába, ebbe is „beleállt”, szakvizsgázott, elkezdte művelni a gasztroenterológia tudományát, publikált, előadott.
És akkor hat év után váltott egy szokatlant, elvállalta a határ menti városka, Csenger háziorvosi állását. A szegénység űzte, vagy a változatosság igénye hajtotta? Talán mindkettő. Tíz évig volt háziorvos, de itt se nyugodott, megszervezte a központi háziorvosi ügyeletet, aminek az ország egészségügyi vezetése csodájára járt. Ekkor találkoztunk másodszor, átmeneti minisztériumi feladatom keretében.
Majd egy hirtelen váltás, 1985-től a meglehetősen elhanyagolt Mátészalka kórházának főigazgatójaként tűnt fel. Mindjárt elkezdte bombázni a főhatóságokat a fejlesztés szükségleteivel és modernizációs javaslataival. Ezek egyike egybeesett az akkori egészségügyi szakmai vezetés elképzelésével: oldani kell az egészségügyi intézmények gazdálkodásának rettenetes merevségét, a tervezett költségvetésen belüli rovat-tétel gazdálkodást. A lényeg: Laci és a Mátészalkai kórház az „Egységes pénzalap gazdálkodási kísérlet” vezérhajója lett. Ekkor már munkatársak lettünk. Ez a munka volt az egyik megalapozója az 1989. decemberi forráscserének, és máig ható hatása van a kórházak gazdálkodására.
A rendszerváltás évei Laci számára is a folyamatos alkalmazkodás kihívásait hozták, de ő keményen helytállt. A politikai rendszerváltás „logikája” szerint leváltották Mátészalkán, a politika által manipulált orvosok kényszerszavazásával (később több ottani kollégám mesélte, hogy keserűen megbánták), de szinte azonnal kinevezték a megyéje (Szabolcs Szatmár Bereg) egészségügyi főosztályvezetőjének, mert a hozzáértő szakemberekben akkor is nagy hiány volt. De ennyi politika már Lacinak is sok volt, és elfogadta a felkérést a pestújhelyi egykori szovjet katonai kórház igazgatójának. Ismét egy furcsa véletlene a sorsnak, hogy ezt tőlem vette át. Annak főépülete volt az akkori Főváros 1987-ben befejezett, magyarok által tervezett és épített legmodernebb tömbkórházi épülete, amelyet hasznosítás helyett ismét csak steril politikai döntésekkel hagytak az enyészetbe süppedni.
Innen pályázta meg és nyerte el 1995 végén a Bajcsy Kórház főigazgatói állását. Ez végre meghozta neki a nyugodtabb szakmai munka és az építkezés (szellemi és fizikai értelemben) másfél évtizedét. Kőbánya lassan elavuló, kicsit perifériás, kicsit jelentéktelen kórházát szívós munkával olyan fejlődési pályára tette, amit még a mai utódai is élveznek, a jobb munkakörülmények közé kerülő egészségügyi dolgozók, és az eredményesen gyógyított betegek tízezreivel együtt. Hatékony menedzsmentet épített, munkatársai a „tűzbe mentek érte”. Bővítette, fejlesztette a szakmai profilokat, és szívós előkészítő szakmai munkával és lobbizással megnyerte hozzá a forrásokat. Sokkal jobb intézményt adott át utódjának, mint amit ő kapott.
A teljes írást ITT olvashatja.
