Már szavazhat Az év praxisára a Kárpát medencében

Április 17-ig szavazhatnak az azevpraxisa.hu portál szavazói arról, ki nyerje el „Az év praxisa a Kárpát medencében” díjat.

Kapcsolódó cikkek

Lezárult „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat első, ajánló szakasza, amelyre 150 ajánlás érkezett, amiből több, mint 110 felelt meg a pályázati kiírásnak. A beérkezett hazai / többek között csongrádi, székesfehérvári, miskolci, biatorbágyi, dunabogdányi / ajánlások, és a számos erdélyi, felvidéki, kárpátaljai történet is azt tükrözi, hogy az ajánlók a szakmai kvalitások mellett, a jó szót, a kedvességet, a tiszta rendelőt, az előjegyzést a kevés várakozás érdekében, valamint azt ismerik el igazán, ha az orvos rendelési időn túl is, éjjel-nappal páciensei rendelkezésére áll.

Egy miskolci orvost tizenketten is javasoltak, a dunabogdányi gyermekorvos pedig hét ajánlást kapott. Kárpátalja igazán kitett magáért, hiszen csak a Kárpátaljai Igaz Szó szerkesztősége 10 ajánlást küldött, írja közleményében az ÁNTSZ. Ezekből kiderül, hogy arrafelé mostoha körülmények között, omladozó, fűtetlen rendelőkben, hibás, amortizálódott műszerekkel dolgoznak a háziorvosok. Formos, Nagydobrony, Kisdobrony, Tiszaújlak, Tarnóc, Nagyszőlős, Bótrágy, Nagypalád, Mezővár, és Szernye háziorvosait ajánlották az újságírók és a hálás páciensek. Erdély sem maradt el Kárpátalja mögött: Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós Tordatúr, Csíkszereda, Ilyefalva, Kézdivásárhely, Marosvásárhely és Szilágycseh lakosai döntöttek úgy, hogy az ő háziorvosuk megérdemli az elismerést.

Amit kiemelnek: az orvos elkötelezettsége, empátiája, szolidaritása, embersége, a nélkül hogy anyagi viszonzást várna érte! Egy felvidéki orvos 9 ajánlással is büszkélkedhet, az aláírók között szerepel: a Komáromi Színház Kossuth díjas színművésze, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának professzora, Marcelháza polgármestere, a Szlovákiai Magánorvosok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, és Duray Miklós szlovákiai író és politikus is. Érkezett ajánlás Dunaszerdahelyről és Iglóról, ahol a magyarul beszélő, és magyarul rendelő doktornőt azok is felkeresik, akik csak egy kedves magyar szóra vágynak.

Március 20. a szervezők összegezték az ajánlásokat, majd továbbították őket a zsűri tagjainak. A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, társelnök: dr. Balogh Sándor, az ÁNTSZ főosztályvezetője és dr. Paller Judit egykori országos tisztifőorvos. A zsűri tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, dr. Lenkefi Ida, az Egis belkereskedelmi igazgatója, Paor Lilla. a hatoscsatorna főszerkesztője, dr. Süveges Szilvia, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint négy professzor: dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Oktató Kórház főigazgatója, dr. Farsang Csaba, a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója és dr. Kiss Róbert, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke. A bíráló bizottság tagjai kiválasztották azt a 10-10 orvost, aki a történetek alapján érdemes arra, hogy versenyben maradjon. Április elsején feltöltötték a portálra a kiválasztott háziorvosok nevezéseit, április 2-án pedig elindult a szavazás: a weboldal látogatói döntik el, hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében” versenyt. 

(forrás: ÁNTSZ)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...