2025. november. 11., kedd - Márton.
hirdetés
hirdetés

Louise Glück kapja az irodalmi Nobel-díjat

Louise Glück amerikai költőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

A testület indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.

A költőnő 1943-ban született New Yorkban, és a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él. Az írás mellett a Yale Egyetem angol professzora a connecticuti New Havenben. Első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon. Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjas lett, 2014-ben megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

Eddig 12 versgyűjteménye jelent meg, valamint a költészetről szóló esszékötetei. Mindegyiket a világosságra való törekvés jellemzi, írta a Nobel-bizottság, a gyerekkort, a családi életet, a szülőkhöz és a testvérekhez fűződő szoros kapcsolatot sorolva Glück költeményeinek központi elemei közé. Verseiben az én azt vizsgálja, mi maradt az álmaiból és illúzióiból, részletezték, hozzátéve, hogy Louise Glücknél senki sem néz szembe keményebben az én illúzióival. "Noha soha nem tagadná életrajzi hátterének jelentőségét, mégsem lehet rá vallomásos költőként tekinteni. Az egyetemességet keresi, és ennek során mítoszokból és klasszikus motívumokból merít ihletet, ezek jelen vannak majd minden művében. Dido, Perszephoné és Eurüdiké – az elhagyott, a büntetett és az elárult álarcok egy átalakuló én számára, egyszerre személyesek és egyetemesek."

A The Triumph of Achilles (Akhilleusz diadala) című 1985-ös és az Ararat (Ararát) című 1990-es kötetével Louise Glück növelte közönségét az Egyesült Államokban és külföldön is. Utóbbi gyűjteményben költészetének három jellegzetessége egyesül, hogy aztán későbbi írásaiban is visszatérjenek: a családi élet témája, a zord intelligencia és a kifinomult kompozíciós érzék. A megtévesztően természetes hangvétel szembeszökő, a versekből szinte brutálisan őszinte képeket látni a fájdalmas családi kapcsolatokról, nincs nyoma a költői ékességnek. Louise Glück azonban a radikális változás és az újjászületés költője is, a haladást a veszteség mély érzése szüli nála. Egyik leginkább dicsért, a The Wild Iris (A vad írisz) című 1992-es kötetében, amelyért Pulitzer-díjat kapott, erről is ír.

A Nobel-bizottság hozzátette, Louise Glück verseiben a változást gyakran humor és metsző szellemesség is kíséri, tetten érhető ez Vita Nova című 1999-es kötetében, amelynek címe utalás Dante Az új élet című művére. Averno című 2006-os gyűjteményét Perszephoné mítosza látnoki interpretációjaként méltatta a testület, emlékeztetve arra, hogy a kötet címét egy Nápolytól nyugatra lévő kráter adta, amelyre az ókori rómaiak az alvilág bejárataként tekintettek. A költő a legutóbbi, 2014-es Faithful and Virtuous Night (Hűséges és erkölcsös éjszaka) című gyűjteményéért megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Ebben a kötetben Glück figyelemreméltó kegyelemmel és könnyedséggel közelít a halál motívumához.

A 77 éves, magyar származású költőnő 10 millió svéd koronával (342,2 millió forintos összeggel) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...