hirdetés
hirdetés
2021. május. 12., szerda - Pongrác.
hirdetés

Lemondott az osztrák egészségügyi miniszter

Megromlott egészségi állapotára hivatkozva kedden lemondott Rudolf Anschober zöldpárti osztrák egészségügyi miniszter.

hirdetés

Az országnak olyan egészségügyi miniszterre van szüksége, aki fitt és ereje teljében tudja ezt a nem mindennapi munkát végezni, és az nem én vagyok – mondta Anschober. A hatvanéves tárcavezetőt egy hónappal ezelőtt már kezelték keringési zavarokkal kórházban, akkor úgy tűnt, felgyógyult, de a múlt héten újra kórházba került, mert összeomlott a vérkeringése. Az orvosaival történt konzultáció után döntött úgy, hogy lemond.

A koronavírus-világjárvány nem tart szünetet, ahogy én sem tartottam az elmúlt 14 hónapban magyarázta lemondását a miniszter. Túlterhelt és kimerült vagyok, a szervezetem másodszori figyelmeztető jelzését már muszáj volt komolyan vennem tette hozzá. Anschober köszönetet mondott elsősorban az élettársának, hogy kitartott mellette, a kollégáinak a megfeszített közös munkáért, és Werner Kogler zöldpárti alkancellárnak, aki az új miniszter kinevezéséig átveszi az egészségügyi miniszteri teendőket.

Sebastian Kurz kancellár a sajtóhoz eljuttatott közleményében kiemelte Rudolf Anschober felelősségteljes munkáját, megköszönte elkötelezettségét, és gyors gyógyulást kívánt a miniszternek. Alexander Van der Bellen köztársasági elnök a Twitter közösségi portálon köszönte meg a tárcavezető fáradhatatlan munkáját, egészséget és minden jót kívánt jövőbeni tervei megvalósításához.

Werner Kogler alkancellár még kedd délután bemutatta a sajtó képviselőinek az egészségügyi tárca leendő miniszterét, Wolfgang Mückstein gyakorló háziorvost, akit a köztársasági elnök hétfőn iktat majd hivatalába.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink