2025. július. 10., csütörtök - Amália.
hirdetés
hirdetés

Letartóztatták a diósjenői gyerekorvost

A Telex szerint a törvényszék üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és közokirat-hamisítás miatt indult ellene nyomozás.

Mint a lap írja: Meghamisíthatta az oltási könyveket a diósjenői gyerekorvos, aki még az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) is azt írhatta be, hogy megkapták a gyerekek az oltásokat, miközben kiöntötte az oltóanyagot. A Balassagyarmati Törvényszék közleményéből kiderül az is, hogy a férfi a megalapozott gyanú szerint mindezt pénzért tette.

A gyanúsított letartóztatását 2025. november 4-ig rendelte el a törvényszék. A nyomozás eddigi adatai alapján az oltástagadói körökben ismert, körzeti gyerekorvosi praxist betöltő gyanúsított 2025. március 25-én és 28-án jogtalan előnyért, vagyis kenőpénzért cserébe hamisan dokumentálta, hogy oltásokat adott be a hozzá érkező gyerekeknek. A gyanú szerint beragasztotta az oltóanyagok matricáit a gyerekek oltási könyveibe, az oltások beadásának tényét rögzítette az EESZT rendszerben, de közben az oltóanyagokat kiöntötte a csomagolásukat a kukába dobta.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája megállapította: a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye. Ugyanakkor a bíróság álláspontja szerint „a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel elrendelt bűnügyi felügyelet” elég ahhoz, hogy az utóbbi esetek ne történhessenek meg.

A bíróság döntése még nem jogerős, mert az ügyészség a letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.

Július 7-én a diósjenői önkormányzat hivatalos közleményt adott ki arról, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerződést bontott a Berkenye-Diósjenő-Nógrád községekben gyerekorvosi praxist ellátó Életfa Bt.-vel. Ideiglenesen öt másik település gyerekorvosainak bevonásával oldották meg a gyerekek ellátását.

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink